Már hosszú évek óta el szerettem volna menni Bulgáriába, a Szeptemvri – Dobrinishte közötti kisvasútra. Előző évi ukrajnai utazásomon felbátorodva – mint igazi kelet-európai út – 2019 tavaszán láttam hozzá a konkrét bulgáriai útitervem összeállításának. Oda-vagy visszaútban fel akartam keresni a Vaskaput is, mert korábban még az Al-Dunánál sem jártam. Próbáltam utánanézni rövidebb hajós utaknak, de nem nagyon találtam. Tömegközlekedéssel a leghosszabban a szerb oldalon autóbusszal utazva járható be a Vaskapu, azonban Bulgária és Szerbia között nem találtam megfelelő járatokat. Így végül beértem azzal, hogy a Vaskapuban csak 13 km-t fogok utazni vonattal a román oldalon.  A menetrendeket böngészve az állt össze, hogy ezt visszaútban érdemes megtenni. Bulgáriába történő odaútra a repülő és a flixbus merült fel közlekedési eszköznek. Leendő útitársam rábeszélt a buszra, hogy díjtalanul vihessen több csomagot, amiért nem lelkesedtem túlzottan. Végül azonban betegség miatt visszamondta az utat, amit kihasználva azonnal visszaváltottam a buszjegyeket, foglaltam magamnak egy repülőjegyet, ami az útiterv részleges átalakításával is együtt járt.

Szombat dél körül indult a wizzair járatom a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről. Sikerült olyan jól csomagolnom, hogy belefértem az ingyenesen felvihető kézipoggyászba, más csomagom nem is volt. A repülőből útközben szépen látszott Belgrád városa. Szófiában a várost megkerülve, nagy kanyart követően landoltam. A termimálról csak sokára indult volna autóbusz a városba, ezért úgy döntöttem, hogy átgyaloglok a reptér másik termináljára, ahonnan már volt metró a belváros felé. Ez egy jó két kilométeres sétát jelentett. A metró szovjet gyártmányú volt, ennek ellenére a korszerűsítés során az éghajlati viszonyoknak megfelelően klímaberendezéssel is felszerelték.

A metróról leszállva máris megkezdtem a városnézést. Feltűnt, hogy rengeteg rendőr van a környéken. Először a város jelképét, az Alexander Nevszkij székesegyházat tekintettem meg, kívülről és belülről egyaránt. Igazán szép templom, de nem túlzottan régi, csak a 20. sz. elején fejezték be, neobizánci stílusban.

Az Alexander Nevszkij székesegyházat csak 1912-ben fejezték be

Hamarosan kiderült az is, hogy miért volt annyi rendőr a környéken, ugyanis egy kisebb tüntetés közepébe keveredtem. Bár éltem a gyanúperrel, hogy nacionalista tüntetésről van szó, szerencsére teljesen békésen zajlott, kevés résztvevővel. Megtekintettem a közvetlen közelben található, középköri eredetű Szent Szófia bazilikát is. Gyalogosan folytattam a városnézést, először a parlament, majd II. Sándor cár lovasszobra előtt elhaladva. Útközben benéztem az orosz templomba (Csodatévő Szent Miklós templomba), de épp vasárnap előesti misét tartottak, így belülről nem tudtam megtekinteni rendesen. Kívülről megtekintettem az Ivan Vazov Nemzeti Színházat, majd a város legrégebbi épülete, a Szent György rotunda (körtemplom) felé vettem az irányt.

Szófia legrégebbi épülete a Szent György rotunda

Ide be is kukkantottam, de itt is misét tartottak, amit nem akartam megzavarni. Ennek ellenére kicsit szürreális volt számomra a kántornő kántálása, mintha arra ment volna ki a rendkívül sietős éneke, hogy hamarabb vége legyen a szertartásnak.  Az utolsó templom, ahová benéztem, a Sveta Nedelya katedrális volt, de itt is misét tartottak éppen. Kívülről megtekintettem még a zsinagógát és a Banja Basi mecsetet is.

A városnézés után a vasútállomásra mentem, ahol megváltottam a jegyem másnapra. Szombat este ellenére találtam egy megfelelő és nyitva lévő élelmiszerboltot, amire szükségem volt, hogy legyen mit ennem aznap este és másnap is. Ezek után már nem maradt más hátra, mint a szállásom felkeresése, ahová trolibusszal mentem. Érdekes volt megfigyelni, hogy a megállók többségében digitális kijelzők voltak kihelyezve. Bulgária is fejlődik, habár a járműparkon ez nem feltétlen látszik meg. Az utolsó utáni pillanatban egy magánszállást foglaltam, mely a belvárostól közepes távolságban volt, és egy panelházban volt megtalálható. Szállásadóm egy nyugdíjas hölgy volt, aki szoba kiadással egészítette ki jövedelmét, és kommunikációképes angol nyelvtudással várta a turistákat. A szobám ablakából az utcán elhaladó trolibuszok is jól láthatóak voltak, melyek túlnyomó többsége a Ganz Villamossági Művek terméke volt.

Korszerűsített GVM troli Szófiában

Utazásom második napján mentem a kisvasútra, amiért tulajdonképpen az egész útnak nekivágtam. Szófiából vonattal értem el Szeptemvrit, a kisvasút kiindulási állomását. Itt már bent állt a kisvasúti szerelvény. A vonat elején egy 1965-ös nyugatnémet gyártású Henschel mozdony teljesített szolgálatot. A vasútvonal eleinte a Csepinszka patak völgyében haladt, majd attól elszakadva kapaszkodott egyre magasabbra a vonatom. Kosztandovo állomáson volt az első keresztem.

Keresztre várva Kosztandovo vasútállomáson

Az ellenvonatot egy román gyártmányú dízelmozdony húzta, ami zajosabbnak tűnt, mint a jóval régebbi Henschel masina. Velingrad állomáson jelentős utascsere volt megfigyelhető. Nem csak leszállók, hanem felszálló külföldi turisták is akadtak. A vasútvonal Avramovónál éri el a legnagyobb tengerszint feletti magasságot, 1267 métert.

Avramovo vasútállomás, a vasútvonal legmagasabb pontja

Erre az állomáson egy tábla is utal. Útközben 2 alkalommal is hurkot írt le a vonalvezetés, de ebből a növényzet miatt nem sok látszott. Módosított programomban a kisvasúttal csak Jakoruda állomásig utaztam, ahol átszálltam az ellenkező irányú vonatra. A legszebb, hegyi vonalvezetésű részt így is sikerült bejárnom. Visszaútban vonatomon roma utasok is utaztak, akiket fegyveres vasútőr próbált tisztességes viselkedésre utasítani. Szerencsére ennek köszönhetően békén is hagyták a turistákat, így engem is.

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat

Ezúttal vonatomat egy román gyártású dízelmozdony húzta. Velingrad állomáson 15 percet állt a vonatom kereszt miatt. Ezt hirtelen helyzetfelismeréssel egy gyors bevásárlásra használtam fel a vasútállomás melletti Billában, ami jó döntés volt, tekintve, hogy aznap este már nem lett volna lehetőségem máshol élelmet beszereznem. Visszafelé a Csepinszka patak völgyében az eső is eleredt, de mire beértünk Szeptemvribe, újra sütött a nap.

Kisvasút a Csepinszka patak völgyében

A mozdonyt fotózva feltűnt, hogy táblája igen különleges számomra, ugyanis a gyár nevéből (Augusztus 23. Művek) és a gyártás évszámából (1988) pontosan a születési dátumom jött ki. A kisvasútról magyar nyelven is elérhető több anyag, illetve feltétlen érdemes megemlíteni a https://tesnolineikata.wixsite.com/home/timetable oldalt, ahol angol nyelven számos információ olvasható a Rodope vasútjáról. Kisvasúti tapasztalataimat úgy összegezném, hogy valóban érdemes rá elmenni, de azért ne várjunk tőle túl sokat. Amíg a szófiai vonatomra vártam, készítettem pár fotót Szeptemvri vasútállomáson. A vonatra felszállás előtt fakultatív helyjegyet is vettem, viszont már csak az 1. osztályra volt, de így is megérte, mert elég sokan utaztak rajta. Indóházat olvasva szóba elegyedtem egy utastársammal is, akinek elmondtam, hogy azt írja az újságom, hogy a Bolgár Vasút a Balkán egyik legjobb vasútja. Szállásomra elég későn, este 11 körül értem vissza, de az utcán szerencsére nem ért semmilyen kellemetlen élmény a számomra idegen Szófiában.

Másnap reggel elhagytam Szófiát, és máris Románia felé vettem az irányt. Először Vidinig mentem, ami csaknem öt órás utazást jelentett. A vonatablakból útközben szép hegyek, dombok is látszottak. Egyik elágazóállomáson egy rigai motorvonattal is találkoztam, amiből már akkor is rendkívül kevés volt Bulgáriában. Az utazók többsége Vraca állomásig leszállt, onnantól kezdve elég üres volt a vonat. Vidin felé közeledve a vonat haladási sebessége is egyre inkább andalgósra váltott, becslésem szerint 50 km/h körüli lehetett. Valószínűleg én voltam az egyedüli utas, aki Szófiától végigutazott Vidinig. Vidinben szívesen ebédeltem volna, de olyan sokan voltak a vendéglátóhelyeken, hogy erre nem volt időm a következő vonatom indulásáig. A Romániába, Craiovába induló vonatom már bent állt az állomáson, határellenőrzés miatt elkerített vágányon. Az akkori menetrendben mindössze napi egy vonatpár lépte át a határt, ami azóta sem bővült. Mielőtt a vonatra felszálltam, a határőrök elvették a személyi igazolványom, amit már csak a vonaton kaptam vissza. Kicsit izgultam, hogy visszahozzák-e. Afelől viszont nem kellett, hogy valaki máséval összekeverik, ugyanis én voltam az egyedüli határt átlépő utas. Az itt-ott betört ablakú Desiro motorvonat nagy lendülettel indult neki Craiova felé, az uniós pénzből épült vidini hídon 100 km/h-val száguldott, ez azonban nem tartott sokáig. A hídon átvezetett vasútvonalat Romániában egy rossz állapotú mellékvonalba kötötték be, aminek felújítása sajnálatos módon már elmaradt. Így hosszú kilométereken át 20-30 km/h-val zötyögött a vonatom, a Vidin-Craiova 120 km-es távolságot bő 3 óra alatt megtéve. A havasalföldi síkságon birkanyájak legelésztek, mintha megállt volna az idő. A már teherforgalom által is használt szakaszon a sebesség lényegesen nőtt, érzésre 60 km/h körül lehetett. Már ezen a szakaszon egy alkalommal egy igen régi Malaxa motorvonattal kereszteztünk. Craiovába délután 4 körül, pontosan ért be a vonatom. A vasútállomáson itt is láttam egy Malaxa motorvonatot, amit le is fényképeztem.

Malaxa motorvonat Craiovában

Szállásomat gyalogosan közelítettem meg, és kellemes meglepetés volt, hogy az utcakép nem volt olyan lehangoló, mint amire számítottam, és koldussereg se vetette utánam magát. Délután sétáltam egyet a belvárosban, a bevásárlóközpontban estebédet is fogyasztottam, másnapra való élelmet is beszereztem. Miután fáradt voltam, ezért a városi parkba már nem mentem el, pedig az lett volna az egyik nevezetes látnivaló a városban. Az éjszakát egy panzióban töltöttem.

Másnap volt az utazásom utolsó napja, amikor már csak hazautaztam Budapestre. Az állomásra kisétálva láttam a mindössze egy kocsiból álló craiovai villamost is.

A craiovai villamos csak egy kocsiból áll

Bukarestből induló közvetlen vonattal jöttem. Érdekes volt, hogy vonatom sebessége a pálya állapotától függően kb. 20 és 120 km/h között változott. Nyoma sem volt a Bulgáriában megfigyelhető nem túl gyors, de egyenletes 50-80 km/h közötti tempónak. A vasút Szörényvárnál (Drobeta-Turnu Severin) érkezett meg a Duna partjára. Az állomást elhagyva hamarosan feltűnt a Vaskapu vízierőmű is, ami bár impozáns, de nem egy Colorado-gát.

A Vaskapu vízierőmű

A felduzzasztott Duna mellett haladva nem is gondolná az ember, hogy több 10 méter magas vízoszlop van mellette a mélyben. A gátat elhagyva még 13 km-t haladtunk a Duna mellett, majd Orsovánál a vasút a Cserna völgyében folytatódott. Kicsit elbóbiskoltam, amikor a Porta Orientalis alagúton áthaladva kereszteztük a Kárpátok vízválasztóját. Útközben a vonatra is egyre többen szálltak fel. Többségük a régiós központig, Temesvárig utazott. Aradon is inkább a leszálló utasok voltak jellemzőek, a vonaton a határ keresztmetszetében voltak a legkevesebben. A vonat késése miatt Lőkösházáről elindították a belföldi kocsicsoportot a nemzetközi vonatrész nélkül, így Budapestre csak a 60 perccel későbbi vonattal érkeztünk. A Kelet-Balkánban tett villám látogatásom ezzel véget is ért.

Aki szeretné az út során készített összes fényképem megtekinteni, az alábbi linken megteheti mindezt: https://photos.app.goo.gl/z49iTYS73w8VJRxK7