A vasútbarátok közönségét sokkolta a Román Vasút augusztusi bejelentése, hogy pályaépítési munkák miatt várhatóan 3 évre lezárják a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonalat. Szeptember elején pedig egy Árpád licenc alapján készült, mintegy 80 éves Malaxa ikermotorvonat gyulladt ki, ami után a közlekedési miniszter elrendelte, hogy fokozatosan kerüljenek leállításra ezek a muzeális motorvonatok. E két hír hallatán elgondolkoztam rajta, hogy még az ősszel érdemes lenne Romániába elmennem. A vasútrajongók klubja facebook csoport román tagjaitól ugyanakkor sikerült megtudnom, hogy a Malaxa motorvonatok tényleges leállítása – ahogy vártam – nem fog olyan hamar megvalósulni. Végül azonban úgy döntöttem, hogy az októberi szabadságom alatt az Egyesült Királyságba megyek Románia helyett, noha a szabadjegyet már kikértem a C.F.R. állami vasúttársaságra. Októberi utamról visszatérve azonban úgy éreztem, hogy egy rövidebb útra érdemes lenne Romániába is elmennem, aminek a tervét ki is dolgoztam. Számomra kötelező eleme volt a Nagyvárad–Kolozsvár vonal beutazása, kiszállva a Révi-szorosban, megnézve a Zichy-barlangot, a vajdahunyadi vár megtekintése és Malaxa motorvonaton való utazás. Lehetőség szerint ki akartam szállni Gyulafehérváron, illetve egy karácsonyi vásárban. A rövidített programba a Kárpátokon át vezető valamely gyönyörű vasútvonal beutazása már nem fért bele, és a 78-as sorozatú Malaxáról is le kellett mondanom, mivel azok leginkább csak Konstanca környékén járnak, a Kárpátok magyar oldalán csak Temesvár környékén járnak 77-es sorozatú Malaxák.
Próbáltam útitársat keresni, de ismerőseim között nem találtam olyat, akit nem csak érdekelt a program, hanem rá is ért volna. Így egyedül indultam el egy november végi csütörtökön a Transilvania EC-vel Nagyváradra. Az 1-es vonali pályaépítés miatt a Keletibe mintegy 25 perces késéssel érkezett és indult a vonatom, de a laza menetrendnek köszönhetően a biharkeresztesi induláskor már pontosan voltunk. Nagyváradon egy vasútállomás közelében található panzióban aludtam, mivel az eredeti tervemben másnap korán reggel kellett volna indulnom. Szerencsére azonban találtam egy magántársaság által üzemeltetett későbbi vonatot is, amire ugyan a szabadjegyen nem volt jó, de bőven megérte a 620 Ft-os menetdíjat, hogy pihenten folytathattam az utamat.
A Nagyváradról induló vonatról Rév megállóban (Vadu Crişului halta) szálltam le, ahonnan egy bő két kilométerre volt a Zichy-barlang, és rögtön a Révi-szorosban való sétával kezdhettem a tájban való gyönyörködést. Az erdő fái még színesben pompáztak, és az időjárás előrejelzés által jósolt eső is elállt kora délelőttre.
Az őszi színekben pompázó Révi-szoros
A Zichy-barlanghoz vezető út jól ki volt táblázva, 3 nyelvű (román, magyar, angol) útjelző és turisztikai információs táblák voltak a környéken mindenhol kihelyezve. Bár a Sebes-Kőrös vízszintje magas volt, a folyó völgyében vezetett turistaút biztonságosan járható maradt. A barlang közelébe érve építkezésen dolgozó munkások mondták, hogy kopogjak be a faházikóba, ha a barlangba szeretnék menni. Ezt megtettem, majd a jegyet megváltva mondta a pénztáros, hogy máris bevisz a túravezető. Interneten fellelhető információnak megfelelően a vezetés magyar nyelven is elérhető volt, így anyanyelvemen részesültem egyszemélyes barlangi ismertetésben. Előzetesen annyit tudtam a barlangról, hogy cseppkőbarlang, az meglepetés volt számomra, hogy egy patak is folyik az alján. A világítás kissé gyér volt, de szépnek találtam a helyet, és meredek létrák hoztak a barlangtúrába egy pici kihívást is.
Részlet a Zichy-barlangból
A barlangból kiérve elköszöntem a túravezetőmtől, és lementem a folyó partjára a vízeséshez. Ezután még egy kilátóhelyre szerettem volna felmenni, de csak a legközelebbire volt már időm. Ide egy igen meredek turistaút vezetett, az elején néhány lánccal, és 3 nyelvű figyelmeztető tábla is ki volt téve az elejére, hogy csúszásveszély, esős időben és télen nem ajánlott útvonal. Gondoltam, azért csak felpróbálok felmenni. Eleinte úgy tűnt, nem is lesz gond. Azonban hamarosan észleltem, hogy nem volt jó ötlet, és alig pár méter után visszafordultam. Egy darabig úgy nézett ki, hogy sikerül rendben lejutnom, de aztán a vizes avaron kicsúsztak alólam a lábaim, és két-három métert hason lefelé csúszva a sárban érkeztem vissza a turistaút elejéhez. Szerencsére azon túl, hogy csupa sár lett a nadrágom, a kabátom egyik ujja és a kezem, más bajom nem esett, és megtanultam, hogy a figyelmeztető táblákat érdemes komolyan venni.
Peştera vasúti megállóból (régi nevén Zichy-barlang) szintén az InterRegional Calatori magántársaság vonatával jutottam el Bratca (Barátka) állomásra. Itt másfél órát kellett várnom a Hargita IC-re, amivel Kolozsvárig akartam utazni. Várakozás közben több személyvonatot is fotóztam, és kiderült, hogy egy második magántársaság (Transferoviar Calatori) vonatai is használják a szakaszt.
Az InterRegional Calatori német eredetű motorvonata
A Transferoviar Calatori dízel Talent motorvonata
Előzetes információim alapján a Hargita IC román kocsijában lehúzhatóak az ablakok. Bár majdnem mind le volt zárva, találtam egy folyosón lévő nyitható ablakot, ahonnan jól tudtam menet közben fotózni, és mást sem zavartam vele.
A Királyhágó közelében kanyarog a Hargita IC
Jól megfigyelhető volt, hogy a Királyhágó és Bánffyhunyad közti szakaszon már felszedték a második vágányt, és csak az állomásokon volt lehetőség vonattalálkozásra. Feltehetőleg emiatt nem láttam tehervonatot, azok vélhetőleg már most terelve közlekednek. Kolozsvár előtt járható volt mind a két vágány, viszont itt egy szakaszon a felsővezeték tartóoszlopok kihelyezése történt már meg. Kolozsváron leszállt az utasok többsége, de sokan fel is szálltak, a magyar beszéd alapján többek között a Székelyföldre hazatérő diákok. A vonat késése miatt meleg ételt helyben megenni nem volt időm, csak elvitelre tudtam egy tortillát szerezni. A következő vonatom egy Kolozsvár–Meggyes személyvonat volt, amivel Tövis (Teiuş) elágazóállomásig utaztam. A vonat csak két, minőségi kocsiból volt kiállítva, ami péntek délután meg is telt. A jegyvizsgálónak mutattam a FIP szabadjegyem, de nem ismerte, a 2 napos szabályt egész biztosan nem, és nem akarta elfogadni. De tudtam, hogy érvényes a jegyem, nem hagytam magam, még végül mérgesen elment tőlem. Tövis állomáson átszálltam a Gyulafehérvár felé (és onnan tovább Piskire) tartó személyvonatra. Itt már egyáltalán nem fogadta el a következő jegyvizsgáló a szabadjegyem, kénytelen voltam jegyet váltani. Egy kis adomány belefért a C.F.R. javára. Valamivel este 8 után, pontosan érkeztem Gyulafehérvárra, ahol a vasútállomástól 800 méterre, a citadella mellett volt a szállásom. Az internetes vélemények valósak voltak, a szállásomnak nemcsak az elhelyezkedése volt kedvező, hanem a minősége is magas volt. Este még elmentem egy sétára a belvárosban, mivel Erdély történelmi központjában máskor még nem jártam. A műemlék épületek szépen ki voltak világítva, egyedül azt sajnáltam, hogy a várfal melletti karácsonyi vásár még nem nyitott ki.
Erdély legrégebbi temploma a gyulafehérvári katolikus székesegyház
Másnap reggel viszonylag korán indultam, így katolikus székesegyház, ahol egyes erdélyi fejedelmek és Hunyadi János sírja található, még zárva volt. Személyvonattal Piski (mai nevén Simeria) elágazóállomásig utaztam. Itt kihasználva az 50 perces várakozási időt, elmentem bevásárolni, és útközben egy kiállított gőzmozdonyt is fotóztam. Innen egy egész rövid vonatúttal értem Dévára, ahonnan már csak mikrobusszal tudtam továbbmenni Vajdahunyadra. A buszmenetrend nem felelt meg az interneten található információnak, valamivel sűrűbben járt, illetve gyorsabb is volt, amit persze nem bántam. Sajnos a román buszok menetrendjeiről a 21. században sem lehet megbízható online információkat találni. Viszont a mindössze 17 km-es út kb. 1000 Ft-ba került, amit kissé sokalltam, pedig nem zsebre dolgozott a járművezető, mindenkinek adott jegyet. Vajdahunyad autóbusz-állomáson láttam, hogy vannak helyi járatok, de a megállói menetrendből az derült ki, hogy csak óránként járnak, így a Hunyadi várhoz gyalog jutottam el. Útközben keresztülmentem a város központján is, aminek egy részét már felújították, egy része folyamatban van, de más részeire is ráférne a renoválás. A vár Románia területén népszerű látnivalónak számít, külföldi turisták is látogatják, én például találkoztam Mexikóból érkezőkkel. Ennek megfelelően a belépő ára is viszonylag magasnak mondható.
Az impozáns vajdahunyadi vár kívülről, a bejárattal
A lovagterem
A vár rekonstrukciója még nem fejeződött be teljes körűen, de a túlnyomó többsége látogatható volt. A benne lévő kiállítások sokrétűek, de kicsit szegényesek. Az ismertető táblák némelyikén a román és angol mellett magyar szöveg is található volt, ahogy a kiállított tárgyak címkéin is.
Részlet a Hunyadi várból
A gótikus építészet kedvelőjeként elnyerte tetszésemet a vár, örültem, hogy sokadik erdélyi látogatásomkor végre eljutottam ide. A buszállomás felé visszaútban elhaladtam a Vajdahunyadon található vasúti múzeum mellett, de be nem mentem, mivel csak 3 kisebb szobában vannak modellek. Érdekessége, hogy az utcafrontról egy mozdony vezetőállás a bejárata.
A vajdahunyadi vasúti múzeum bejárata
A városról vegyes benyomásokat szereztem, látszott az idegenforgalom miatti fejlődés és az ipar megszűnése miatti leépülés is. Ezzel valószínűleg nincs egyedül, sok hasonló egykori szocialista iparváros lehet, nem csak Romániában. Dévára visszafelé is mikrobusszal mentem, ami megtelt, sőt, két álló utas is volt rajta. Az állomásnál gyorsétterembe betérve ettem néhány meleg falatot, mielőtt a Temesvárig tartó hosszú vonatozásnak nekivágtam. Először egy Simeria – Lugoj (Piski – Lugos) viszonylatú, Desiroból kiállított személyvonattal utaztam a bánsági végállomásáig, ami 3 órás utat jelentett. Ezen a napon a vonataim közül ez volt a legjobban kihasznált. A hosszú menetidő nagyobbrészt az alacsony sebességből, kisebb részt 1-2 hosszas állomási tartózkodásból adódott, mely egyike során egy második egység Desirot is a vonatunkhoz kapcsoltak. Lugosra érkezve nagy örömmel láttam, hogy titkos reményem teljesülni látszik, mivel egy Malaxa motorvonat állt a harmadik vágányon, vélhetően az esti temesvári vonatom. Hamarosan kiderült, hogy valóban így van. Ennek köszönhetően már szombaton sikerült utaznom Malaxával, megúszva a vasárnapi korai kelést, és azt, hogy a semmi közepén kelljen eltöltenem majdnem 3 órát. A koros motorvonat kezelőszerveit korszerűsítették, illetve az utastérben lévő üléseket is kicserélték. A hőmérséklet meglepően meleg volt, egészen ingre kellett vetkőznöm. Lugosról négyen indultunk a személyzeten kívül Buziásfürdőn át Temesvárra, útközben pedig még 3 utas csatlakozott hozzánk. Igyekeztem minél jobban kiélvezni ezt az 1 óra 40 perces időutazást. Timişoara Nord pályaudvaron készítettem még pár képet a Malaxáról, majd elfoglaltam a közelben lévő szállásom.
A Malaxa motorvonat utastere
Malaxa motorvonat érkezett Lugosról Timişoara Nord állomásra
Utolsó napomon kihasználtam, hogy délig a szállásomon maradhatok, és sokáig aludtam. Szép napsütésben kezdtem el a sétát a belváros felé. A napsütés azonban nem tartott sokáig, egyre több felhő jelent meg az égen. A hűvösebbre váló időben jól esett egy forralt bor az aznap reggel nyitó karácsonyi vásárban. Ezt követően körbesétáltam a város főbb nevezetességeit, és láttam, hogy az épületek többségét gyönyörűen felújították, pl. a város főterén, de számos épület felújítása még zajlott, többet között a Hunyadi-palotáé is.
A temesvári ortodox székesegyház
Európa 2023-as kulturális fővárosának főtere
A rózsakertben még november végén is akadtak virágzó növények
A kiemelt látnivalók listájából elmentem a botanikus kertbe is, ami kisebb csalódást okozott, viszont a rózsakert még november végén is szép volt a számos nyíló virágával. A városnézés végeztével a karácsonyi vásárban ebédeltem, és egy újabb pohár forralt borral próbáltam átmelegedni, mielőtt a vasútállomásra megyek.
Karácsonyi vásár Temesváron
A pénztárcsarnok vasúti és városi témájú festményei elnyerték a tetszésemet. Sajnos a budapesti vonatom indulásáig Malaxa motorvonat nem állt be egyik vágányra sem, de Regio Calatori magántársaság szintén meglehetősen régi, francia eredetű Caravelle motorvonatait tudtam fotózni.
A Regio Calatori francia eredetű, muzeális motorvonata
A Bukarestből érkező vonatom mindössze 10 percet késett. Indulása előtt nem sokkal kezdett el havazni. A vonatra azzal a jó érzéssel szálltam fel, hogy ismét egy sikeres, az összes tervezett programot megvalósító kiránduláson vagyok túl.
Az utamon készített összes fényképet ismét megtekinthetővé tettem, itt: https://photos.app.goo.gl/fCjshpagWanMvhBX8
