Már augusztus vége, szeptember eleje körül eldöntöttem, hogy idén ősszel folytatom a FIP-es (nemzetközi vasúti szabadjegyes) utazásaimat. Természetesen most is új, bakancslistám helyeket néztem ki. Már régóta a listámon volt, hogy jó lenne a híres yorki vasúti múzeumba elmenni, és a világ egyik legszebb vasútvonalának tartott skóciai West Highland Line is egy valamikor kötelezően felkeresendő látnivaló volt számomra, ahogy a híres Forth Bridge is Edinburgh közelében. Miután a már korábban kértem szabadságot, és találtam olcsó repülőjegyeket az Egyesült Királyságba, úgy döntöttem, hogy még az idén felkeresem az említett helyszíneket. A látnivalókat áttekintve utam utolsó előtti napjára több lehetőség is megfogalmazódott bennem, végül csak már a helyszínen, előző nap döntöttem. Az utolsó napra pedig Edinburgh városának megtekintését tűztem ki.

Odafelé a Ryanair East Midlands repülőtérre tartó járatával utaztam. A cég épp a szebb arcát mutatta, nem mérték le a kézipoggyászok méretét, és nemhogy késéssel, hanem néhány perccel korábban is elindultunk (kihasználva, hogy a kapuzárás az indulási idő előtt 30 perccel volt meghirdetve). Még nem indultunk el, amikor ellenőrizni akartam az angliai vasúttársaság, a CrossCountry oldalán, hogy rendben járnak-e a vonatok, nincs-e sztrájk. Sztrájk ugyan nem volt, de néhány nappal korábbi ítéletidő miatt nem jártak arra a vonatok, amerre utazni szándékoztam a reptérről a Yorkban lefoglalt szállásomra. Az angol vasúthálózat sűrűségének ismeretében és a szabadjegyem számos vasúttársaságra való érvényessége miatt nem aggódtam túlzottan, gondolván, hogy csak akad járható kerülőút. A repülő szép, napos időben indult, egészen Alsó-Ausztriáig látható volt a felszín. Utána a La Manche-csatornáig felhők takarták a kilátást, majd Anglia partjaihoz közeledve ismét napsütésben repültünk. A Brit-sziget fölé berepülve elöntött mezőkön látszott a néhány nappal korábbi heves esőzés nyoma. A Donington parki egykori F1-es versenypálya közelében szálltunk le, ahonnan a vonatok törlésének ismeretében Derby helyett Nottingham felé vettem az irányt, vasút híján autóbusszal. A buszjegy a megyei kedvezménynek köszönhetően mindössze 2 fontba került. A nottinghami pályaudvarra megérkezve a kijelzőn törölt vonatok sokasága szerepelt. Próbáltam az okostelefonomon alternatív útirányt keresni, ami nagyjából sikerült is, de azért inkább megkérdeztem a beléptető kapuknál lévő vasutasokat, gondolván, hogy ők pontosabb információkkal rendelkeznek. Egyikük le akart beszélni az utazásról, de a következő vasutas mondott nekem egy egész kedvező kerülő útvonalat, amiben egy 20 perces városi séta is szerepelt. Kérdésemre, hogy arra biztosan járnak-e a vonatok, az volt a válasza, hogy abban a pillanatban igen, de változhat. Ennek ismeretében nekivágtam az útnak. Newark-on-Trent városkában kellett átszállnom, ahol megéhezvén vettem magamnak egy gyrost, ami azonban olyan nagy volt, hogy másfél napig kitartott. A városka pályaudvarán felszálltam az LNER társaság vonatára, amire kötelező lett volna a helyjegyváltás, de gondoltam, hogy a rendkívüli helyzet miatt csak elnézik, ha nekem nincs, de a szabadjegyem érvényes volt különben rá. A jegyvizsgáló nem jött, néhány szabad hely akadt, így megúsztam probléma nélkül.  A kerülő útvonal olyan sikeres volt, hogy mindössze 90 perccel értem később Yorkba, mintha Derby felől, az eredetileg tervezett közvetlen vonattal megyek. Így este 8 körül odaértem, és tudtam pihenni a másnapi izgalmas programok előtt.

Reggel a yorki katedrális megtekintésével kezdtem a napomat. Először kívülről csodáltam meg és fényképeztem a gótikus építészet eme remekét, majd nyitás után nem sokkal belülről is. Korábban nem sok hasonlóan szép templomot láttam, amihez érdemes megosztanom, hogy a gótikus stílus az egyértelmű kedvencem. Bár a belépő borsos árú volt, mégis sok turista látogatta a templomot, egy októberi hétköznap is.

A yorki katedrális kívülről és belülről is gyönyörű

A katedrális után a Nemzeti Vasúti Múzeumba indultam, ahol 11 órára foglaltam magamnak belépési időpontot. A múzeum ingyenesen látogatható, azonban számos helyen vannak adománygyűjtő dobozok a területén. Őszintén szólva, nagyobb kiállítótérre és több kiállított járműre számítottam, azonban a mennyiség elmaradását a minőség pótolta. Olyan legendás járműveket láthattam, mint az idén 100 éves Flying Scotsman, a világ leggyorsabb gőzöse, a Mallard, és a korában úttörőnek számító Rocket gőzmozdony egy működőképes másolata.

Idén százéves a Flying Scotsman gőzmozdony

A működőképes Rocket replika minden vasútbarát szívét megdobogtatja

A Mallard tartja a gőzvontatású mozdonyok sebességrekordját

De az újabb járművek közül is akadt pár érdekes, pl. a híres brit InterCity 125 egy vonófeje, egy látogatható belterű Shinkansen és a Csalagút egy alagútfuró szerelvénye. A múzeumban munkanap délelőtt is sok látogató volt, jellemzően gyerekek szüleikkel, nem volt egyszerű a járművek fotózása.

A japán Shinkansen volt a világ első nagysebességű vonata

A britek híres nagysebességű járműve, az Inter City 125 (vagy HST), ami dízel meghajtású

A járműveket tartalmazó csarnok mellett egy kisebb teremben voltak a vasúttal kapcsolatos egyéb tárgyak, illetve rengeteg modell kiállítva. Feltehetőleg a múzeum felújítása miatt voltak összezsúfolva, de így is minden látható volt. Az előzetesen vártnál jóval előbb bejártam, megtekintettem mindent, így úgy döntöttem, hogy Skócia felé veszem az irányt, hogy még világosban megtekinthessem a Forth Bridge-t. Edinburghbe a CrossCountry társaság dízel motorvonatával utaztam. Útközben szépen látszott a világörökség részét képező durhami katedrális. A skót fővárosban a Scotrail társaság vonatával folytattam az utam. Átkeltem vele a tengeröböl felett a Forth Bridge hídon, és az északi parton található North Queensferry megállóban szálltam le. Innen kisétáltam a vízpartra, és aztán egy mólóra is, és több fényképet készítettem a híres vasúti hídról, vonattal, és vonat nélkül is. Aztán visszamentem Edinburghbe, ahogy egy hostelben volt a szállásom.

A Forth Bridge vonattal és vonat nélkül

Utam harmadik napján a West Highland Line beutazása volt a cél. Ehhez előbb Edinburghből Glasgowba kellett vonatoznom. Glasgowból mindössze napi három (vasárnap 2) vonatpár közlekedik a vonal végén található Mallaig halászfaluig. Még Glasgow területét sem hagytuk el, amikor vonatunk a nyílt pályán hosszas várakozásba kezdett. Egy idő után tájékoztatást kaptunk róla, hogy a biztosítóberendezés hibásodott meg. Végül 80 perces késéssel indultunk tovább. Szerencsére ez a napi programomat nem befolyásolta, sőt, még inkább kedvező is volt. Ugyanis az volt a szándékom, hogy leszállok Glenfinnan állomásom, és a Harry Potter filmekből jól ismert viadukton fotózni fogom az erre még néhány napig közlekedő gőzvontatású turistavonatot, amire így jóval kevesebbet kellett várnom. Glasgow-t elhagyva több tó mellett haladt a vasútvonal. Észak felé egyre kietlenebb lett a táj, a fák helyett egy idő után kopár dombok, hegyek voltak az ablakból láthatóak.

A West Highland Line kezdetben tavak mellett vezet

Később a Skót-felföld jellegzetes kopár hegyei láthatóak a vonatablakból

Miután nem voltak nyithatóak az ablakok, sajnos csak üvegen keresztül tudtam fotózni. Fort William állomáson megtelt turistákkal a kétkocsis egységből álló motorvonatunk. Glenfinnanben ugyanakkor csak ketten szálltunk le. Az állomásról rövid sétával elérhető a viadukt. Meglepetésemre ez is turistalátványosság volt, valóságos tömeg várta a viadukt két oldalán a gőzvonatású Jacobite expresszt, hogy fotókat, videókat készítsenek róla. A turisták között egyaránt voltak helyiek és külföldiek, főleg ázsiaiak.

A Jacobite expressz a Harry Potter filmből ismerős Glenfinnan-viadukton

Kinézett fotóhelyemen is több, mint ötvenen voltunk, de szerencsére nem akadályoztuk egymást. Sorozatképet készítettem fényképezővel, utólag talán érdemesebb lett volna videózni. A viadukt maga egy vasbeton szerkezet, egész közelről nem is mondható szépnek, már egy más kor, technológia terméke, mint a csodálatos semmeringi viaduktok. A környezete ugyanakkor szemet gyönyörködtető. Glenfinnanből vonattal terveztem menni Fort Williambe. A reggeli biztosítóberendezési hiba miatt ugyanakkor a vasútvonal menetrendje még délutánra sem állt helyre, ezért elővigyázatosságból buszra szálltam, hogy le ne késsem a napi utolsó, Fort William – Inverness buszjáratot. Sajnos a Loch Ness tavat a sötét miatt már nem láttam, csak elhaladtam mellette Inverness felé, ahol a szállásom volt. A hostelben az egyik szobatársam egy skót származású, de Ausztráliában született srác volt. Amikor meséltem neki, hogy vasútbarát vagyok, mondta, hogy menjek el Aviemoreba, ahol a Flying Scotsman is közlekedik. Kiderült azonban, hogy ez csak szeptemberben volt így. Azonban egy recepcióról begyűjtött prospektusból azt is megtudtam, hogy ha nem is a Flying Scotsman, de más gőzös jár még pár napig Aviemoreból. Ennek ismeretében döntöttem el a másnapi programom, amire több opcióm is volt. Eredetileg a Dunrobin kastély megtekintése is szóba jött, de a viharkárok miatt ez épp csak pótlóbusszal volt elérhető. Kyle of Lochalshba való vonatozás is megfordult a fejemben, de rájöttem, hogy a skót táj kevésbé változatos a kopár hegyeivel, így ezt is elvetettem. Sajnos a gőzös menetrendje utazáshoz nem volt ideális, ha még más látnivalót is meg akarok nézni. Így végül úgy határoztam, hogy Aviemoreban csak a gőzöst fotózni szállok ki, és egy rövidet sétálni a Nemzeti Parkban, majd Stirling várát tekintem meg.

Másnap reggel indultam Invernessből, egy felújított InterCity HST motorvonattal. Sajnos az időjárás nem volt éppen barátságos, hűvös, ködös volt, szemerkélő esővel. Aviemoreban a legrövidebb tanösvény bejárására volt időm, ami egy nyírfaerdőben vezetett. Ezután visszatértem az állomásra fotózni. A rossz idő ellenére a gőzvonatású turistavonaton voltak szép számmal, még ha messze el is maradt a telt ház.

Nyírfaerdő Aviemoreban, a nemzeti parkban

Gőzvonatású turistavonat indul Aviemore állomásról

Én azonban dízelvonatású vonattal mentem tovább Stirlingbe, a skót történelem egyik meghatározó helyére. A vár a vasútállomástól mintegy 15 perces sétára volt, és ekkorra más az eső is elállt. Valóban érdemes volt megtekinteni a skót történelem e nevezetes helyét, több, érdekes témájú kiállítás is volt benne, ráadásul 2 teremben egy-egy középkori ruhába beöltözött színész is volt.

Stirling várának bejárata

Élő díszlet a stirlingi vármúzeumban

A vár után a városban sétáltam egy keveset, majd úgy döntöttem, elmegyek Glasgowba is. Sajnos a menetrendben meghirdetett HST motorvonat helyett más jármű jött, de egy ellenkező irányút legalább fotózni sikerült Stirling vasútállomáson.

HST motorvonat Stirling állomáson, a ScotRail színeiben

Glasgowban a katedrálist akartam elsősorban megtekinteni, ami Skócia egyik legrégebbi temploma, de sajnos az interneten közzétett időnél jóval korábban bezárt, így csak kívülről tudtam fotózni. Ezután sétáltam még egyet a belvárosban, majd visszatértem Edinburghbe.

A glasgowi katedrális Skócia egyik legrégebbi temploma

Szállásom mindössze 150 méterre volt az episzkopális katedrálistól, ami neogótikus stílusban épült. Utam utolsó napjának reggelén ennek a megtekintésével kezdtem. Miután előző nap nem sok időt töltöttem a természetben, elhatároztam, hogy megtekintem az ingyenesen látogatható botanikus kertet, amit a város kiemelkedő látnivalói közé sorolnak. A kert hatalmas volt és nem bántam meg, hogy felkerestem, mert valóban szép hely.

A botanikus kertet joggal tartják Edinburgh kiemelkedő látnivalói között számon

Innen a Calton Hill felé vettem az irányt. A dombtetőn található az a skót nemzeti emlékmű, amit anyagiak híján éppen, hogy csak elkezdtek, de sohasem fejeztek be. Szép kilátás is nyílt innen a városra. A dombról lefelé tartva egyre jobban elered a felfelé való úton még csak csepegő eső.

Látkép a Calton Hillről

A városi sétát folytatva a Scott emlékművet érintettem, majd megfáradva betértem ebédelni. Új erőre kapva először a St. Giles székesegyházat néztem meg, amibe ingyenes volt a belépés. Belülről érdekes módon szebb volt, mint kívülről.

A St. Giles székesegyház bejárata

A székesegyház csodaszép boltívekkel és üvegablakokkal

Ezt követően pedig a városnézés zárásaként az edinburghi várat tekintettem meg, amit még október végén, hétköznap is sok turista látogatott. Itt is színes tematikájú kiállítások voltak, és nem utolsósorban a skót koronázási ékszereket is meg lehetett nézni, egyedül az volt kár, hogy utóbbit nem szabadott fotózni. Majdnem a zárásig maradtam a várban, majd a repülőtér felé vettem az irányt.  

Az edinburghi vár bejárata

Részlet a vár felső szintjéről

Utolsó skóciai képem, az edinburghi főpályaudvarról

Bár Holyroodhouse királyi palotát és a Skót Nemzeti Múzeumot nem tekintettem meg, a város kiemelkedő látnivalóinak többsége belefért a napba. A belvárosból induló emeletes repülőtéri buszra mintegy 2500 Ft volt a jegy, ami barátságosnak is mondható, hiszen már Budapesten is 2200 Ft a 100E repülőtéri buszjáratra a menetdíj. Részben a légitársaság hibája, részben a repülőtéri utasirányítás miatt 90 perc késéssel indult a Wizzair gépe, így Budapesten már éjfél után szálltunk le. Alig 4 napos brit utamon természetesen nem tudtam Skócia összes kiemelkedő látnivalóját se felkeresni, azonban úgy érzem, tartalmasan telt az utam. Ha legközelebb visszatérek az Egyesült Királyságba, a walesi kisvasutak lesznek az egyik fő célpontom.

A többi képem szokás szerint most is megtekinthető, a lenti albumokban.

York: https://photos.app.goo.gl/CFK64qyNF1JBngte8 

Edinburgh&Forth Bridge: https://photos.app.goo.gl/9jDsfuev3DJ4tZ8TA 

West Highland Railway&Aviemore: https://photos.app.goo.gl/ub9vgJR2VX7JmF2p8 

Glenfinnan viadukt animáció: https://photos.app.goo.gl/aF8jBPpbyjbA8JiQ6 

Stirling&Glasgow: https://photos.app.goo.gl/HiBtjXPQQwLNJ3wW6