Ljubljanába Budapestről a Citadella IC-n kívül nem nagyon van értelmes eljutási lehetőség Ausztria érintése nélkül vonattal. Utam első napjára ezért csak egy rövid ljubljanai városnézést terveztem, melyet a nagyrészt középkori részekből álló várral kezdtem.

A vár belső udvarának modern kávézói éles kontrasztban állnak a vár külső, sokszáz éves látképével.

Mint sok más városban, Ljubljanában is kiemelkedő épületnek számít a városháza

Utam második napján a Borovnica mellett elhelyezkedő Pekel-szurdokot (magyarul Pokol) kerestem fel. Nevének eredete számomra nem világos, szép vízesések találhatóak benne.

Az első nagyobb vízesés lényegében sok apró részből áll.

A többi nagyobb vízeséshez létrákon át vezet az út. 

A második nagyobb vízesés 17 méteres. Én eddig kirándultam, nem folytattam tovább a létrákon.

Visszaútban Borovnica vasútállomásra találkoztam a railtours különvonatával.

A világhírű postojnai cseppkőbarlangba kisvasút viszi be a látogatókat.

Termeinek nagysága, cseppköveinek gazdagsága alapján joggal nevezik a barlangok királynőjének.

A felszínen található Pekel-szurdok után olyan volt, mintha a föld alatt lenne a mennyország.

Emberi léptékkel fel sem lehet fogni, mennyi idő alatt jöttek létre ezek a csodálatos cseppkövek.

Utam harmadik napján végigutaztam Szlovénia legszebb vasútvonalán, Sežanatól Jesenicéig. A vasútvonal egyik látványos, sokat fotózott műtárgya a Solkan-viadukt Nova Gorica közlelében, a Soča (Isonzó) felett.

Nova Gorica és Most na Soči állomás között a zöldeskék Soča (Isonzó) mellett halad a vasútvonal. A környék a Nagy háborúban véres csaták helyszíne volt.

Most na Soči állomáson leszálltam a vonatról, és egy rövid buszos szakasszal jutottam el a szurdokáról nevezetes Tolmin városkába. 

A szurdok felett az Ördög hídja teremt összeköttetést a folyócska két oldala között.

A Tolmin-szurdok talán legszebb része, ahol már nem vezet turistaút a folyó mellett, csak kilátópontról lehet benézni a szakaszra.

A Jesenice - Nova Gorica (Görz) vasútvonal nehéz terepen, elsősorban hadi célból épült ki, számos műtárggyal.

Podbrdo és Bohinjska Bistrica között a mai napig közlekednek autósvonatok, melyek a 6327 méter hosszú alagúton viszik át a gépjárműveket. Ottjártamkor alig volt rá igény.

Kirándulásom utolsó napján Celje várát kerestem fel, ahonnan csodaszép a kilátás a városra és a környékre. Ezután már csak a hazaút következett, ismét a Citadella IC-vel.

Az utam során készült valamennyi fényképem a https://photos.app.goo.gl/Zt1GmpMaWRuKie5B8 linken érhető el.

Februári utam első napján Nätschen és Andermatt között szánkóztam, csodálatos környezetben. A képen látható szánkópálya és vasútvonal egyaránt a völgybe, Andermattba vezet.

Utam második napján a BLM szigetvasúton utaztam Grütschalp és Mürren között. Az azóta megkezdett járműcsere óta van olyan motorkocsi, amit már szét is vágtak. Eredetileg sikló kötötte össze a vasutat Lauterbrunnennel, de aztán lecserélték kabinos felvonóra.

Grütschalp állomásról gyönyörű rálátás nyílt a Berni-Alpok hegyeire, a 3970 méteres Eigerre, a 4107 méteres Mönchre és a felhőbe burkolózó, 4158 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő Jungfraura. Éles szeműek észrevehetik a képen a Jungfraujochon található csillagvizsgálót (Sphinx), ahová Európa legmagasabban fekvő vasútállomásáról lehet lifttel feljutni.

Lauterbrunnen állomás kocsiszínében több muzeális jármű is található, melyeket üzemi célra olykor még ma is használnak.

Lauterbrunnen és az egész völgy látképét uralja a Staubbach-vízesés.

Berni városnézéssel folytattam délután, ami során természetesen nem maradhatott ki a város egyik fő jelképének, az óratoronynak a felkeresése sem.

A berni városháza is többszáz éves épület.

Svájcban bakancslistás helyszín volt számomra a közlekedési múzeum felkeresése Luzernben. A kiállítás részét képezi a legendás Krokodil normál nyomtávú...

...és keskeny nyomtávú változata is.

Svájc, a fogaskerekű vasutak bölcsője és paradicsoma.

A kiállítás bemutatta a különböző fogasléc típusukat.

A kötöttpályás gyűjtemény részét képezte egy gőzvontatású tramway, amihez hasonló nosztalgiavillamosként jeles napokon Bernben 2024-ben is közlekedett.

A múzeum közúti részében a Volkswagen volt az egyik meghatározó márka, és videós, interaktív bemutató is szerepelt a múzeumi programban. Ez a jármű a legendás Transporter első sorozata, a bemutatón másik példány vett részt.

A Porsche egy másik meghatározó márkája a luzerni kiállítás autós részének. Ne tévesszen meg senkit a kép, valódi autók vannak rajta a legendás 911-es típusból, nem csak modellek.

A legnagyobb és korban idősebb gyűjteménye a múzeumnak a brit MG márka oldtimereiből van.

A közlekedési múzeum megtekintése után hajóztam egyet a Vierwaldstätterseen, közismertebb nevén a Luzerni-tavon. A Schweizer Privatbahnen FIP szabadjegy és az Interrail is érvényes a menetrend szerinti hajókra.

Vitznauban, az első hegyi fogaskerekű vasút kiindulópontján a hajóból láttam a Rigibahn régebbi és legújabb szerelvényét is.

A hajó februári hétköznap is teli volt turistákkal.

A Luzern - Interlaken és Luzern - Engelberg vasútvonalakat kiszolgáló Zentralbahn egyre kevesebb mozdonyvonatású vonatot közlekedtet.

Márciusi utamon a szánkózás mellett a Transport Public de Chablais minél több vonalának beutazása volt a célom. A képen az Aigle - Leysin fogaskerekű végállomása szerepel a Grand Hotelnél.

Érdekes megfigyelni a fogaskerekű üléseinek dőlésszögét, amit a meredek emelkedő indokol.

A társaság egyik másik vonala Bex - Villars - Col-de-Bretaye között vezet. Villars-sur-Ollon állomáson készült képemen egy mindennap használt modern és egy nosztalgiaszerelvény látható.

  Col-de-Bretaye állomása 1800 méter magasan fekszik, és márciusban síelésre alkalmas maradt a hó a magasabb pályákon.

A Bex-Villars-Bretaye vasút egyik muzeális járműve a kocsiszín mellett.

Aki kíváncsi a további svájci képeimre, az megtekintheti itt: https://photos.app.goo.gl/TnZZgECtLJE2LJJN8

Břeclavból ezzel a korszerűsített Hydra becenevű motorvonattal folytattam az utam a Metropolitan EC után Znojmo felé

Kíváncsi voltam a történelmi Znojmo városára, ahol korábban még nem jártam. A képen a gótikus Szent Miklós plébániatemplom és a mellette található, két szintes Szent Vencel kápolna látható

A sörfőzés Znojmóban is hosszú múltra tekint vissza

A város látképéhez hozzátartozik az impozáns vasúti viadukt, melynek hátterében a Loukai premontrei kolostor is látszik

Brnoban egykori atombunkerben szálltam meg

Az atombunker hálószobája katonai vasággyal, hálózsákkal

A Brno közelében, a Morva-karszton található Punkva barlangot joggal tartják Csehország legszebb barlangjának, utam második napján ide látogattam el

Lenyűgöző a cseppköveinek gazdagsága és változatossága

Több, igen méretes gyönyörű cseppkőképződmény is megcsodálható a barlangtúra során

Az olomouci szállásomtól a környéken szép számban használt 843-as sorozatú motorvonattal utaztam az osoblahai kisvasút felé a harmadik napomon

A kisvasút csatlakozóállomására már ez a felújított, ikresített Studenka motorvonat vitt el

A Třemešna ve Slezsku és Osoblaha közötti kisvasút a ČD egyetlen keskeny nyomközű vonala, és a JHMD leállása óta a ČKD gyártmányú T47-es mozdonyok utolsó aktív helyszíne

A felújított állomások közül többön kint volt a jelenlegi és az eredeti elnevezés névtáblája is

Egy közép-európai kisvasút, ahol a 40 km/h már lassúmenetnek számít. A személykocsi ablakán szép jelenség a tükröződés

Olomoucba visszatérve rövid városnézéssel folytattam, melynek során a neogótikus stílusban átépített Szent Vencel katedrálist is felkerestem

Olomouc (Olmütz) másik jellegzetes épülete a városháza, oldalában az Orlojjal

Az olmützi Orloj különlegessége, hogy a szocializmusban az órajáték figuráit munkásokra, parasztokra cserélték 

Csehországban május 8-án ünneplik a Győzelem napját, ami alkalmából nosztalgiavillamos is közlekedett Olomoucban. Nagy szerencsével én is találkoztam vele, még mielőtt visszament aludni a remízbe 

Utam negyedik napján a Králický Sněžník 1424 méter magas hegycsúcsát hódítottam meg

A két éve elkészült kilátótoronyból csodás panoráma nyílt a környékre

A Studenka motorvonatok becenevet is viselnek egyes környékeken. Tom és Jerry a vaspályán is kergetik egymást?

Kost gótikus vára a Cseh-paradicsom szélén található

A palotába sajnos végül nem jutottam be, de kívülről is szép a vár, akárcsak a környéke

Kokořín vára Prágától mindössze 50 km-re található

Itt már bejutottam a kiállításokra is, a képen az új palotaszárny részlete látható

A toronyból szép kilátás nyílt az apró vár többi részére és a környékre is

A Lužna u Rakovníkába, a gőzmozdonyparádéra tartó különvonatom Praha hl.n. állomáson az indulás előtt

A Poprádról vendégségbe érkező 477,013 Papagáj egy emeletes kocsikból álló különvonattal érkezett

A harmadik különvonatot a 354,195 pályaszáma gőzmozdony húzta

A ČD múzeumban a rendezvény ideje alatt folyamatosan járt a gőzvontatású kisvasút, a gyerekek nagy örömére

A parádét követően felsorakozott gőzmozdonyok a fűtőház előtt

A parádé legnagyobb gőzöse, a 475-ös Škoda rá sem fért a fordítókorongra

Az Albatrosz (498) 0 szériájú gőzmozdony első ránézésre sokban eltér a pozsonyi testvérétől. Remélhetőleg hamarosan működőképes lesz ez is

A 387-es sorozat a 486-os elődje volt, látható is hasonlóság a Žilina telephelyű Anton gőzmozdonnyal

További képeim megtekinthetőek az alábbi linken: https://photos.app.goo.gl/uC4M8v3CNk5ZGABN9

2018-ban a 21. századi vörös cár még csak kisebb erőkkel támadta Ukrajnát, az ország nagy részén béke volt. Ekkor tettem egy utazást az ország nyugati részén, mely során felkerestem 2 kisvasutat is.

Az út fontos célja volt a Ganz-MÁVAG által gyártott D1-es motorvonattal való utazás, melyre Batiovo (Bátyú) és Vynohradiv (Nagyszőlős) között került sor. A képen indulás előtt várakozik a vonat Bátyú állomáson. Az ukrán festése szerintem sokkal jobban áll neki, mint az egykori szovjet telipiros. 

Vynohradiv (Nagyszőlős) állomáson a kirakódóvásár vélhetően még ma is működik, de a kisvasút sajnos már nem jár. A képen épp körüljár az árusok között a TU2-es dízelmozdony. Piacon átmenő vonatot leginkább Ázsiában és Dél-Amerikában látni, itt csak egy pici ízelítőt kaphattunk belőle.

Khmilnik (Komlós) virágos állomásán jár körül a kisvasút mozdonya. Az egykori kiterjedt hálózaton a kisvasút közlekedésének utolsó éveiben már csak idáig volt személyforgalom. Nekem 2008-ban még volt szerencsém eljutni Irsava (Ilosva) állomásra.

 A Kárpátokban, a Mukacheve (Munkács) - Lviv (Lemberg) fővonalon kanyarog az Elektricska motorvonat. A Kárpátok gerincét már az új alagútban szelte át vonatom.

Az Elektricska megérkezett végállomására, Lviv regionális pályaudvarára. 

Lvivi városkép a városháza tornyából. A történelmi belváros kifejezetten szép, nem véletlenül szerepel a világörökségek között. Remélhetőleg így marad a mostani háború után is.

A város legrégebbi épülete az örmény székesegyház

A lvivi operaház le sem tagadhatja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származik

A vigodai kisvasúton népünnepély a szombati turistavonat indulása, melyet zenés műsor előzött meg.

A vigodai kisvasút turistavonatának szerelvénye. Karpatsky tramvay (kárpáti villamos) néven hirdették, és békeidőben népszerű programnak számított.

A kiterjedt hálózaton a menetrend szerinti vonat csak eddig a kisebb vízesésig közlekedett.

Az út negyedik napján a Tatár-hágón való vonatozás volt a cél, Jaremcséből Tiszaborkútra (Kvasy). Itt még a Prut folyó völgyében halad a vonatom, őszi színekben pompázó fák között, épp a folyót keresztezve.

Vorokhta állomást követően nagyobb viadukton át vezet a vasútvonal. Érdekesség, hogy az új mellett a régi viaduktot sem bontották le, de vágányok már nem vezetnek rajta.

Kvasy (Tiszaborkút) állomáson a regionális vonatként közlekedő Szergej-inga eleje...

... és hátulja

A Rakhiv (Rahó) - Kyiv (Kijev) éjszakai vonat tekintélyes szerelvényéhez komoly vonóerő is dukál. Szükség is van rá, mivel a háló és fekvőkocsiknak az üres súlyuk is meglehetősen nehéz.

Chernivtsi (Csarnóca) vasútállomása az orosz építészet jellegzetes példája

Chernivtsi mesebeli egyetemének bejárata és részlete. A Monarchia idején épült, amikor Bukovina még ennek a soknemzetiségű államnak a része volt. Ez is felkerült a világörökségek listájára.

Részlet az egyetem egyik lépcsőházából

Kamianec-Podil'skyj mesés vára távolabbról. Sienkiewicz világhírű regénye, A kislovag játszódik itt. Javasolt világörökségi helyszín.

Részlet a várudvarról fényképezve

Ukrajnából Bukovinán és Erdélyen keresztül vezetett a hazautam. A képen Bukovina román központjának, Szucsávának (Suceava) legrégebbi temploma látható.

Suceava rövid ideig a Moldvai Fejedelemség központja volt. Így lehetett itt fejedelmi vár, melynek csak romjai maradtak meg.

Bukovinából Erdélybe a Monarchia alatt nem épült rendes vasútvonal, csak az első világháborúban létesült több, közúton vezetett benzin-elektromos üzemű tábori vasút. A Floreni - Ilva Mică (Kisilva) között már a királyi Románia építette ki ezt a hiányzó kapcsolatot, igen nehéz terepen, és csak 1939-re készült el. A képen a számos viadukt egyike látható.

Az út utolsó napjára már csak a Kolozsvárról (Cluj Napoca) való hazaút maradt. Mint a korban oly sok másik vasútállomást, ezt is Pfaff Ferenc tervezte.

Utam utolsó megállója Nagyváradon (Oradea) volt, ahol a vasútállomáson több kiállított gőzmozdony is látható.

2006 nyarán a GKM 28 mellékvonalas listát adott ki, ahol a vasúti személyszállítás szünetelését tervezte bevezetni. A nyári szünetben és ősszel minél több listán szereplő vonalat fel akartam keresni. 

Balatonszentgyörgy felől érkezett személyvonat Somogyszob állomásra

A kaszói kisvasút 2006-ban még Szentáig közlekedett

A balatoni nyaralásról megtett körutam végén a 35-os vonalon utaztam végig. Itt épp Tabon várunk keresztre, menetrend szerint mintegy 30 perces tartózkodással. Ez a vonal eddig az ideiglenes bezárást is elkerülte.

Júliusban egy Budapest-Déli - Lepsény - Hajmáskér - Veszprém - Veszprémvarsány - Pápa - Csorna - Hegyeshalom - Komárom - Esztergom-Kertváros - Aquincum körutazást is tettem, ami egy nap alatt bejárható volt. A kép az első érintett mellékvonalon, a 27-esen készült, Papkeszi állomáson

Veszprémvarsány állomáson ekkor még gyakran találkozott négy vonat is egyidőben. Ezek egyike látható a képen.

A halállistán szereplő borsodi vonalak közül hármat kerestem fel. A képen a sátai sorompónál megálló Szilvásvárad - Putnok vonat látható, ahol a jegyvizsgáló feladata volt a sorompó letekerése

Rudabánya állomása 2006-ban is romos volt, teteje és ablakai, ajtajai egyaránt hiányoztak

Abaújszántóról érkezett személyvonat Hidasnémeti állomáson. A krónikus járműhiány miatt a vasúti forgalom az újranyitás ellenére ismét leállt 2023-ban

A 151-es, 152-es és 153-as vasútvonalakat egy nap alatt kerestem fel. Fülöpszállás állomáson 2007. március 4. óta nem jár menetrend szerinti Bz

Bár a 151-es vasútvonalon az utóbbi időben több különvonat is közlekedett, a Solt-Dunapataj szakasz már nem járható. 2007. március 4-ig jártak rajta személyvonatok

Kalocsa állomása 2006-ban. A Budapest-Belgrád vasútvonal átépítésével visszatért a remény a személyforgalom újraindulására 

Vonatkeresztezés Recsk-Parádfürdő állomáson. A személyforgalom itt megszüntetésre került, és nem is indult újra, de a tehervonatoknak köszönhetően él a vonal, több különvonat is közlekedett rajta az utóbbi időben.

Mostoha sorsú az ipolytarnóci vonal, hol járt rajta a vonat, hol nem. Ennek oka egyaránt volt többszöri árvíz, illetve közlekedéspolitikai döntés. Amikor erre jártam, több szakaszon egyedüli utas voltam a vonaton.

A romhányi szárnyvonalon fel sem merült az újranyitás. Nem volt üres a vonat, de közúton gyrsabban elérhető Vác és Budapest, különösen, hogy a vonatok csak 20 km/h-val közlekedtek a bezárás előtt.

A vasúti pálya állapotával éles kontrasztot képezett a szépen felújított rétsági felvételi épület

2006 decemberében a 127-es és 128-as vonalakat kerestem fel. A képen dévaványai vonatkeresztezés és körüljárás látható

Körösnagyharsány megállóhely, végállomás. A 2007-es bezárást végül megúszta, de 2009-ben leállításra került a személyforgalom, ami később sem indult újra.

A mellékvonali képriportot a 2007-es évvel folytatom hamarosan.

Még 2022 végén megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne a 2021-es portugál utamhoz hasonlóan ismét meglátogatni 1-2 külföldi barátomat. Egy kedves wroclawi barátom pedig felajánlotta, hogy szívesen vendégül lát. Szintén még 2022 vége felé láttam valamelyik vasúti facebook csoportban, hogy a Poznan közelében található Środa Wielkopolskából kiindulva milyen klassz kisvasút található, ahová el akartam menni. A kettőt nyilvánvalóan célszerű volt összekötni, illetve ugyanezen tervezett út során el szerettem volna látogatni a wolsztyni vagy a drezdai gőzösparádéra. Barátomat megkérdeztem arról is, hogy vannak-e jó várak Sziléziában, amire válaszában számos lehetőséget ajánlott. Előző évben a komoly erdőtűz miatt németországi utamból kimaradt Szász-Svájc meglátogatása. A lengyel utamhoz még ezt is hozzá akartam illeszteni valamelyik irányban. Így már elég sok felkeresendő helyszínt előre kiválasztottam. 

Miután a drezdai gőzösparádé időpontja nem volt ideális, így Wolsztynt tűztem ki célnak. Az itteni parádét szokatlan időben, augusztusban tartották, de már hónapokkal korábban közzétették a pontos dátumot. Ahogy közeledett a dátum, megkérdeztem a barátom, hogy a gőzösparádé előtti vagy utáni héten tudna-e vendégül látni. Miután egyértelmű volt, hogy csak utána alkalmas neki, így elkezdhettem az utam konkrét szervezését a szabadság kiírásával és a helyjegyek megváltásával. Az előző nyári, balti utamon inkább városokat néztem, ezért most elhatároztam, hogy a vasúti programok mellett a természetben, zöldben próbálok több időt aktív pihenésre fordítani. Ideiglenesen Berlinben dolgozó unokatesómnak is megígértem, hogy találkozom vele, az útvonal és a hozzá szükséges szállások helyei ezzel teljessé váltak. 

Miután az utam megelőző héten pénteken még dolgoztam, így a Metropol EN vonat volt az egyetlen opció, amivel még odaérhettem Wolsztynba a hagyományosan szombati napon egy óra körül kezdődő gőzösfelvonulásra. A Nyugati pályaudvarra magamhoz képest korán, a Metropol menetrendszerinti indulása előtt mintegy 30 perccel odaértem. A vonat szerelvénye azonban csak nem akart átérni a Keletiből, a kijelzőkön egyre nagyobb késés szerepelt.  Végül sokára csak befutott, és 75 perc késéssel elindultunk. A kocsikísérőktől megtudtam, hogy a Keletiből való induláskor a hálókocsit sorozták ki műszaki hiba miatt, és fekvőkocsival pótolták. A břeclavi stokkozás bőséges idejének, és a hosszabb wrocławi tartózkodásnak köszönhetően Głogów állomásra mindössze 20 perc késéssel érkeztem meg. Leszállhattam volna Wrocławban is, de nem akartam hajnali 5-kor elhagyni a fekvőkocsim, a 6:50 is jóval barátságosabbnak tűnt. A głogówi állomás peronján sütkérezve reggeliztem, ahol 2 másik utas is várta a lesznoi vonatot. Amikor közeledett az indulás ideje, hangosbemondást követően mindketten felálltak, és elindultak kissé bosszúsan. A fiatalabbhoz odamentem és megkérdeztem angolul, hogy mi hangzott el. Azt mondta, hogy pótlóbusz lesz.  Mint később vendéglátó barátomtól megtudtam, ez rendszeres ezen a vasútvonalon, a dízeljárművek hiánya és meghibásodásai nem csak Magyarországon jelentenek komoly problémát, hanem a Polregio vasúttársaság számára is. Egy jó 25 perces késéssel be is állt és elindult a pótlóbusz, amit a járművezető igencsak magas sebességgel hajtott. A közút vonalvezetése eltért a vasútétól, a betérések miatt csak így tudta elkerülni, hogy ne növekedjen számottevően a késésünk. Szerencsére a lesznoi csatlakozásom nem volt szoros, nem kellett komolyabban aggódnom, hogy lekésem a vonatom. Lesznoban felszálltam a Wolsztyn felé tartó motorvonatra, ami az állomásra beállása után hamar megtelt, csak némi állóhely maradt rajta. Többségben természetesen a járműparádéra tartottak az utasok.  

Wolsztynban a vonatról leszállva egy másik lengyel barátommal találkoztam, aki hozzám hasonlóan vasútbarát, és megbeszéltük előre, hogy együtt nézzük a gőzösök felvonulását. A hosszú út és a korai kelés után ebédeltünk, majd megnéztük a fűtőházat, ahol a sok látogatótól szinte mozdulni sem lehetett. A parádén résztvevő gőzösöket előre meghirdették. Eredetileg 6 lett volna belőlük, de meghibásodás miatt az egyik helyi mozdony részvételét törölni kellett. Így az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a felvonuló 5 gőzösből 4 is más országból érkezett vendégségbe. A BENELUX országokból két kisebb gőzös is érkezett, a Tubize Belgiumból, az Energie pedig Luxemburgból. A németek a 01 0509-8 pályaszámú hatalmas gőzmozdonyt küldték egy különvonattal. A mozdony rá sem fért a wolsztyni fordítókorongra, visszaútja előtt Lesznoba ment megfordulni. Csehországból egy szenes német hadigőzös érkezett, ami Csehszlovákiában 555 sorozat alatt futott. A helyi gőzösöket egyedül egy Pt 47 sorozatú képviselte.

A 01 0509-8 pályaszámú gőzös Németországból érkezett egy különvonattal

A Tubize névre hallgató kávédaráló Belgiumból jött és kb. 2 hétig vendégeskedett Wolsztynban

Én tulajdonképpen nem bántam, hogy így alakult, a Nyugatról érkező mozdonyok mindegyike teljes újdonság volt számomra. A parádén hagyományosan többször is felvonultak a gőzösök, egyesével, párban párhuzamosan két vágányon és végül pedig az összes összekapcsolva. Idén újításként VIP nézőtér is volt, de az árnyék nélküli műanyag székek és a mintegy 9000 Ft-os ár nem aratott sikert, hiszen a tűző napról ingyen is lehetett nézni. A parádé befejeztével elköszöntem barátomtól, és hamarosan egy különvonattal utaztam, melynek egyik végén az Energie, másik végén a Tubize mozdony teljesített szolgálatot. Online előre megváltottam a jegyemet, ami hasznosnak bizonyult, mert a vonat telt házzal közlekedett.

A Luxemburgból érkezett Energie gőzös a különvonat egyik végén

A nosztalgia személykocsiban annak ellenére meg lehetett főni a melegben, hogy az ablakok lehúzhatóak voltak. Visszaérve Wolsztynba sikerült a fűtőházban kisebb tömegben is körülnéznem, párat fényképeznem. Ezután Lesznon át Poznańba vonatoztam, ahová éjjelre szállást foglaltam egy panelház airbnb-n meghirdetett szobájába.  

Másnapra két kisvasút felkeresését is beterveztem. Mindkét helyi barátom ajánlotta, hogy menjek el a Maltanka egykori úttörővasútra Poznańban. A parkvasúton egyes napokon a Nagy háború előtt a Borsig gyárban készült gőzmozdony is közlekedni szokott. Nekem ehhez nem volt szerencsém, viszont helyette Lengyelország legrégebbi, 1932-ben gyártott dízelmotorkocsijával tudtam utazni, ami a régi motorkocsik kedvelőjeként örömmel töltött el.

1932-es gyártású kisvasúti motorkocsi Poznańban

Délután mentem el Środa Wielkopolska városkába, hogy az onnan kiinduló kisvasúton utazzak. Itt hétvégi napokon két vonatpár egy szerkocsis Px48 gőzössel az élén szokott közlekedni, ami a lengyel kisvasutak leggyakoribb gőzös sorozata.

A lengyel kisvasutak gyakori gőzöse a Px48-as sorozat

A vonatomba szerencsére nyitott kocsikat is soroztak, a kb. 30°C-os hőmérséklet így egész kellemesen elviselhető volt. A kisvasút Zaniemyśl faluban ér véget, ahová a menetidő egy óra. A vonat visszaindulásáig egy órám volt, de az interneten utánanézve találtam erre ideális programot. Egy közeli kisebb tó apró szigetére egy műanyag lapokból álló gyalogos pontonhídon lehet eljutni.

Pontonhíd Zaniemyślben

Ha már arra jártam, természetesen nem hagytam ki ezt az érdekességet. Visszaúton még egyszer élveztem a gőzösözést, majd a továbbiak során már csak modern vonatokkal utaztam. Ezen a napon először is Poznańon át Wrocławba, ahol barátom és felesége vendégül láttak. 

A következő napok mindegyikére kidolgoztam előre a tervet, így a programok sorrendje volt leginkább kérdéses. Miután fáradt voltam, ezért az első Wrocławban töltött éjjel után azt vettem előre, amihez elég volt késő délelőtt elindulnom, úgy, hogy este se túl későn érkezzek vissza vendéglátóimhoz. Az ajánlott várak listájáról Książ palotájára esett a választásom, ami vonattal jól megközelíthető egy 4 km-es, kellemes sétával. A vonaton a késő délelőtti időpont ellenére kifejezetten sokan voltak, ülőhely sem jutott nekem Wrocław külvárosában felszállva. A vár jegypénztárához érkezve úgy döntöttem, hogy a palotába nem megyek be, és csak a nácik által építettet alagútrendszer látogatásához váltottam jegyet. A sok turista miatt csak jóval későbbre volt időpont, ami előtt az erdőben egy kisebb kirándulást tettem a régi książi vár romjaihoz. Kicsit hűvösebb volt, mint az előző napokban, amit nem bántam. Visszaérve a várhoz az alagút túrám előtt megebédeltem, és körbefotóztam a palotát a jegy nélkül látogatható kertrészből.

A książi palota bejárata

A palota alatti alagútrendszer vezetővel látogatható, a külföldi turisták pedig angol vagy német nyelvű audioguide-ot kapnak kölcsön, ami a jegyárban benne van. Az alagutak pontos célja máig sem ismert, az azonban biztos, hogy építésük közben számos zsidónak minősített magyar ember lelte halálát. Érdekes volt a történelem sötét oldalának ezt a helyét bejárni. Eredetileg ezen a napon még el akartam menni a świdnicai béke templomba, de nem értem volna oda zárásig, ezért Książból egyenesen Wrocławba mentem vissza. 

Másnapra sok látnivalót, pörgős programot terveztem, ezért jóval korábban kellett indulnom. Először vonattal mentem Kłodzkoba, ahol Közép-Európa egyik legnagyobb erődje található, ami a város fő vasúti megállójából rövid sétával elérhető. Aki járt már a komáromi Monostori erődben, az el tudja képzelni, hogy milyen egy kizárólag katonai célokat szolgáló erőd, a kłodzkoi azonban nagyobb, tagoltabb, és több szintből áll.

A kłodzkoi erőd, Közép-Európa egyik legnagyobb erődje

Az erődben látogatható alagútrendszer is van, azonban ez rendkívül szűk, klausztrofóbiásoknak nem ajánlott. Ezt egyik barátom is megerősítette, így inkább kihagytam, és az időmbe más programokat zsúfoltam bele. Az erődben esett meg velem egy utólag már mulatságos eset. Nagydolgomat akartam végezni, de a mellékhelyiségben szembesültem vele, hogy úgy összecsomóztam a nadrágom madzagát, hogy sehogy sem tudtam kioldani. Az idő viszont telt, indulnom kellett a buszomhoz, ami a Kudowa-Zdrój közelében található Błędne Skały sziklalabirintus felé vitt. Először azt hittem, hogy csak vasúttól való hosszú gyaloglással lehet közösségi közlekedéssel megközelíteni a nevezetes sziklákat, de aztán végül találtam néhány buszjáratot is. Ehhez érdemes tudni, hogy Lengyelországban a buszhálózat jóval kevésbé fejlett, mint Magyarországon, Csehországon vagy épp Szlovákiában, számos kis faluba egyáltalán nincs járat. Reméltem, hogy megúszom még nagyobb kellemetlenség nélkül a buszon töltött időt... Az utasok között túrazsákkal utazó gimnazisták is voltak, tőlük kértem kést a csomó elvágásához. Megkérdezték, mihez kell, de amikor mondtam és mutattam, természetesen segítettek, és adtak kölcsön egy bicskát. Ezután már csak a buszutat kellett kibírnom. Útközben azt is meg tudtam nézni, hogy a megállóban, ahol leszállok, lesz toi toi WC. Amikor odaértem, meg is rohamoztam. Megkönnyebbülve neki is vágtam a sziklalabirintus felé vezető útnak. Sietnem kellett, hogy elérjem a buszom visszaútban. Szerencsére a hegyekben egyáltalán nem volt kánikula, ami a rövid kirándulást kellemetlenné tehette volna. A sziklalabirintus talán arról igazán nevezetes, hogy itt forgatták a Narnia Krónikái filmsorozat egyes epizódjait. Csekély belépődíj megfizetésével látogatható. Örültem neki, hogy belevettem a programomba, érdekes természeti látnivaló volt. Egyes helyeken azonban rendkívül szűk a sziklák közötti rés, egy széltében nagyobb termetű ember nem férne át számos helyen. Kérdés, hogy a jegypénztárnál figyelmeztetik-e őket.

Részlet a Błędne Skały sziklalabirintusból

A buszmegállóhoz másik turistaúton mentem vissza, ami valószínűleg hiba volt. Egyre inkább az látszott, hogy nem fogok időben visszaérni. Egy idő után már a 192 cm-es magasságomhoz tartozó hosszú lábaimmal maximális sétatempóban mentem lefelé, de még ez is kevés lett volna, ha nem késik 2-3 percet a buszjárat. Így azonban sikerült elérnem, nem volt hiába a rohanás, és nem kellett stoppolnom, vagy még 6-8 km-t gyalogolnom. Kudowa-Zdrójban újra vonatra szálltam. Már ez is egy szebb vasúti szakasz volt, azonban a fő cél a Kłodzko - Wałbrzych vonal végigutazása volt, ami vendéglátó barátom szerint Lengyelország talán legszebb vasútvonala. A vasút számos látványos viadukton vezet keresztül, sajnos azonban a modern motorvonat ablaka nem volt nyitható, így nem tudtam őket fotózni. A pályán karbantartási munkákat is végeztek, délelőtt nem is jártak rajta a vonatok. Wałbrzych állomásra közel 20 perces késéssel érkeztünk, amit a Wrocław felé induló csatlakozó vonat nem várt meg, de szerencsére épp 30 perc múlva indult a következő, helyből induló betétjárat. Ezzel az erre a napra beütemezett programokat is mind sikeresen teljesítettem, és a szép vasútvonalat is sikerült sötétedés előtt bejárnom.  

Sziléziai látogatásom során feltétlenül el akartam menni egyszer túrázni az Óriás-hegységbe, ahol Csehország és Szilézia legmagasabb hegyei találhatóak. Az 1362 m magas Szrenica csúcsot néztem ki, ami Szklarska Poręba Górna vasútállomásról jól megközelíthető. Odaútban egy Poznańból kiinduló Polregio kirándulóvonattal mentem. A vasútállomáson kiránduláshoz tökéletes időjárás, napsütés és 24°C fogadott. Az út első felében, vízszintesen és enyhe emelkedőn gyorsan haladtam, ami a Kamieńczyk vízesésig tartott.

A Kamieńczyk vízesés, útban a Szrenica csúcs felé

Innentől a csúcsig jóval meredekebb emelkedőt kellett leküzdenem, de a kellemes időjárásnak hála kihívás volt, nem pedig a hőségben való szenvedés. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílt a környékre, és azon kevés alkalom volt, amikor élveztem a nyári napsütést. Igazán kellemesen telt a születésnapom.

Kilátás a Szrenica hegycsúcsról

Fél óra gyönyörködés után visszaindultam Szklarska Porębába, ami lefelé már jóval könnyebb volt. A vasúton visszafelé a Koleje Dolnośląskie regionális társaság modern motorvonatával utaztam. Ez volt az utolsó estém vendéglátóimnál. Átadtam a nekik szánt ajándékot, illetve ők sem feledkeztek meg a születésnapomról.  

Az utolsó wrocławi reggelemen barátom ébresztett, mivel elaludtam, nem ébredtem fel a telefonom rezgőre állított ébresztőjére. Kikísért a buszmegállóba is, ahol elbúcsúztunk egymástól. Szerencsére a megcélzott IC vonatom elérése a későbbi ébredéssel sem került veszélybe. Berlinbe átszállással érkeztem, mivel kora délelőtti napszakban nem volt közvetlen vonat. Egy kedves berlini ismerősöm nem tartózkodott otthon, és a Műszaki Múzeum vasúti kiállításának nagy része is zárva volt, amik miatt kissé szomorú voltam. Mentő ötletnek az jutott eszembe, hogy az Indóházban olvastam berlini erdei villamosokról. Utánanézve kiderült, hogy kettő munkanapokon is jár, és egész közel vannak egymáshoz. A Schöneiche-Rüdersdorfer Strassenbahn a 88-as számot viseli, először ezen utaztam. Sajnos a Düwag villamosok már csak nosztalgiaüzemben, illetve különmenetben járnak, a napi forgalomban Tatra KT4D és Helsinkiből vásárolt járművek közlekednek.

A 88-as villamoson már nem járnak közforgalomban Düwag szerelvények, a képen látható a kocsiszín előtt pihen

A kocsiszínnél leszállva azonban legalább fotóznom sikerült néhány Düwag szerelvényt. A woltersdorfi, 87-es számú villamosvonalon azonban még a mai napig nosztalgiakorú, gothai villamoskocsik járnak. Tudomáson szerint már nem sokáig, így akit szeretne velük ezen a helyszínen utazni, az siessen vele.

A berlini 87-es villamost még éltes korú gothai kocsik szolgálják ki

A villamosoknak köszönhetően Berlinben is jártam számomra új, közlekedési érdeklődésemnek megfelelő helyeken. Este pedig unokatestvéremmel találkoztam, beszélgettem egy jót.  

Hosszú utazásom utolsó előtti napjára végül Cseh-Svájc felkeresését tűztem ki célul, mivel utánanézve érdekesebbnek találtam, mint Szász-Svájc legnépszerűbb célpontját, a Basteit. Drezdában, illetve Drezda és Dečín között is vágányzár volt, így Dresden-Neustadt állomáson pótlóbuszra kellett szállnom. A vágányzár kedvező hatása volt ugyanakkor, hogy a rendszerint tömött Berlin-Prága vonatokon a pótlóbuszozás miatt jóval kevesebb utas volt. Balszerencsémre egy olyan buszra szálltam fel, amin nem működött a klímaberendezés, és semmilyen ablak, tetőnyílás nem volt nyitható rajta, ami a 30°C-os melegben igen kellemetlen volt. Ústí nad Labembe  ugyanakkor a menetrendben meghirdetettnél jóval előbb beértünk, amit ki is tudtam használni, elértem egy előbbi Dečínbe tartó vonatot. Miután némi segítséggel megtaláltam a csomagmegőrzőt, leadtam a nagyhátizsákom, hogy Cseh-Svájcban ne kelljem a túrám során cipelnem. Az előző évi erdőtűz miatt a terület jelentős része le volt zárva a turisták elől, ami egyfelől szomorú volt, viszont így a két legnépszerűbb látogatható látnivaló megtekintése belefért az időmbe. Dečínből menetrendszerinti autóbusszal mentem Hřensko Mezná településrészére, ahonnan a Kamenice patak szurdokának látogatható része rövid sétával elérhető volt. A pataknak a megszokottnál jóval rövidebb szakaszán volt lehetőség csónakázásra, amit természetesen nem hagytam ki.

Csónakázás a Kamenice szurdokában

A nemzeti park alkalmazásában dolgozó “evezősünk” igazán kitett magáért, és vicces történetekkel szórakoztatta a turistákat. Evező helyett a csónakokat a meder aljának letámasztott bottal hajtotta. A szurdok járható részéből visszatérve először fel kellett kapaszkodnom a fennsíkra, majd folytattam az utam Pravčická brána felé. Útközben érintettem az erdőtűz által letarolt területeket is, ami szomorú látvány volt. Rövid időre az eső is eleredt, de nem bántam, mivel a szél nem fújt, így az ernyő megvédett, ellenben felfrissítette a fülledt levegőt. Pravčická brána felé közeledve nagyobb területen látszottak a 2022-es erdőtűz nyomai. A turistaút nagyrészt lankás volt, nem volt fárasztó a szintemelkedés nagyobb részét megtenni. A végéről ez már nem mondható el, ott már lépcsőzni is kellett. A kilátóhelyet belépődíj ellenében voltak látogathatóak, de megérte felmenni. A természetes szikla boltív lenyűgöző látvány, de az egyéb sziklaképződmények is érdekesek voltak.  

Pravčická brána híres sziklaívét a természet hozta létre

Busszal mentem vissza Dečínbe, ahol felvettem az otthagyott csomagom, és felszálltam a Prága felé tartó vonatra. A vágányzár miatt ez a Hungária EC magyar szerelvénye volt. Miután a meleg ebédet kihagytam, az étkezőkocsiba mentem vacsorázni. A szerelvényforduló változása miatt az étkezőkocsiban magyar személyzet szolgált ki, és az Utasellátó jól ismert ételeiből választhattam. Prágába az eredetileg tervezettnél jóval korábban megérkeztem, amit nem bántam, mert fárasztó napom volt, ugyanakkor szép természeti látnivalókban nem szenvedtem hiányt. 

Utolsó napra azt találtam ki, hogy szeretnék egy cseppkőbarlangba elmenni. Miután a Morva-karszt barlangjai vonattal kevésbé megközelíthetőek, illetve rendkívüli népszerűségük miatt előre meg kell váltani a belépőjegyet, ezért egyéb lehetőség után néztem. Így akadtam a Prágától egész közel, a Cseh-karszton található Koněprusy barlangra, ami Bevoun vasútállomásról rövid buszozással elérhető volt. Praha hl.n. állomásra kiérve két nosztalgiavonatot is láttam, egy Bardotkás, pár kocsis vonatot és egy M262 sorozatú motorkocsit. Természetesen lefényképeztem őket. Mint utóbb kiderült, a Bardotkás vonattal akár utazhattam is volna, de sajnos néztem meg, hogy hová és milyen állomásokat érintve megy.

Nosztalgiavonatok Praha hlavní nádraží pályaudvaron

A menetrendszerinti vonatról a buszra átszállva egy kisebb indiai csoport is a barlang felé tartott, de a jegypénztárhoz érve kiderült, hogy a szombati nap ellenére alig kell várni a bejutásra. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy egymás után szorosan indították a csoportokat. A külföldi turistáknak papír alapú ismertető is elérhető volt a barlang termeiről számos nyelven, köztük magyarul is. Ugyan jártam már korábban szebb cseppkőbarlangban is, ez is érdekes volt, a barlang története pedig még inkább, ugyanis évszázadokkal ezelőtt pénzhamisítók használták.

A Koněprusy barlang részlete

A rövid várakozási időnek köszönhetően még egy opcionális program belefért a napomba a hazaút előtt. Busszal és vonattal átmentem a közeli Karlštejn várához, ami Csehország egyik kiemelt látnivalója. Az időm szűkössége és a borsos belépőárak miatt a vár belső termeibe nem mentem be, de kívülről is szép volt, és az udvarába sokáig el lehetett jutni belépő nélkül.

Karlštejn csodaszép vára

Ezután már a hazaút következett, a ČD City Elefant motorvonattal először Prágáig, majd onnan a ŽSSK által kiállított Metropolitan EC-vel Budapestig. Ezúttal is az étkezőkocsiban ettem meleg ételt, a helyi specialitást, knédlit rendeltem. Késő estére, de gyakorlatilag pontosan érkeztem meg Budapestre, sok élménnyel gazdagabban. 

Az utamon ezúttal is fotóztam minden helyszínen, amelyek az alábbi helyeken érhetőek el: 

Wolsztyn: https://photos.app.goo.gl/WWHUG8hoP14PEtb77

Poznan-Maltanka, Sroda kisvasút: https://photos.app.goo.gl/B3RjPuKp7CKT1Jxd8

Ksiaz: https://photos.app.goo.gl/sN4iFGG2uPSPkxrVA

Klodzko: https://photos.app.goo.gl/pY5ANNYhSif2HBgt5

A vasútbarátok közönségét sokkolta a Román Vasút augusztusi bejelentése, hogy pályaépítési munkák miatt várhatóan 3 évre lezárják a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonalat. Szeptember elején pedig egy Árpád licenc alapján készült, mintegy 80 éves Malaxa ikermotorvonat gyulladt ki, ami után a közlekedési miniszter elrendelte, hogy fokozatosan kerüljenek leállításra ezek a muzeális motorvonatok.  E két hír hallatán elgondolkoztam rajta, hogy még az ősszel érdemes lenne Romániába elmennem. A vasútrajongók klubja facebook csoport román tagjaitól ugyanakkor sikerült megtudnom, hogy a Malaxa motorvonatok tényleges leállítása – ahogy vártam – nem fog olyan hamar megvalósulni. Végül azonban úgy döntöttem, hogy az októberi szabadságom alatt az Egyesült Királyságba megyek Románia helyett, noha a szabadjegyet már kikértem a C.F.R. állami vasúttársaságra. Októberi utamról visszatérve azonban úgy éreztem, hogy egy rövidebb útra érdemes lenne Romániába is elmennem, aminek a tervét ki is dolgoztam. Számomra kötelező eleme volt a Nagyvárad–Kolozsvár vonal beutazása, kiszállva a Révi-szorosban, megnézve a Zichy-barlangot, a vajdahunyadi vár megtekintése és Malaxa motorvonaton való utazás. Lehetőség szerint ki akartam szállni Gyulafehérváron, illetve egy karácsonyi vásárban. A rövidített programba a Kárpátokon át vezető valamely gyönyörű vasútvonal beutazása már nem fért bele, és a 78-as sorozatú Malaxáról is le kellett mondanom, mivel azok leginkább csak Konstanca környékén járnak, a Kárpátok magyar oldalán csak Temesvár környékén járnak 77-es sorozatú Malaxák.

Próbáltam útitársat keresni, de ismerőseim között nem találtam olyat, akit nem csak érdekelt a program, hanem rá is ért volna. Így egyedül indultam el egy november végi csütörtökön a Transilvania EC-vel Nagyváradra. Az 1-es vonali pályaépítés miatt a Keletibe mintegy 25 perces késéssel érkezett és indult a vonatom, de a laza menetrendnek köszönhetően a biharkeresztesi induláskor már pontosan voltunk. Nagyváradon egy vasútállomás közelében található panzióban aludtam, mivel az eredeti tervemben másnap korán reggel kellett volna indulnom. Szerencsére azonban találtam egy magántársaság által üzemeltetett későbbi vonatot is, amire ugyan a szabadjegyen nem volt jó, de bőven megérte a 620 Ft-os menetdíjat, hogy pihenten folytathattam az utamat.

A Nagyváradról induló vonatról Rév megállóban (Vadu Crişului halta) szálltam le, ahonnan egy bő két kilométerre volt a Zichy-barlang, és rögtön a Révi-szorosban való sétával kezdhettem a tájban való gyönyörködést. Az erdő fái még színesben pompáztak, és az időjárás előrejelzés által jósolt eső is elállt kora délelőttre.

Az őszi színekben pompázó Révi-szoros

A Zichy-barlanghoz vezető út jól ki volt táblázva, 3 nyelvű (román, magyar, angol) útjelző és turisztikai információs táblák voltak a környéken mindenhol kihelyezve. Bár a Sebes-Kőrös vízszintje magas volt, a folyó völgyében vezetett turistaút biztonságosan járható maradt. A barlang közelébe érve építkezésen dolgozó munkások mondták, hogy kopogjak be a faházikóba, ha a barlangba szeretnék menni. Ezt megtettem, majd a jegyet megváltva mondta a pénztáros, hogy máris bevisz a túravezető. Interneten fellelhető információnak megfelelően a vezetés magyar nyelven is elérhető volt, így anyanyelvemen részesültem egyszemélyes barlangi ismertetésben. Előzetesen annyit tudtam a barlangról, hogy cseppkőbarlang, az meglepetés volt számomra, hogy egy patak is folyik az alján. A világítás kissé gyér volt, de szépnek találtam a helyet, és meredek létrák hoztak a barlangtúrába egy pici kihívást is.

Részlet a Zichy-barlangból

A barlangból kiérve elköszöntem a túravezetőmtől, és lementem a folyó partjára a vízeséshez. Ezután még egy kilátóhelyre szerettem volna felmenni, de csak a legközelebbire volt már időm. Ide egy igen meredek turistaút vezetett, az elején néhány lánccal, és 3 nyelvű figyelmeztető tábla is ki volt téve az elejére, hogy csúszásveszély, esős időben és télen nem ajánlott útvonal. Gondoltam, azért csak felpróbálok felmenni. Eleinte úgy tűnt, nem is lesz gond. Azonban hamarosan észleltem, hogy nem volt jó ötlet, és alig pár méter után visszafordultam. Egy darabig úgy nézett ki, hogy sikerül rendben lejutnom, de aztán a vizes avaron kicsúsztak alólam a lábaim, és két-három métert hason lefelé csúszva a sárban érkeztem vissza a turistaút elejéhez. Szerencsére azon túl, hogy csupa sár lett a nadrágom, a kabátom egyik ujja és a kezem, más bajom nem esett, és megtanultam, hogy a figyelmeztető táblákat érdemes komolyan venni.

Peştera vasúti megállóból (régi nevén Zichy-barlang) szintén az InterRegional Calatori magántársaság vonatával jutottam el Bratca (Barátka) állomásra. Itt másfél órát kellett várnom a Hargita IC-re, amivel Kolozsvárig akartam utazni. Várakozás közben több személyvonatot is fotóztam, és kiderült, hogy egy második magántársaság (Transferoviar Calatori) vonatai is használják a szakaszt.

Az InterRegional Calatori német eredetű motorvonata

A Transferoviar Calatori dízel Talent motorvonata

Előzetes információim alapján a Hargita IC román kocsijában lehúzhatóak az ablakok. Bár majdnem mind le volt zárva, találtam egy folyosón lévő nyitható ablakot, ahonnan jól tudtam menet közben fotózni, és mást sem zavartam vele.

A Királyhágó közelében kanyarog a Hargita IC

Jól megfigyelhető volt, hogy a Királyhágó és Bánffyhunyad közti szakaszon már felszedték a második vágányt, és csak az állomásokon volt lehetőség vonattalálkozásra. Feltehetőleg emiatt nem láttam tehervonatot, azok vélhetőleg már most terelve közlekednek. Kolozsvár előtt járható volt mind a két vágány, viszont itt egy szakaszon a felsővezeték tartóoszlopok kihelyezése történt már meg. Kolozsváron leszállt az utasok többsége, de sokan fel is szálltak, a magyar beszéd alapján többek között a Székelyföldre hazatérő diákok. A vonat késése miatt meleg ételt helyben megenni nem volt időm, csak elvitelre tudtam egy tortillát szerezni. A következő vonatom egy Kolozsvár–Meggyes személyvonat volt, amivel Tövis (Teiuş) elágazóállomásig utaztam. A vonat csak két, minőségi kocsiból volt kiállítva, ami péntek délután meg is telt. A jegyvizsgálónak mutattam a FIP szabadjegyem, de nem ismerte, a 2 napos szabályt egész biztosan nem, és nem akarta elfogadni. De tudtam, hogy érvényes a jegyem, nem hagytam magam, még végül mérgesen elment tőlem. Tövis állomáson átszálltam a Gyulafehérvár felé (és onnan tovább Piskire) tartó személyvonatra. Itt már egyáltalán nem fogadta el a következő jegyvizsgáló a szabadjegyem, kénytelen voltam jegyet váltani. Egy kis adomány belefért a C.F.R. javára. Valamivel este 8 után, pontosan érkeztem Gyulafehérvárra, ahol a vasútállomástól 800 méterre, a citadella mellett volt a szállásom. Az internetes vélemények valósak voltak, a szállásomnak nemcsak az elhelyezkedése volt kedvező, hanem a minősége is magas volt. Este még elmentem egy sétára a belvárosban, mivel Erdély történelmi központjában máskor még nem jártam. A műemlék épületek szépen ki voltak világítva, egyedül azt sajnáltam, hogy a várfal melletti karácsonyi vásár még nem nyitott ki.

Erdély legrégebbi temploma a gyulafehérvári katolikus székesegyház

Másnap reggel viszonylag korán indultam, így katolikus székesegyház, ahol egyes erdélyi fejedelmek és Hunyadi János sírja található, még zárva volt. Személyvonattal Piski (mai nevén Simeria) elágazóállomásig utaztam. Itt kihasználva az 50 perces várakozási időt, elmentem bevásárolni, és útközben egy kiállított gőzmozdonyt is fotóztam. Innen egy egész rövid vonatúttal értem Dévára, ahonnan már csak mikrobusszal tudtam továbbmenni Vajdahunyadra. A buszmenetrend nem felelt meg az interneten található információnak, valamivel sűrűbben járt, illetve gyorsabb is volt, amit persze nem bántam. Sajnos a román buszok menetrendjeiről a 21. században sem lehet megbízható online információkat találni. Viszont a mindössze 17 km-es út kb. 1000 Ft-ba került, amit kissé sokalltam, pedig nem zsebre dolgozott a járművezető, mindenkinek adott jegyet. Vajdahunyad autóbusz-állomáson láttam, hogy vannak helyi járatok, de a megállói menetrendből az derült ki, hogy csak óránként járnak, így a Hunyadi várhoz gyalog jutottam el. Útközben keresztülmentem a város központján is, aminek egy részét már felújították, egy része folyamatban van, de más részeire is ráférne a renoválás. A vár Románia területén népszerű látnivalónak számít, külföldi turisták is látogatják, én például találkoztam Mexikóból érkezőkkel. Ennek megfelelően a belépő ára is viszonylag magasnak mondható.

Az impozáns vajdahunyadi vár kívülről, a bejárattal

A lovagterem

A vár rekonstrukciója még nem fejeződött be teljes körűen, de a túlnyomó többsége látogatható volt. A benne lévő kiállítások sokrétűek, de kicsit szegényesek. Az ismertető táblák némelyikén a román és angol mellett magyar szöveg is található volt, ahogy a kiállított tárgyak címkéin is.

Részlet a Hunyadi várból

A gótikus építészet kedvelőjeként elnyerte tetszésemet a vár, örültem, hogy sokadik erdélyi látogatásomkor végre eljutottam ide. A buszállomás felé visszaútban elhaladtam a Vajdahunyadon található vasúti múzeum mellett, de be nem mentem, mivel csak 3 kisebb szobában vannak modellek. Érdekessége, hogy az utcafrontról egy mozdony vezetőállás a bejárata.

A vajdahunyadi vasúti múzeum bejárata

A városról vegyes benyomásokat szereztem, látszott az idegenforgalom miatti fejlődés és az ipar megszűnése miatti leépülés is. Ezzel valószínűleg nincs egyedül, sok hasonló egykori szocialista iparváros lehet, nem csak Romániában. Dévára visszafelé is mikrobusszal mentem, ami megtelt, sőt, két álló utas is volt rajta. Az állomásnál gyorsétterembe betérve ettem néhány meleg falatot, mielőtt a Temesvárig tartó hosszú vonatozásnak nekivágtam. Először egy Simeria – Lugoj (Piski – Lugos) viszonylatú, Desiroból kiállított személyvonattal utaztam a bánsági végállomásáig, ami 3 órás utat jelentett. Ezen a napon a vonataim közül ez volt a legjobban kihasznált. A hosszú menetidő nagyobbrészt az alacsony sebességből, kisebb részt 1-2 hosszas állomási tartózkodásból adódott, mely egyike során egy második egység Desirot is a vonatunkhoz kapcsoltak. Lugosra érkezve nagy örömmel láttam, hogy titkos reményem teljesülni látszik, mivel egy Malaxa motorvonat állt a harmadik vágányon, vélhetően az esti temesvári vonatom. Hamarosan kiderült, hogy valóban így van. Ennek köszönhetően már szombaton sikerült utaznom Malaxával, megúszva a vasárnapi korai kelést, és azt, hogy a semmi közepén kelljen eltöltenem majdnem 3 órát. A koros motorvonat kezelőszerveit korszerűsítették, illetve az utastérben lévő üléseket is kicserélték. A hőmérséklet meglepően meleg volt, egészen ingre kellett vetkőznöm. Lugosról négyen indultunk a személyzeten kívül Buziásfürdőn át Temesvárra, útközben pedig még 3 utas csatlakozott hozzánk. Igyekeztem minél jobban kiélvezni ezt az 1 óra 40 perces időutazást. Timişoara Nord pályaudvaron készítettem még pár képet a Malaxáról, majd elfoglaltam a közelben lévő szállásom.

A Malaxa motorvonat utastere

Malaxa motorvonat érkezett Lugosról Timişoara Nord állomásra

Utolsó napomon kihasználtam, hogy délig a szállásomon maradhatok, és sokáig aludtam. Szép napsütésben kezdtem el a sétát a belváros felé. A napsütés azonban nem tartott sokáig, egyre több felhő jelent meg az égen. A hűvösebbre váló időben jól esett egy forralt bor az aznap reggel nyitó karácsonyi vásárban. Ezt követően körbesétáltam a város főbb nevezetességeit, és láttam, hogy az épületek többségét gyönyörűen felújították, pl. a város főterén, de számos épület felújítása még zajlott, többet között a Hunyadi-palotáé is.

A temesvári ortodox székesegyház

Európa 2023-as kulturális fővárosának főtere

A rózsakertben még november végén is akadtak virágzó növények

A kiemelt látnivalók listájából elmentem a botanikus kertbe is, ami kisebb csalódást okozott, viszont a rózsakert még november végén is szép volt a számos nyíló virágával. A városnézés végeztével a karácsonyi vásárban ebédeltem, és egy újabb pohár forralt borral próbáltam átmelegedni, mielőtt a vasútállomásra megyek.

Karácsonyi vásár Temesváron

A pénztárcsarnok vasúti és városi témájú festményei elnyerték a tetszésemet. Sajnos a budapesti vonatom indulásáig Malaxa motorvonat nem állt be egyik vágányra sem, de Regio Calatori magántársaság szintén meglehetősen régi, francia eredetű Caravelle motorvonatait tudtam fotózni.

A Regio Calatori francia eredetű, muzeális motorvonata

A Bukarestből érkező vonatom mindössze 10 percet késett. Indulása előtt nem sokkal kezdett el havazni. A vonatra azzal a jó érzéssel szálltam fel, hogy ismét egy sikeres, az összes tervezett programot megvalósító kiránduláson vagyok túl.

Az utamon készített összes fényképet ismét megtekinthetővé tettem, itt: https://photos.app.goo.gl/fCjshpagWanMvhBX8

Már augusztus vége, szeptember eleje körül eldöntöttem, hogy idén ősszel folytatom a FIP-es (nemzetközi vasúti szabadjegyes) utazásaimat. Természetesen most is új, bakancslistám helyeket néztem ki. Már régóta a listámon volt, hogy jó lenne a híres yorki vasúti múzeumba elmenni, és a világ egyik legszebb vasútvonalának tartott skóciai West Highland Line is egy valamikor kötelezően felkeresendő látnivaló volt számomra, ahogy a híres Forth Bridge is Edinburgh közelében. Miután a már korábban kértem szabadságot, és találtam olcsó repülőjegyeket az Egyesült Királyságba, úgy döntöttem, hogy még az idén felkeresem az említett helyszíneket. A látnivalókat áttekintve utam utolsó előtti napjára több lehetőség is megfogalmazódott bennem, végül csak már a helyszínen, előző nap döntöttem. Az utolsó napra pedig Edinburgh városának megtekintését tűztem ki.

Odafelé a Ryanair East Midlands repülőtérre tartó járatával utaztam. A cég épp a szebb arcát mutatta, nem mérték le a kézipoggyászok méretét, és nemhogy késéssel, hanem néhány perccel korábban is elindultunk (kihasználva, hogy a kapuzárás az indulási idő előtt 30 perccel volt meghirdetve). Még nem indultunk el, amikor ellenőrizni akartam az angliai vasúttársaság, a CrossCountry oldalán, hogy rendben járnak-e a vonatok, nincs-e sztrájk. Sztrájk ugyan nem volt, de néhány nappal korábbi ítéletidő miatt nem jártak arra a vonatok, amerre utazni szándékoztam a reptérről a Yorkban lefoglalt szállásomra. Az angol vasúthálózat sűrűségének ismeretében és a szabadjegyem számos vasúttársaságra való érvényessége miatt nem aggódtam túlzottan, gondolván, hogy csak akad járható kerülőút. A repülő szép, napos időben indult, egészen Alsó-Ausztriáig látható volt a felszín. Utána a La Manche-csatornáig felhők takarták a kilátást, majd Anglia partjaihoz közeledve ismét napsütésben repültünk. A Brit-sziget fölé berepülve elöntött mezőkön látszott a néhány nappal korábbi heves esőzés nyoma. A Donington parki egykori F1-es versenypálya közelében szálltunk le, ahonnan a vonatok törlésének ismeretében Derby helyett Nottingham felé vettem az irányt, vasút híján autóbusszal. A buszjegy a megyei kedvezménynek köszönhetően mindössze 2 fontba került. A nottinghami pályaudvarra megérkezve a kijelzőn törölt vonatok sokasága szerepelt. Próbáltam az okostelefonomon alternatív útirányt keresni, ami nagyjából sikerült is, de azért inkább megkérdeztem a beléptető kapuknál lévő vasutasokat, gondolván, hogy ők pontosabb információkkal rendelkeznek. Egyikük le akart beszélni az utazásról, de a következő vasutas mondott nekem egy egész kedvező kerülő útvonalat, amiben egy 20 perces városi séta is szerepelt. Kérdésemre, hogy arra biztosan járnak-e a vonatok, az volt a válasza, hogy abban a pillanatban igen, de változhat. Ennek ismeretében nekivágtam az útnak. Newark-on-Trent városkában kellett átszállnom, ahol megéhezvén vettem magamnak egy gyrost, ami azonban olyan nagy volt, hogy másfél napig kitartott. A városka pályaudvarán felszálltam az LNER társaság vonatára, amire kötelező lett volna a helyjegyváltás, de gondoltam, hogy a rendkívüli helyzet miatt csak elnézik, ha nekem nincs, de a szabadjegyem érvényes volt különben rá. A jegyvizsgáló nem jött, néhány szabad hely akadt, így megúsztam probléma nélkül.  A kerülő útvonal olyan sikeres volt, hogy mindössze 90 perccel értem később Yorkba, mintha Derby felől, az eredetileg tervezett közvetlen vonattal megyek. Így este 8 körül odaértem, és tudtam pihenni a másnapi izgalmas programok előtt.

Reggel a yorki katedrális megtekintésével kezdtem a napomat. Először kívülről csodáltam meg és fényképeztem a gótikus építészet eme remekét, majd nyitás után nem sokkal belülről is. Korábban nem sok hasonlóan szép templomot láttam, amihez érdemes megosztanom, hogy a gótikus stílus az egyértelmű kedvencem. Bár a belépő borsos árú volt, mégis sok turista látogatta a templomot, egy októberi hétköznap is.

A yorki katedrális kívülről és belülről is gyönyörű

A katedrális után a Nemzeti Vasúti Múzeumba indultam, ahol 11 órára foglaltam magamnak belépési időpontot. A múzeum ingyenesen látogatható, azonban számos helyen vannak adománygyűjtő dobozok a területén. Őszintén szólva, nagyobb kiállítótérre és több kiállított járműre számítottam, azonban a mennyiség elmaradását a minőség pótolta. Olyan legendás járműveket láthattam, mint az idén 100 éves Flying Scotsman, a világ leggyorsabb gőzöse, a Mallard, és a korában úttörőnek számító Rocket gőzmozdony egy működőképes másolata.

Idén százéves a Flying Scotsman gőzmozdony

A működőképes Rocket replika minden vasútbarát szívét megdobogtatja

A Mallard tartja a gőzvontatású mozdonyok sebességrekordját

De az újabb járművek közül is akadt pár érdekes, pl. a híres brit InterCity 125 egy vonófeje, egy látogatható belterű Shinkansen és a Csalagút egy alagútfuró szerelvénye. A múzeumban munkanap délelőtt is sok látogató volt, jellemzően gyerekek szüleikkel, nem volt egyszerű a járművek fotózása.

A japán Shinkansen volt a világ első nagysebességű vonata

A britek híres nagysebességű járműve, az Inter City 125 (vagy HST), ami dízel meghajtású

A járműveket tartalmazó csarnok mellett egy kisebb teremben voltak a vasúttal kapcsolatos egyéb tárgyak, illetve rengeteg modell kiállítva. Feltehetőleg a múzeum felújítása miatt voltak összezsúfolva, de így is minden látható volt. Az előzetesen vártnál jóval előbb bejártam, megtekintettem mindent, így úgy döntöttem, hogy Skócia felé veszem az irányt, hogy még világosban megtekinthessem a Forth Bridge-t. Edinburghbe a CrossCountry társaság dízel motorvonatával utaztam. Útközben szépen látszott a világörökség részét képező durhami katedrális. A skót fővárosban a Scotrail társaság vonatával folytattam az utam. Átkeltem vele a tengeröböl felett a Forth Bridge hídon, és az északi parton található North Queensferry megállóban szálltam le. Innen kisétáltam a vízpartra, és aztán egy mólóra is, és több fényképet készítettem a híres vasúti hídról, vonattal, és vonat nélkül is. Aztán visszamentem Edinburghbe, ahogy egy hostelben volt a szállásom.

A Forth Bridge vonattal és vonat nélkül

Utam harmadik napján a West Highland Line beutazása volt a cél. Ehhez előbb Edinburghből Glasgowba kellett vonatoznom. Glasgowból mindössze napi három (vasárnap 2) vonatpár közlekedik a vonal végén található Mallaig halászfaluig. Még Glasgow területét sem hagytuk el, amikor vonatunk a nyílt pályán hosszas várakozásba kezdett. Egy idő után tájékoztatást kaptunk róla, hogy a biztosítóberendezés hibásodott meg. Végül 80 perces késéssel indultunk tovább. Szerencsére ez a napi programomat nem befolyásolta, sőt, még inkább kedvező is volt. Ugyanis az volt a szándékom, hogy leszállok Glenfinnan állomásom, és a Harry Potter filmekből jól ismert viadukton fotózni fogom az erre még néhány napig közlekedő gőzvontatású turistavonatot, amire így jóval kevesebbet kellett várnom. Glasgow-t elhagyva több tó mellett haladt a vasútvonal. Észak felé egyre kietlenebb lett a táj, a fák helyett egy idő után kopár dombok, hegyek voltak az ablakból láthatóak.

A West Highland Line kezdetben tavak mellett vezet

Később a Skót-felföld jellegzetes kopár hegyei láthatóak a vonatablakból

Miután nem voltak nyithatóak az ablakok, sajnos csak üvegen keresztül tudtam fotózni. Fort William állomáson megtelt turistákkal a kétkocsis egységből álló motorvonatunk. Glenfinnanben ugyanakkor csak ketten szálltunk le. Az állomásról rövid sétával elérhető a viadukt. Meglepetésemre ez is turistalátványosság volt, valóságos tömeg várta a viadukt két oldalán a gőzvonatású Jacobite expresszt, hogy fotókat, videókat készítsenek róla. A turisták között egyaránt voltak helyiek és külföldiek, főleg ázsiaiak.

A Jacobite expressz a Harry Potter filmből ismerős Glenfinnan-viadukton

Kinézett fotóhelyemen is több, mint ötvenen voltunk, de szerencsére nem akadályoztuk egymást. Sorozatképet készítettem fényképezővel, utólag talán érdemesebb lett volna videózni. A viadukt maga egy vasbeton szerkezet, egész közelről nem is mondható szépnek, már egy más kor, technológia terméke, mint a csodálatos semmeringi viaduktok. A környezete ugyanakkor szemet gyönyörködtető. Glenfinnanből vonattal terveztem menni Fort Williambe. A reggeli biztosítóberendezési hiba miatt ugyanakkor a vasútvonal menetrendje még délutánra sem állt helyre, ezért elővigyázatosságból buszra szálltam, hogy le ne késsem a napi utolsó, Fort William – Inverness buszjáratot. Sajnos a Loch Ness tavat a sötét miatt már nem láttam, csak elhaladtam mellette Inverness felé, ahol a szállásom volt. A hostelben az egyik szobatársam egy skót származású, de Ausztráliában született srác volt. Amikor meséltem neki, hogy vasútbarát vagyok, mondta, hogy menjek el Aviemoreba, ahol a Flying Scotsman is közlekedik. Kiderült azonban, hogy ez csak szeptemberben volt így. Azonban egy recepcióról begyűjtött prospektusból azt is megtudtam, hogy ha nem is a Flying Scotsman, de más gőzös jár még pár napig Aviemoreból. Ennek ismeretében döntöttem el a másnapi programom, amire több opcióm is volt. Eredetileg a Dunrobin kastély megtekintése is szóba jött, de a viharkárok miatt ez épp csak pótlóbusszal volt elérhető. Kyle of Lochalshba való vonatozás is megfordult a fejemben, de rájöttem, hogy a skót táj kevésbé változatos a kopár hegyeivel, így ezt is elvetettem. Sajnos a gőzös menetrendje utazáshoz nem volt ideális, ha még más látnivalót is meg akarok nézni. Így végül úgy határoztam, hogy Aviemoreban csak a gőzöst fotózni szállok ki, és egy rövidet sétálni a Nemzeti Parkban, majd Stirling várát tekintem meg.

Másnap reggel indultam Invernessből, egy felújított InterCity HST motorvonattal. Sajnos az időjárás nem volt éppen barátságos, hűvös, ködös volt, szemerkélő esővel. Aviemoreban a legrövidebb tanösvény bejárására volt időm, ami egy nyírfaerdőben vezetett. Ezután visszatértem az állomásra fotózni. A rossz idő ellenére a gőzvonatású turistavonaton voltak szép számmal, még ha messze el is maradt a telt ház.

Nyírfaerdő Aviemoreban, a nemzeti parkban

Gőzvonatású turistavonat indul Aviemore állomásról

Én azonban dízelvonatású vonattal mentem tovább Stirlingbe, a skót történelem egyik meghatározó helyére. A vár a vasútállomástól mintegy 15 perces sétára volt, és ekkorra más az eső is elállt. Valóban érdemes volt megtekinteni a skót történelem e nevezetes helyét, több, érdekes témájú kiállítás is volt benne, ráadásul 2 teremben egy-egy középkori ruhába beöltözött színész is volt.

Stirling várának bejárata

Élő díszlet a stirlingi vármúzeumban

A vár után a városban sétáltam egy keveset, majd úgy döntöttem, elmegyek Glasgowba is. Sajnos a menetrendben meghirdetett HST motorvonat helyett más jármű jött, de egy ellenkező irányút legalább fotózni sikerült Stirling vasútállomáson.

HST motorvonat Stirling állomáson, a ScotRail színeiben

Glasgowban a katedrálist akartam elsősorban megtekinteni, ami Skócia egyik legrégebbi temploma, de sajnos az interneten közzétett időnél jóval korábban bezárt, így csak kívülről tudtam fotózni. Ezután sétáltam még egyet a belvárosban, majd visszatértem Edinburghbe.

A glasgowi katedrális Skócia egyik legrégebbi temploma

Szállásom mindössze 150 méterre volt az episzkopális katedrálistól, ami neogótikus stílusban épült. Utam utolsó napjának reggelén ennek a megtekintésével kezdtem. Miután előző nap nem sok időt töltöttem a természetben, elhatároztam, hogy megtekintem az ingyenesen látogatható botanikus kertet, amit a város kiemelkedő látnivalói közé sorolnak. A kert hatalmas volt és nem bántam meg, hogy felkerestem, mert valóban szép hely.

A botanikus kertet joggal tartják Edinburgh kiemelkedő látnivalói között számon

Innen a Calton Hill felé vettem az irányt. A dombtetőn található az a skót nemzeti emlékmű, amit anyagiak híján éppen, hogy csak elkezdtek, de sohasem fejeztek be. Szép kilátás is nyílt innen a városra. A dombról lefelé tartva egyre jobban elered a felfelé való úton még csak csepegő eső.

Látkép a Calton Hillről

A városi sétát folytatva a Scott emlékművet érintettem, majd megfáradva betértem ebédelni. Új erőre kapva először a St. Giles székesegyházat néztem meg, amibe ingyenes volt a belépés. Belülről érdekes módon szebb volt, mint kívülről.

A St. Giles székesegyház bejárata

A székesegyház csodaszép boltívekkel és üvegablakokkal

Ezt követően pedig a városnézés zárásaként az edinburghi várat tekintettem meg, amit még október végén, hétköznap is sok turista látogatott. Itt is színes tematikájú kiállítások voltak, és nem utolsósorban a skót koronázási ékszereket is meg lehetett nézni, egyedül az volt kár, hogy utóbbit nem szabadott fotózni. Majdnem a zárásig maradtam a várban, majd a repülőtér felé vettem az irányt.  

Az edinburghi vár bejárata

Részlet a vár felső szintjéről

Utolsó skóciai képem, az edinburghi főpályaudvarról

Bár Holyroodhouse királyi palotát és a Skót Nemzeti Múzeumot nem tekintettem meg, a város kiemelkedő látnivalóinak többsége belefért a napba. A belvárosból induló emeletes repülőtéri buszra mintegy 2500 Ft volt a jegy, ami barátságosnak is mondható, hiszen már Budapesten is 2200 Ft a 100E repülőtéri buszjáratra a menetdíj. Részben a légitársaság hibája, részben a repülőtéri utasirányítás miatt 90 perc késéssel indult a Wizzair gépe, így Budapesten már éjfél után szálltunk le. Alig 4 napos brit utamon természetesen nem tudtam Skócia összes kiemelkedő látnivalóját se felkeresni, azonban úgy érzem, tartalmasan telt az utam. Ha legközelebb visszatérek az Egyesült Királyságba, a walesi kisvasutak lesznek az egyik fő célpontom.

A többi képem szokás szerint most is megtekinthető, a lenti albumokban.

York: https://photos.app.goo.gl/CFK64qyNF1JBngte8 

Edinburgh&Forth Bridge: https://photos.app.goo.gl/9jDsfuev3DJ4tZ8TA 

West Highland Railway&Aviemore: https://photos.app.goo.gl/ub9vgJR2VX7JmF2p8 

Glenfinnan viadukt animáció: https://photos.app.goo.gl/aF8jBPpbyjbA8JiQ6 

Stirling&Glasgow: https://photos.app.goo.gl/HiBtjXPQQwLNJ3wW6

Idén nyárra több lehetőség közül végül egy olyan útra eset a választásom, amerre még egyáltalán nem jártam. A Baltikum fent volt a hosszas bakancslistámon, és bár remélhetőleg sokáig béke lesz ezekben az országokban, de ez sajnos nem biztos, így jónak láttam még az idén felkeresni őket. Annál is inkább, mert hamarosan egyre jobban visszaszorulnak a Rigában gyártott, vasútbarátok számára érdekes Elektricska és DR1A dízel motorvonatok a napi forgalomban. Előbbi már csak Lettországban jár, utóbbival Lettországban és Litvániában is találkozni még.

Az útiterv elkészítésénél több szempontot kellett összehangolni. Ahol elfogadható vasúti kapcsolat van, ott igyekeztem vonatos utazást tervezni. Ugyanakkor minél több látnivalót is érinteni akartam, ezért néha akkor is buszra esett a választásom, ha a vonat jóval kedvezőtlenebb lett volna. A kiemelt látnivalóknak utánanézve hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mindhárom fővárosba (Tallinn, Riga, Vilnius) érdemes ellátogatnom. Szerettem volna kisvasutazni is, amiből végül a balti országok leghosszabb vonalára esett a választásom, ami Lettországban van, vonattal is megközelíthető, és kéthetenként szombaton gőzmozdony is közlekedik rajta. A gőzös közlekedési napja a logikusnak tűnő útitervet is felülírta. A nagy távolság miatt egyik irányba repülést, a költségek és a heti 3 repülőjárat miatt másik irányban szárazföldi utazást terveztem.

Július 1-jén, kora délután indultam repülővel Rigába. Szép, napsütéses idő volt, amikor odaértem, azonban nem volt meleg, 20°C körüli volt a hőmérséklet. A repülőtérről autóbusszal jutottam el a városközpontba. Örömömre szolgált, hogy egy régi, 13 éve nem látott rigai ismerősömmel sikerült találkozót megbeszélnem. A városba beérve autóval várt, és elvitt a Daugava folyó torkolatához. Itt kisétáltunk a torkolatnál a tengerbe vezető egy kilométeres mólóra. A szél által keltett hullámok számos alkalommal vízzel lepték el a móló egyes részeit. Ismerősöm cipője hamarosan csuromvizes lett. Nekem azonban sikerült ugrálva, futva, a hullámok ritmusát figyelve és kicsit vastagabb cipőtalpamat kihasználva száraz lábbal megtennem az oda-vissza való utat. Az arra járó turisták ezt meg sem próbálták, mind levették a cipőjüket. Ismerősöm aztán autóval elvitt a szállásomra is, ami egy airbnb keretében kiadott külvárosi szoba volt. Közös sétánk és az autóút során volt alkalmunk beszélgetni, ami jó kezdete volt az országgal való ismerkedésemnek.

Másnapra a Rundale palota megtekintése volt a kitűzött programom, amit a Baltikum Versailles-ának neveznek. Szállásomról vonattal mentem Riga főpályaudvarára, ukrajnai utazásom után először Elektricskára szállva. A vasútállomáson fotóztam néhányat, Elektricskák mellett szintén rigai gyártású DR1A dízel motorvonatot is. A palotához kisebb kerülővel mentem, hogy vonatozhassak Riga és Jelgava között. Határozottan élveztem az utazást az Elektricskán, aminek az üléselrendezése eredeti volt.

Elektricska Jelgava állomáson

Az Elektricska belső tere 

Jelgaváról busszal tudtam a Rundale palotához eljutni. Itt először ebédeltem, majd megtekintettem a híres kastélyt. Őszintén szólva a belső tere, kisebb csalódást okozott, valószínűleg azért, mert az utóbbi időben több palotát is láttam. A kertje viszont csodálatos volt, kár, hogy a szakadó eső miatt fedél alá kellett húzódnom hosszabb időre a látogatása során.

A Rundale palota kívülről...

... és belülről

Részlet a francia kertből

Az eső miatt a kerti látogatásom hosszabbra nyúlt, és csak 8 perccel a buszom kiírt indulási ideje előtt értem a megállóba. Ami csak nem akart megérkezni. Végül beláttam, hogy nem is fog, más megoldás híján stoppolnom kell, hogy a 12 km-re lévő városból induló nemzetközi buszomat elérjem, amire 50 percem maradt, ami teljesíthetőnek tűnt. Próbálkoztam hagyományos stoppolással az út szélén, illetve a kastély parkolójába visszatérő látogatókat is leszólítottam, hogy hova mennek. Végül utóbbival sikerrel jártam, egy kisgyerekkel Riga felé tartó két nő elvitt az autójával a nekik útba eső Bauskára. Kedvességüknek köszönhetően estére az eredeti tervek szerint Vilniusba értem, ahol egy belvárosi airbnb szobában szálltam meg. Utóbb megtudtam, hogy a buszom nem kimaradt, hanem az utolsó pillanatban megváltozott a menetrendje, amit még a megállóba sem raktak ki.

Másnap reggel a Vilnius közelében található Trakai lovagvárát tekintettem meg, ami a Baltikum egyik leghíresebb erődje. Trakai volt a Litván Fejedelemség első központja. A városkába Škoda gyártású emeletes vonattal mentem, amin fedélzeti vendéglátás is rendelkezésre állt.

Trakai lovagvára egy szigeten található

Vilniusba visszatérve megtekintettem a szabadtéri vasúti gyűjteményt. Érdekes volt, hogy a gyártási helyként a Szovjetunió tagállamait tüntették fel, és ’70-es, ’80-as években készült járművekhez simán odaírták, hogy Ukrajnában vagy épp Lettországban készült. Engem persze legjobban a Budapesten készült D1-es motorvonat érdekelt, ezért is ebbe a vasúti múzeumba mentem.

A vilniusi vasúti gyűjtemény Ganz D1-es motorvonata

A más időzóna miatt nagyon álmos voltam, ezért visszatértem a szállásomra, és aludtam pár órát délután, hogy utána újult erővel járjam be Vilnius belvárosát. A késői sötétedésnek köszönhetően erre este is elegendő időm maradt. A belváros kétségkívül szép, ugyanakkor nekem nem a barokk a kedvenc stílusom. Minden várost szeretek felülről is megcsodálni, amire a középkori Gediminas torony és vár dombja remek helyszínt biztosított. A város magyar vonatkozása, hogy egyetemét Báthory István alapította. Vilniusban meglepetésemre villamos nincsen, viszont kiterjedt trolibuszhálózattal rendelkezik, amin öreg Škoda trolibuszok is járnak.

A vilniusi Szent Anna templom

A város fölé magasodó Gediminas torony

Vilnius egyetemét Báthory István alapította

Öreg Škoda trolibuszok máig a vilniusi városkép részét képezik

A következő napon hosszú utazás várt rám, Litvániából egy nap akartam Észtországba eljutni. Délelőtt indultam a luxepress járatával Vilniusból, amivel Rigáig utaztam. A vadonatúj buszokkal szolgáltató észt cég nem okozott csalódást, az ülések kényelmesek voltak, és a menetidőt is tartottuk. Rigában a ma piacnak használt egykori Zeppelin hangárokban szakítottam időt egy gyors ebédre. Nem volt sok időm, mert meg akartam tekinteni a Motormúzeumot, amit az interneten nagyon ajánlottak, és a veterán járművek rajongójaként nem hagyhattam ki. A városközpontból önjáró, dízelmotoros trolibusszal jutottam ki a múzeumhoz. Ami nem okozott csalódást, valóban gyönyörű az oldtimer gyűjteményük. A második világháború előttről főleg nyugati gyártású autók vannak kiállítva. 1945 utáni időszakból pedig többségben szocialista autók képezik a kiállítás anyagát, de néhány klasszikus nyugati autó is látható (Volkswagen Bogár, Mini Morris). Külön szinten kerültek elhelyezésre a Lettország területén gyártott járművek.

Tátra T87 autó nem sok helyen látható

A Zaporozsec 1965-ös gyártású modellje kevésbé ismert, mint az utódja

Rigai gyártású RAF mikrobusz

A múzeum megtekintése után a Rigában található Zemitani vasútállomására mentem, a főpályaudvarra ugyanis nem lett volna időm eljutni, hogy az észt határváros, Valga felé induló vonatomat elérjem. A vasútállomásom néhány fotó készítése után felszálltam a DR1A típusú dízel motorvonatra, amivel feltétlenül utazni akartam.

DR1AM dízel motorvonat Valga állomáson

Legalább egyik irányban szerettem volna Lettország és Észtország között vonattal közlekedni, ami lehetséges, bár a menetrend nem túl kedvező hozzá. Útközben a vonatablakból erdőtűz nyoma is látható volt. Valgába pontosan érkezve elfoglaltam az aznapi szállásom.

Másnap eredetileg vonattal terveztem Valgát elhagyni. Azonban úgy döntöttem, hogy inkább pihenek kicsit többet, és Rakvere várát mégsem látogatom meg. Így Valgából Tartuba autóbusszal utaztam. Tartu, a régi észt főváros vasútállomása műemlék épület. Az erre járó személyszállító vonatok mindegyike dízel, 3+2 üléselrendezésű, széles nyomtávú FLIRT motorvonatból van kiállítva.

Dízel, széles nyomtávú FLIRT Tartuban

Tapa elágazóállomáson szálltam le az expresszről, hogy átszállják az orosz határ, Narva felé tartó következő vonatomra. Narva városa többek között Nagy Péter cár és XII. Károly svéd király csatáiról nevezetes, ezért is akartam felkeresni. A városba megérkezve megebédeltem, majd a vár felé vettem az irányt. A folyó túloldala, Ivangorod ma Oroszországhoz tartozik, ott is található egy régi erőd.

A narvai vár az észt oldalon,

az ivangorodi erőd pedig az orosz oldalon található

A vármúzeumban megismertem a város történelmét, többet között azt, hogy a második világháborúban a régi óváros szinte teljesen elpusztult. A várból jól kivehető volt, hogy a folyó túloldalán is turisták látogatták az ottani erődöt. Nem sok jele volt, hogy Oroszország háborúban áll – állításuk szerint a teljes Nyugattal – , legfeljebb a határátkelő békeidőnél lényegesen alacsonyabb forgalma mutatta, hogy eltér valami a megszokottól. A várat megtekintve lementem egy rövid sétára a folyópartra. A NATO határ ellenére ezt az észt oldalon minden akadály nélkül meg lehet tenni, ellenben az orosz oldalon szögesdrótos kerítés akadályozza a folyópartra történő lejutást.

A folyó jobb partja Oroszországhoz, bal partja Észtországhoz tartozik

Narvából vonattal érkeztem meg Tallinnba, ahol szállásom egy külvárosi vasútállomás közelében található panelház 9. emeletén volt. A magas fekvésnek köszönhetően a tengerre is ráláttam, sőt, szobámból a tengeri naplemente is látható volt.

A következő napra terveztem Tallinn óvárosának megtekintését. Először a buszállomásra mentem, hogy a csomagom elhelyezzem a megőrzőben. Kellemes meglepetésemre egy faros Ikarus és egy öreg Setra autóbuszt is láttam, nem beszélve az Ikarust bemutató tablókról.

Faros Ikarus Tallinn autóbusz-állomáson

A buszállomásról a központ felé vettem az irányt. A buszmegállóban egy magyar katonával találkoztam, akivel váltottam pár szót, de sajnos csak pár napja volt ott, így a magyar-észt viszonyról nem tudtam kikérdezni. Az óváros peremén hatalmas közműmunkák zajlottak, jelentősen korlátozva a közúti forgalmat. Az időjárás nem a legszebb arcát mutatta, mivel a hűvös mellett (19°C volt) egyre jobban esni kezdett az eső. Az óvárost ugyanakkor gyönyörűnek találtam.

Tallinn ősi Hanza város

Az óvárost bástyákkal ellátott városfal öleli körül

Számos templomot és néhány múzeumot is meglátogattam, és besétáltam a régi épületekben bővelkedő óvárost, de kevés volt az időm, hogy minden látnivalót megnézzek, a tallinni városnézés határozottan több időt igényelt volna, pl. a városháza kiállítására már nem jutottam be.

Részlet az ukrán templomból

A három nővér háza

A tallinni középkori városháza

Szerencsére a városnézés második felére elállt az eső. A sok látnivaló miatt gyorsan telt az idő, sietnem kellett vissza az autóbuszállomásra. Tallinnból a luxexpress járatával Rigába utaztam, ahová este fél 10-kor érkeztem meg.

Magyarként ahhoz vagyok szokva, hogy a házszámok lépcsőházanként növekednek. Emiatt azt hittem, hogy a 13-as után az épület következő száma a 15-ös lesz. Az airbnb-n megadott kapunyitó kód nem működött, de jött valaki, aki beengedett, és becsöngettem a megfelelő számú lakásba 22:20-kor. Egy nem túl boldog fiatal hölgy nyitott ajtót, és közölte, hogy nem lakik itt, akit keresek, és a szállásadóm lenne. Ekkor esett le, hogy rossz lépcsőházban vagyok. Ezután megtaláltam a helyes házszámot, ahol vendéglátóm különös kedvességgel, teával és süteménnyel fogadott. A késő esti óra ellenére beszélgetett is velem, röviden mindketten meséltünk a saját országunkról, aktuális helyzetéről.

Másnap délelőtt a Kemeri Nemzeti Park lápját tekintettem meg. Egy északi lápot meg akartam nézni, és erre esett a választásom, mert ez vonattal is jól megközelíthető volt. Végül a hosszabb reggeli pihenés érdekében odaútban busszal utaztam. A park lápos részén fapalló vezetett.

A Kemeri Nemzeti Park lápvidéke

Szerencsém volt, mert szépen sütött a nap, de nem volt túl meleg. A táj számomra érdekes volt, korábban még nem jártam hasonló helyen. Vonattal tértem vissza Rigába, ami az utazásom során az utolsó elektricskás út volt. Rigában először megebédeltem, majd nekivágtam a város villámgyors megtekintésének, ugyanis még helyi ismerősömmel is találkozót beszéltem meg. A szűkös idő ellenére nem csak az óvárost, hanem a szecessziós negyed legszebb részét is sikerült besétálnom.

Riga szecessziós palotái a Monarchia hasonló épületeinél is díszesebbek

A Szabadság emlékmű, az előtérben fesztiválra érkező lett néptáncosokkal

Érdekesség, hogy a rigai dómban található Európa egyik legnagyobb orgonája. Természetesen a kilátópont felkeresése sem maradt el, felmentem a Szent Péter templom tornyába. A rigai óváros is igen szép, különösen a város jelképének számító Feketefejűek háza, de nekem Tallinn mégis jobban tetszett.

A rigai dóm

Az egykori Zeppelin hangárok, a Szent Péter templom tornyából, háttérben a Daugava folyóval

Riga jelképe a Feketefejűek háza

Városnézésem után ismét találkoztam ismerősömmel. Eredetileg ezen a napon is Rigában aludtam volna, de megváltoztattam az útitervem, hogy jobban ki tudjam pihenni magam, és este 7-kor felszálltam a Gulbene felé induló vonatra, ahol a másnapi kisvasutazás várt, és ahol sikerült szállást szereznem. A vonat egy felújított DR1AC egységből állt, és péntek este tömve volt utasokkal, csak a lépcsőnél tudtam leülni a padlóra. Talán nem csak heti 3 alkalommal lenne igény erre a vonatra. Gulbenébe pontosan érkeztünk, ahol a közös nyelvismeret ellenére gond nélkül elfoglaltam a szállásomat a kisvasúti mozdonyszín épületének vendégszobájában.

Gulbenére csak heti három vonat jár, leszámítva a kisvasutat

Az utolsó érdemi Baltikumban töltött napomon reggel sokáig aludtam, ki akartam pihenni magam, tudván, hogy a következő éjszakát autóbuszon fogom tölteni. Erre a napra volt beütemezve a kisvasutazás. Déltől elkezdtek a turisták gyülekezni, de nem voltak annyian, hogy attól kellett volna tartanom, hogy nem férek fel majd a vonatra. A gőzvontatású kisvonat 13:00 órakor indult.

A gőzvontatású kisvonat indulásra vár Gulbene állomáson

Széles és keskeny nyomtávú vonat együttállása

Sikerült az egyetlen nyitható ablakú Pafawag személykocsiban helyet találnom. Az út során megálltunk vizet is venni, ami különleges volt számomra, mivel működő vízdaruból történt, amivel nem sok helyen találkoztam.

Vízvételezés vízdaruból Paparde állomáson

A végállomáson, Aluksnében 1 órám volt. Szerettem volna megebédelni, de két vendéglátóhelyen is annyian voltak, hogy nem fért bele az időmbe. A kisvasút valamikor jóval hosszabb volt, egészen az észtországi Valgáig vezetett. Visszaútban a vízvételezés elmaradt, de pontosan érkeztünk meg Gulbene állomásra.

A fatüzelésű, szerkocsis gőzmozdony 1951-es gyártású

Innen Rigába örömömre nem az előző esti, korszerűsített DR1AC motorvonat közlekedett, hanem egy hagyományos festésű DR1A egység. Sajnos az utasterében az üléseket már kicserélték. Ezen a napon már jóval kevesebb utas volt a vonaton, akadt bőven szabad ülőhely. Rigába megérkezve egy gyorsétterem felé vettem az irányt, hogy a kimaradt ebéd helyett legalább valami kevés meleget ehessek, ami jobb híján három hamburger volt. Ezután átsétáltam a vasútállomás közelében található autóbuszállomásra. A Tallinn – Berlin viszonylaton közlekedő Flixbus járaton Riga és Varsó között utaztam. Az autóbusz magas kihasználtsággal közlekedett, a nem túl kényelmes helyemet így nem tudtam elcserélni. Szerencsére ennek ellenére viszonylat jól tudtam aludni.

Varsóba 30 perces késéssel érkeztünk, de az időmbe bőven belefért. Miután a Báthory lengyel vágányzár miatt módosított útvonalon közlekedett a városban, ezért a varsói metróval is utaztam két megállót, hogy eljussak Warszawa Gdańska állomásra. Vonatomra 10 perc késést írtak ki. Ennyivel meg is érkezett Terespolból egy lengyel kocsikból álló szerelvény, amiről mindenkit leszállítottak. További tájékoztatást nem kaptunk, de 30 perces késéssel megérkezett a szomszédos vágányra a Báthory rendes szerelvénye. Mint utóbb az étkezőkocsi magyar személyzetétől megtudtam, áramszedőtörés miatt nem jutott ki a Báthory előző nap Terespolba. A vonatra felszállva hamarosan az étkezőkocsiba mentem egy villásreggelire. Szerencsére jól haladtunk, és a bohumíni stokkozást a ČD olyan gyorsan megoldotta, hogy a 30 perces késésünk 10 percre csökkent. A vonat kihasználtsága már a kötelező helybiztosításos lengyel szakaszon is magas volt Varsótól Katowicéig, de igazán Ostrava és Hodonín között voltak sokan, ahol a folyosón alig lehetett elmenni az álló utasoktól. Azért eljutottam az étkezőkocsiba, ahol finom ebédet ettem. Valójában részben ezért is választottam az éjjeli busz és nappali vonat kombinációt a fordítottja helyett, hogy a hosszú nappali úton tudjak meleg ételt fogyasztani. A laza menetrendnek köszönhetően a Nyugatiban mindössze 2 perc késéssel állt meg a vonat. Elégedetten, és sok élménnyel gazdagabban szálltam le.

Szokásom szerint most is elérhetővé teszem az úton készült valamennyi képemet, ezúttal tematikus albumokba rendezve:

Rundale palota és kertje, Lettország:

https://photos.app.goo.gl/1Fjd3xDGjS65BjF86

Trakai, Litvánia:

https://photos.app.goo.gl/2miGcdN46Qe19iX36

Vilnius, vasúti gyűjtemény:

https://photos.app.goo.gl/hrrkEUkBSCyHMZwD6

Vilnius, város:

https://photos.app.goo.gl/Wk5SeszsjRaUaKtLA

Riga, Motormúzeum

https://photos.app.goo.gl/SzWpqdkncEyQ7mAR9

Narva és észt vonatok:

https://photos.app.goo.gl/UvgzcUmVEUMo5XsM7

Tallinn:

https://photos.app.goo.gl/jLD2HkLGrwu5cLjX9

Kemeri Nemzeti park:

https://photos.app.goo.gl/r9hbs5eSEzAQ6pa76

Riga, város:

https://photos.app.goo.gl/HtXh362BkqAr7UbX7

Lettországi vonatok:

https://photos.app.goo.gl/dxSrSJLznRekoVFk8

Montenegró is azok közé a helyek közé tartozik, ami már egy ideje szerepelt a bakancslistámon. Egy hirtelen ötlettől vezérelve pedig idén ősszel nekivágtam egy rövid látogatásnak. A fő célom a vasúthálózat beutazása volt. Miután erre 2 nap is elegendő volt, egy barátom tanácsára Kotor felkeresésével egészítettem ki az utamat.

Különböző okokból nem akartam Szerbiát érinteni, így repülővel közelítettem meg az országot. Ebben az évszakban egyébként is csak éjszakai vonat jár Szerbiából, így a sötétben a tájat úgysem láthattam volna belőle. Podgorica repülőterére reggel fél 10 körül érkeztem. Innen a városba taxival vagy az 1,3 km-re található vasúti megállóból, vonattal lehetett bejutni.

A reptéri vasúti megálló esőbeállója, ahol papír alapú menetrend sincs

A kedvező menetrend miatt nem is volt kérdés, hogy a vonatot választom. Bár járda nincs a megállóig, kitaposott ösvénynek köszönhetően mégsem kellett az autók mellett az úton gyalogolni. A megállóba mindössze hatan vártuk a vonatot, 3 indiai és rajtam kívül másik 2 magyar turista, akikkel szóba is elegyedtem. Egyikük hívta fel rá a figyelmem, hogy a megálló esőbeállójában egy rövid magyar idézet szerepel A tanúból. Úgy megtetszett, hogy le is fényképeztem.

A megállót más magyar turisták is használták

Vonatunk 20 perces késéssel érkezett a megállóba, ami átlagosnak mondható. Egy rigai gyártású 412 sorozatú motorvonatból volt kiállítva, aminek én megörültem, mivel korábban még nem utaztam ilyen vonattal. Podgoricába érkezve fotóztam párat az állomáson, majd elindultam a városba, hogy élelmiszerboltot keressek. Miután sikerrel jártam visszatértem a vasútállomásra.

Rigai 412 sorozatú motorvonat Podgorica vasútállomáson

Ezen a napon az első igazi vonatozásom az ország második legnagyobb városába, Nikšićbe vezetett. A vasútvonal történetének utánaolvasva kiderült, hogy eredetileg keskeny nyomtávúnak épült, csak 1965-ben építették át normál nyomtávúra. Személyszállításra 2012-ben nyitották meg újra 20 év szünet után, és ekkor sor került a vonal felújítására és villamosítására is. Ennek köszönhetően balkáni viszonylatban jónak számít a pálya állapota. A vonalon napi 5 vonatpár közlekedik, egy szerelvényből kiállítva. Ez tapasztalataim szerint a Montenegrói Vasút korszerű CAF motorvonata volt. Az új szerelvény és viszonylag jó pálya ellenére bő 15 perces késéssel érkeztünk meg Nikšićbe. Igaz, ebben annak is volt némi szerepe, hogy már Podgoricából sem indultunk pontosan.

CAF motorvonat Nikšić vasútállomáson

Bár a vasútvonal nem olyan látványos, mint a Belgrád-Bar vonal, csúnyának nem mondható, 12 alagút és 9 híd található rajta. Érdekes módon visszaútban gyakorlatilag pontosak voltunk, tartottuk a menetidőt. Podgoricába visszaérve betértem a vasútállomás melletti étterembe, majd késő délután folytattam a vonatozást, ezúttal északra, Bijelo Polje felé.

Vonatom Barból jó 30 perces késéssel érkezett meg Podgoricába, és +20-szal indult el onnan. A főváros vasútállomásán rengetegen várták a vonatot, nem is mindenkinek jutott ülőhely. A vonat szerelvényét egy ASEA licensz alapján Craiovában gyártott 6 tengelyes villanymozdony húzta, és 3 fülkés személykocsi volt besorozva. Még világosban értünk a Belgrád-Bar vasútvonal egyik legizgalmasabb pontjához, a 200 méter magas Mala Rijeka viadukthoz, ami egész Európa legmagasabb vasúti viaduktja.

A Mala Rijeka viadukt 198 méterrel van a folyó szintje fölött

Szerencsére lehúzhatóak voltak az ablakok, így sikerült is pár fotót készítenem róla. Nem sokkal később azonban jött a sötétség és a szürkület, így az út többi részéből nem sokat láttam. Útközben lassan haladtunk, néhol sokat tartózkodtunk, így késésünk elérte a 60 percet is. Bijelo Poljének két vasúti megállója van, egy rövidke megálló Lješnica néven, a városban, két alagút között, és egy nagyállomás a település szélén. Én a városi megállóban szálltam le, ahol be sem fért a teljes szerelvény a peron mellé. A vasutat elhagyva szállodám felé vettem az irányt, ahol egy éjszakát töltöttem.

Másnap reggeli után folytattam a vonatozásom Bijelo Poljéből. Az egyetlen olyan vonattal utaztam, ami a teljes montenegrói távot nappali fény mellett tette meg októberben. A vasútvonal meglehetősen hosszú szakasza ugyanakkor alagútban fut, montenegrói metrónak is nevezik. Döbbenetes adat, hogy Montenegró vasútjainak több, mint ötöde alagútban van.

Alagúthoz közelítve, a távolban egy további alagút is feltűnik

Miután Podgorica és Bijelo Polje között csak napi 3 személyvonatpár közlekedik (nem számolva az éjszakai Belgrád-Bar gyorsvonatot), a vonat kihasználtsága ismét magas volt. A tegnapról már megismert mozdony és 3 személykocsi volt az összeállítás. A lehúzható ablakoknak és nappali fénynek köszönhetően tudtam fotózni is, habár pár viaduktról lemaradtam. A vasút tengerszint feletti magassága nem igazán volt pontosan érzékelhető, pedig legmagasabb pontján, Kolašinnál a Kékesnél is magasabbra kapaszkodott a vonatunk.

Egy kisebb viadukt

Podgoricában szinte teljes utascsere volt megfigyelhető, alig maradtak a vonaton olyanok, akik továbbutaztak a tenger felé. Én ezen kevesek közé tartoztam. A Belgrád-Bar vasútvonal egyik elsőként megépült szakasza a Podgorica és Bar közötti pálya. Itt található a vonal leghosszabb alagútja, a Sozina-alagút, mely 6170 méter hosszú. Ezen a szakaszon keresztezi a vasút és a vele párhuzamos közút a Balkán legnagyobb tavát, a Skadar, vagy Shkodrai tavat. A hosszú alagútban csigatempóra váltottunk, így hiába indultunk el Podgoricából minimális késéssel, Barba már jó félórával a menetrend szerinti időpont után érkeztünk. Bar vasútállomásán egy kisvasúti gőzös és személykocsi emlékeztetett rá, hogy az első vasútvonal keskeny nyomtávval épült ki.

Bar, kisvasúti emlék

A vonatról leszállva majdnem két napra búcsút vettem a vasúttól. Először megebédeltem, majd sikerült menetrend szerinti mikrobusszal Stari Bar erődjébe eljutnom. Noha ez nem tartozik az ország kiemelt látnivalói közé, aki szereti a régi erődöket, annak érdemes ide is ellátogatnia. Nekem egy barátom adta a tippet. Szintén mikrobusszal mentem vissza Barba, ahol egy magánszálláson töltöttem az éjszakát. Innen másnap autóbusszal mentem tovább Kotorba, ami talán egész Montenegró talán legkiemelkedőbb látnivalójának számít. Sajnos vasút nem épült ki, így közúton tudtam csak megközelíteni. Az óvárost, ami a Világörökség részét képezi, a délelőtt folyamán tekintettem meg.

Kotor, bástya az óvárosban

Ebéd után leraktam csekély mennyiségű poggyászom a szállásomon, hogy délután a nap fénypontja következzen, amikor felmásztam a San Giovanni erődbe. Az útleírásokra hallgatva a szerpentines utat választottam, mely nem csak lankásabb volt, hanem ingyenes is, szemben a lépcsős út 8 eurós belépőjével. Fentről gyönyörű kilátás nyílt a városra és a kotori öbölre. Bár az országra jellemző szeméthegyekkel nem találkoztam, rosszul karbantartottnak, egy-két része balesetveszélyesnek tűnt az erődnek. A viszonylag korai, esti 6 órás sötétedés miatt más már nem fért bele a napba.

Kotor, az óváros és az öböl a San Giovanni erődből

Utolsó montenegrói napomra már csak a hazaút maradt. Először busszal visszamentem Podgoricába, az út során érintve az ország korábbi fővárosát, Cetinjét. Podgoricában megebédeltem, majd vonattal mentem ki a repülőtérre. Ezúttal is rigai motorvonat volt a szerelvény, és most is kevés utas használta a megállót, rajtam kívül még egy reptéri utas és egy helyi lakos. Hamarosan búcsút vettem az országtól és a Balkántól. Hazatérve pedig már azt tervezgetem, hogy melyik balkáni országba kellene elmennem legközelebb vonatozni. Talán Görögország lesz a nyerő, ott még nem jártam. Szokásos módon most is elérhetővé teszem az úton készített valamennyi fényképem: https://photos.app.goo.gl/mHQZ4q776wSS7psk8