Még 2023 végén láttam először képeket a Walesben található Ffestiniog Railway múzeumvasútról, ráadásul egy tájékoztatóban az szerepelt, hogy vasutasok FIP igazolvánnyal kedvezményes jegyet vehetnek rá. Így amikor január-február körül összeállítottam az éves bakancslistám, Wales is felkerült rá. Ahogy telt az év, egyre inkább úgy látszott, hogy az összes tervezett utam meg tudom valósítani. Terveimet megosztottam egy vasutas barátommal is, akit szintén érdekelt a walesi út. Vele egyeztetve az augusztus 20-i hosszú hétvégét jelöltük ki, aminek köszönhetően szabadság kérése nélkül tudtunk utazni, és meglepetésre elfogadható áron repülőjegyet is kaptunk az Egyesült Királyságba. Ezután következett a pontos program összeállítása, amiben egy világjáró kollégám is a segítségemre volt.
Utazásunk első érdemi napján reggel barátom ébresztett kissé feszülten a birminghami szállásunkon, hogy nemsokára indul a vonatunk. Ébresztőt nem állítottam, és elfelejtettem szólni neki, hogy mikor keltsen fel. Ennek ellenére sikerült villámgyors összekészülésemmel a kiszemelt vonatot futás nélkül elérnünk. Az Avanti West Coast társaság vonatával Crewe állomásig utaztunk. Szombat délelőtt szép számmal voltak rajta utasok, de még találtunk olyan ülőhelyet, amire csak leszállásunk utáni szakaszra volt helyfoglalás kiírva. Crewe és Chester között már a Transport for Wales dízel motorvonatával utaztunk. Érdekesség, hogy annak ellenére a walesi regionális társaság járata volt, hogy teljes egészében még Angliában futott az útvonala. Itt már csak a padlón tudtunk leülni, mivel az összes szék foglalt volt. De ez a kihasználtság még semmi volt a következő, Chesterből Llandudnóba induló vonatunkhoz képest, amin már álló utasként is alig volt lehetőség megmoccani. Ez is csak egy egységnyi motorvonatból volt kiállítva, ami a napsütéses időben nem volt elegendő a kirándulók számára. A tengerpartra kiérve szép látványban volt részünk, és lassan az utasok tömege is fogyni kezdett a vonatról. Itt érintettük az első különleges vasutat, a Rhyl Miniature Railwayt, ahol kerti vasút méretben közlekednek gőzösök egy tó körül. Sajnos nem jó helyen, a nagyvasúti állomás mellett próbáltuk nézni, így lemaradtunk róla. Bár útközben a zsúfoltság jelentősen csökkent, az utasok többsége hozzánk hasonlóan a végállomásig, Llandudnóig utazott.
A város egyre népszerűbb a turisták körében. Egyik fő látványossága - a nem közlekedésbarátoknak szóló ismertetőkben is - a Great Orme Tramway, ami egy muzeális siklóvasút. Alsó szakaszát 1902-ben adták át, és ez az egyetlen közúton vezetett sikló az Egyesült Királyságban. A felső szakasz 1 évvel később, 1903-ban lett kész. Különlegesség, hogy a két szakasz műszakilag két különálló vasút. Online jegyváltásra nincsen lehetőség, ezért a pénztár előtt hosszú sor kígyózott. Kicsit több, mint 60 perces várakozással sikerült feljutnunk a járműre, amiről az út felénél át kellett szállnunk a felső szakasz kocsijára. A felső végállomás környezetéből gyönyörű kilátás nyílt a tengerre és partjára, illetve a domb csúcsáról a sikló felső szakaszára is. Itt találkoztunk először a walesi táj jellegzetes elemével, a mindenfelé szabadon legelő bárányokkal.
Llandudnóban, a Great Orme Tramvay felső szakaszán találkozik a 6-os és 7-es pályaszámú kocsi
Bár szép napsütéses idő volt, a Man-szigetet nem láttuk, az ehhez szükséges látótávolsághoz magas volt a levegő páratartalma. Visszaútban a siklóval az üzemváltó állomásig utaztunk, és az alsó szakaszról számos fotót, illetve néhány videót készítettünk.
A siklóvasút alsó szakaszán a 4-es és 5-ös kocsik járnak. Érdekesség, hogy a 2 vágányos szakasztól lefelé egy vágányba fut össze a pálya egy váltó segítségével, míg felfelé fonódó vágányban folytatódik.
Visszaérve a városba csak egy gyors sétára maradt időnk, mivel még Conwy középkori várának megtekintése is be volt tervezve, és az esti szállásra se késő este akartunk odaérni. Llandudnóba az induló vonatunk szerelvénye ellenkező irányból késéssel érkezett, és a róla leszálló emberáradatból érteni kezdtem, hogy a délelőtti vonat miért állt csak egy egységből. Azért, mert később még több az utas, nagyobb szükség van több egységre.
Ezúttal csak Llandudno Junction állomásig mentünk vonattal, ahonnan Conwyt gyalogosan közelítettük meg. A várát a Walesi bárdokból jól ismert I. Edward angol király építtette, uralmának megszilárdítására. Külső falai szépen megmaradtak, azonban belső része kevésbé, a palota és vártemplom falai már csak részben állnak. A világörökség részét képezi, és szinte valamennyi tornyába fel lehet menni. Közvetlenül mellette egy 1800-as évek első feléből fennmaradt műemlék lánchíd található. Ugyanezen a folyón a vasúti híd befedésre került, és a mesterséges alagútba két bástya imitáción haladnak be a vonatok. Amikor Conwyból vonattal mentünk vissza az elágazóállomásra, mi is áthaladtunk rajta. Llandudno Junctionről Blaenau Ffestiniog városka felé vettük az irányt a következő vonatunkkal. Betws-y-Coed állomás mellett egy újabb miniatűr vasutat és kisebb vasúti múzeumot figyeltünk meg a vonatablakból. A végállomás előtti hosszú alagutat elhagyva a Ffestiniog Railway csak üzemi célra használt vágányán pár pillanatra láttuk a múzeumvasút egyik szerelvényét a Linda nevű gőzmozdonnyal. Mivel a múzeumvasúton kizárólag célzott kirándulójáratok közlekednek, ezért Blaenau Ffestiniogról kénytelenek voltunk autóbusszal menni a penrhyndeudraethi szállásunkra.
Utunk harmadik, vasárnapi napját terveztem a legmozgalmasabbra. Délelőttre a Ffestiniog Railway teljes hosszára, Porthmadogtól Blaenau Ffestiniog állomásig vettünk jegyet a napi kirándulóvonatra. Sajnos a FIP igazolvány nem jelentett kedvezményt, de erről még az utazás előtt, a vasúttal kapcsolatba lépve értesültünk. Porthmadog Harbour állomáson néhány percig távolabbról láttuk a Lilla kismozdonyt, de hamarosan kihaladt a fűtőház felé. A csatlakozó Welsh Highland Railway vonalra induló kirándulóvonata viszont bent állt, elején egy bordó garattal, amit Angliában gyártottak, és több évtizedes dél-afrikai szolgálat után tért vissza a szigetországba. Számos fotót készítettünk róla, az indulást pedig videóztuk. Kicsit sajnáltam, hogy nem ezzel a mozdonnyal utazunk, de legközelebb talán ez is összejön.
A 130-as pályaszámú garatt 1951-ben épült Manchesterben, majd 1985-ig Dél-Afrikában szolgált. 2021 óta közlekedik a Welsh Highland Railway vonalán
A 2023-as építésű James Spooner fairlie indulás előtt Porthmadog Harbour állomáson
Ezt követően a mi vonatunk szerelvénye is megérkezett, élén a legújabb, 2023-as építésű kétirányú (fairlie) gőzössel, ami a James Spooner névre hallgat. A mozdony körüljárt, ami után elfoglaltuk helyünket a vonaton. Közvetlenül indulás előtt állt be a következő kirándulóvonat mellénk, élén az 1879-es gyártású Merddin Emrys fairlie gőzössel. Sajnos erről értékelhető fényképet nem tudtunk készíteni. A vonaton utazva a walesi tájban való gyönyörködés mellett próbáltam az ívekben minél jobb fényképeket készíteni a gőzösről és impozáns szerelvényéről. Az aprócska fairlie a dupla gőzgép erejével gond nélkül megbirkózott az emelkedőkön a hosszú vonattal.
A Mountain Spirit kirándulóvonat útban Blaenau Ffestiniog felé, élén a James Spoonerrel
Annak ellenére, hogy vasárnap volt, a vonat kihasználtsága alacsony volt, ez azonban mit sem vont le az élményből. Porthmadogba visszaérve elfoglatuk a nagyvasúti állomás mellett a szállásunkat, de csomagjainkat lerakva máris indultunk tovább a buszmegállóba, mert az Egyesült Királyság egyetlen fogaskerekű vasútja is a napi program részét képezte.
Llanberrisbe, a Snowdon Mountain Railway kiindulópontjára csak közúton lehet eljutni, így busszal mentünk, amire már reggel megvettük az egész Snowdoniára érvényes napijegyet 6,5 fontért. Az autóbusz pár helyen érintette a Welsh Highland vasútvonal útvonalát, aztán olyan keskeny utakon kezdett magasabbra emelkedni, ahol számos alkalommal le kellett húzódnia a szemben jövő járművek elől. Pen-y-Pass megállójától, ami egy hágón található, másik autóbusszal tudtuk az utunkat folytatni. Nagyobb autóparkoló is volt itt, a Snowdonra induló túrázóknak népszerű kiindulópontja. A hágó látvány alapján 1500-2000 méter magasban fekvőnek tűnik, valójában azonban csak 359 méterrel van a tenger szintje fölött. Llanberrisbe megérkezve először átvettük az online foglalt jegyeinket a Snowdon hegyi vasút jegypénztárában. A fogaskerekű nagyon népszerű a turisták között, és mivel csak 60 fő utazhat egy vonaton, hiába indulnak 30 percenként a szerelvények, a jegyek hetekre előre elfogynak. Jegyeink kézhezvételét követően átsétáltunk a közeli múzeumvasút, a Llanberris Lake Railway végállomására, ahol szerencsénkre nemsokára megérkezett a napi utolsó vonat egy aranyos kék kavédarálóval, ami a Thomas Bach névre hallgatott. Utazni nem volt időnk rajta, de fényképeket, rövid videókat tudtunk készíteni erről a különleges vasútról is.
A Llanberris Lake Railway múzeumvasút Thomas Bach nevű kávédarálója a végállomáson
Visszatérve a fogaskerekű végállomására a jeggyel rendelkező utasok számára kijelölt helyen várakoztunk, majd beszálltunk a vonat egyetlen személykocsijába. A fűtőház előtt több gőzmozdony is tartózkodott, de ezek csak munkanapokon közlekednek, és még jobban elkapkodják rájuk a jegyeket. Van, amelyik még a vasút 1896-os megnyitására készült.
A Snowdon Mountain Railway fogaskerekű mozdonyai a fűtőház előtt, az alsó végállomásnál. A gőzösök a kép készítésének napján nem közlekedtek, csak munkanapokon járnak.
Vonatunk hamarosan megindult a meredek emelkedőn, ami egyes szakaszokon elérte a 18,2%-os mértéket. Útközben 2 állomáson találkoztunk szembejövő vonattal, és az út nagy részében gyönyörű napsütésben volt részünk. A vasút mellett mindenfelé barányok legeltek. Úgy éreztük, hogy igazi magashegységben vagyunk, valójában azonban sokáig még az 1000 méteres magasságot sem értük el. Sőt, kb. 900 méteres magasságot elérve tejfehér ködbe haladtunk be, és innentől fogva nem láttuk a hegyek szépségét.
A fogaskerekű ablakából gyönyörű kilátás nyílt útközben a hegyekre.
A Skót-felföld kivételével a Snowdon, helyi nyelven Yr Wyddfa a Brit-sziget legmagasabb pontja a maga 1085 méter magas csúcsával, de nehéz elhinni a tájkép alapján, hogy nem magasabb. A hegyi vasút végállomása a csúcs közvetlen közelében található.
A 12-es pályaszáma dízelmozdony megérkezett vonatával Snowdon Summit végállomásra, a felső végpontra. A mozdony 1992-ben készült, a Hunslet gyárban.
Lejjebb sétálva megpróbáltunk a ködfelhőből kijönni, de sajnos nem volt rá elegendő az idő, vissza kellett fordulnunk az induló vonathoz. A hőmérséklet odafent a 10°C-ot sem érte el, miközben lent csaknem 20°C volt a napsütésben. Az alsó végállomásra visszaérkezve elsétáltunk a közeli Dolbadarn várromhoz, ahonnan szép kilátás nyílt a mellette lévő tóra és az egykori palabányára. A palabánya korábbi rakodójánál múzeum került kialakításra, ahol a kiállítás részét képezi több kisvasúti teherkocsi és egy rövid siklóvasút. Porthmadogi szállásunkra autóbusszal tudtunk visszatérni, caernarfoni átszállással. Mivel átszállásra kb. 45 percünk volt, volt időnk kívülről körbejárni a caernarfoni várat, ami az angol uralom központja volt, és építése ennek is I. Edward nevéhez fűződik.
A hazautazás napjára is beterveztem egy múzeumvasút felkeresését Snowdonia területén. Hogy milyen sűrűn helyezkednek el a kisvasutak Walesben, jól példázza, hogy Porthmadog és Tywyn között egy további miniatűr, 311 mm-es, muzeális kisvasutat láttunk a vonatablakból Fairbourne állomáson. A mi célunk azonban a Talyllyn Railway volt, ami Tywyn állomáson csatlakozik a Wales középső területét átszelő nagyvasúti vonalhoz. Ezt is lelkes vasútbarátok munkája mentette meg a bezárástól. Ráadásul FIP igazolványra 50% kedvezményt is adnak, szívesen látják a kollégákat. A kisvasútnak 6 gőzmozdonya van, amiből hármat még a 19. században gyártottak! Jelenleg 5 üzemképes közülük, köztük a legrégebbi három látogatásunk napján is közlekedett, egy 1921-es gőzös társaságában. Az aprócska, színes kávédarálókat a cuki szó írja le a legjobban, ennek ellenére szó sincsen holmi játékvasútról! A nyomtávja még szélesebb is a Ffestiniog Railwaynél, 686 mm-es, és rendszeresek a vonatkeresztek is a biztosított állomásokon, a vonal hossza pedig 12 km. A mi vonatpárunkat az 1878-ban gyártott, jelenleg zöldre festett Sir Haydn lokomotív továbbította, de visszaútban vonatkeresztnél találkoztunk az 1921-es, jelenleg szürke Edward Thomas és az 1864-es, kék színű Talyllyn mozdonyok vontatta vonatokkal is.
A Sir Haydn névre hallgató lokomotív megérkezett vonatával Nant Gwernol végállomásra
Sir Haydn és a szemben érkező Talyllyn gőzmozdonyok találkozója. Mindkettő a 19. században épült.
Tywynre visszaérve az 1866-ban gyártott Dolgoch gőzmozdony teljesítette a szerelvényünk második fordulóját, Sir Haydn pedig befejezte a napi szolgálatát. Dolgoch indulásáról videót készítettem, és megtekintettük a végállomáson a vasúttörténeti gyűjteményt is, ahol számos érdekesség bemutatásra került.
A Dolgoch gőzmozdony vonata várakozik indulásra Tywyn Wharf állomáson
A kisvasutak Walesben sok esetben palaszállításra épültek ki. A képen egy ehhez használt kocsi látható.
Ezzel a látogatással véget ért a walesi utazásunk érdemi része, már csak a hazaút volt hátra. Tywynből közvetlen vonattal mentünk a birminghami repülőtérre, ami bár jelentősebb késéssel érkezett felszállásunk állomására, a végállomásra a késés nagy részét behozta. Ez a vonat érintette Welshpool települést, ami egy további múzeumvasút kiindulási pontja, ahol többek között Bax típusú, magyar eredetű személykocsi is közlekedik. És ha már walesi múzeumvasutak: feltétlenül meg kell említeni a Vale of Rheidol Railway vonalat is, ami Snowdonia közelében található a sziget nyugati partján, Aberystwythből indul, és figyelemre méltó járműparkkal rendelkezik. Sok élménnyel gazdagabban éltünk haza, de lenne még miért visszamenni ebbe a különleges tartományba.
