Vasúti utazások

Vasúti utazások


Erdélyi vonatozás 2010-ben

2024. december 27. - Ferrovia88

Az idei bejegyzéseim egy múltidéző anyaggal zárnám, melynek több eleme azóta már megismételhetetlen.  2010-ben még újdonságnak számítottak Romániában az ex-DB 628-as sorozatú motorvonatok. A felvételt Dés személypályaudvaron (Dej Călători) készítettem a Hargita IC-ről, az utascsere ideje…

Tovább

Képes beszámoló nyugat-ukrajnai és bukovinai 2018-as vonatos(-buszos) körutazásról

2018-ban a 21. századi vörös cár még csak kisebb erőkkel támadta Ukrajnát, az ország nagy részén béke volt. Ekkor tettem egy utazást az ország nyugati részén, mely során felkerestem 2 kisvasutat is. Az út fontos célja volt a Ganz-MÁVAG által gyártott D1-es motorvonattal való utazás, melyre…

Tovább

Rövid vonatos körút Romániában - Partium, Transylvania, Bánát

A vasútbarátok közönségét sokkolta a Román Vasút augusztusi bejelentése, hogy pályaépítési munkák miatt várhatóan 3 évre lezárják a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonalat. Szeptember elején pedig egy Árpád licenc alapján készült, mintegy 80 éves Malaxa ikermotorvonat gyulladt ki, ami után a közlekedési…

Tovább

Normál és keskeny nyomtávon Bulgáriában, Romániában

Már hosszú évek óta el szerettem volna menni Bulgáriába, a Szeptemvri – Dobrinishte közötti kisvasútra. Előző évi ukrajnai utazásomon felbátorodva – mint igazi kelet-európai út – 2019 tavaszán láttam hozzá a konkrét bulgáriai útitervem összeállításának. Oda-vagy visszaútban fel akartam keresni a…

Tovább
süti beállítások módosítása