A 2020-as év a koronavírus járvány és azzal kapcsolatos lezárások miatt nem volt ideális az utazgatáshoz. Nyárra ugyanakkor a vírus alaposan visszaszorult, így néhány országba teszt nélkül is lehetővé vált az utazás. Több helyen a belföldi turizmust próbálták előtérbe helyezni, ezek közé tartozott Szlovákia is. Mint azóta kiderült, északi szomszédunkban hagyományteremtő jelleggel kirándulóvonatokat vezettek be a bezárt vagy ritkán használt vasútvonalakon a turisztikai attrakciók jobb megközelítésére. A tesztmentes beutazás és a bezárt vasútvonalakon történő utazás lehetősége kihagyhatatlan úti céllá tették számomra a Felvidéket. Ezt csak fokozta, hogy ebben az évben is lehetőség volt kedvezményes, 29 eurós áron a ŽSSK hálózatára érvényes hetijegyet váltani.

A kirándulóvonatok menetrendjének részletes vizsgálatából kiderült, hogy mindegyik hétvégén közlekedik, és így egy hetijeggyel csak 2 vonalon tudok utazni vele, amit szerettem volna bezárt vasútvonalakra felhasználni. Így esett két gömöri vonalra, a murányira és a nagyszabosira a választásom. A murányi vonal inkább vasúti szempontból érdekelt, a nagyszabosinak utánanézve pedig vonzó turistalátványosságra bukkantam, a Gömör-áttörés félbehagyott vasútvonal képében. A Miskolc-Hidasnémeti vasútvonalon végzett vágányzár miatt vasárnapi kirándulóvonat után csak úgy tudtam volna Budapestre hazaérni, ha a határon gyalogosan jövök át Bánrévénél. Ezt nem igazán szerettem volna, így utazásommal megvártam a vágányzár végét, és csak az augusztus 20-i hosszú hétvégén keltem útra. Így viszont szabadság nélkül tudtam 4 naposra nyújtani az utazásom, melyet további, bakancslistámon szereplő helyszínek felkeresésére fordítottam, úgy, mint Bártfa városa, Ólubló vára, a kassai gyermekvasút és a hasušovcei (tapolyhanusfalvai) vasúti viadukt.

Augusztus 19-én, a 90-es vonali vágányzár utolsó napján indultam Budapestről a Hernád IC-vel. Miskolcon több utas csak a vonat végállomását nézte, hogy Hidasnémeti, és felszállt a vonatra, noha a 90-es vonal egyes állomásaira akartak eljutni, miközben a Hernád IC-t ezen a nap utoljára a 98-as vasútvonalra terelték. Hallottam, hogy beszélték egymás között, hogy mit csináljanak, amikor rájöttek a hibájukra. Hozzám már úgy érkezett a jegyvizsgáló, hogy ugye jó vonaton vagyok-e, tényleg Hidasnémeti-Kassa felé akarok-e utazni. Mondtam neki, hogy igen. A többiek számára az lett a megoldás, hogy a vonat megállt Abaújszántón, így onnan az utolsó menetrendszerinti vonattal visszamehettek Szerencsen át Miskolcra, ahonnan még elérthették az utolsó 90-es vonali vonatot. Hidasnémetiből ugyanis már elindult az utolsó páratlan vonat, mire mi a terelt vonatunkkal odaértünk, így nem jöhettek velünk addig. Ettől eltekintve eseménytelen volt az utazásom Kassáig, ahol egy kollégium vendégszobájában szálltam meg.

Másnap reggel a pályaudvaron megvettem a hetijegyem, amit csak 4 napig terveztem kihasználni. Ezen a napon Bártfa és Ólubló nevezetességeit akartam megtekinteni. Először Eperjesig mentem volna vonattal. Vágányzár miatt ugyanakkor Eperjesre már pótlóbusszal érkeztem, tetemes késéssel. Már-már elkönyveltem magamban, hogy csak a következő bártfai vonatot fogom így elérni, jelentősen lerövidítve a városnézésem, de meglepetésemre a vonatom megvárta a pótlóbuszt, Bártfára mintegy 80 perc késéssel érkezve. A Világörökség részének nyilvánított óváros valóban gyönyörű, ahogy a gótikus Szent Egyed templom is az. Szeretek a templomtornyokba is felmenni, így Bártfán sem hagytam ki ezt a lehetőséget.

A bártfai Szent Egyed templom kívülről...

... és belülről

A véges időm miatt csak villámlátogatásra lett volna lehetőségem valamelyik múzeumban, így végül azokat kihagytam, beértem a templom és fő tér megtekintésével. Bártfáról autóbusszal mentem át a lengyel határ közelében fekvő Ólublóra. Sok-sok évvel ezelőtt még anyukám mesélte, hogy érdemes a várba elmenni, most végre én is eljutottam ide. Az utolsó helyi busz már elment, így az autóbusz állomásról gyalogosan közelítettem meg a várat, és tudatosítottam magamban, hogy milyen lecsúszott ember vagyok, hogy nem gépkocsival utazom. A várból gyönyörű kilátás nyílt a környékre és a kiállítás is érdekes volt, melynek része a lengyel királyi korona másolata is.

Ólubló vára

Sajnos záróra, illetve vonatom indulása miatt a skanzent már nem volt időm megnézni. Ólublón egész sokan várták a Poprád felől beérkező vonatot, ami egy 840-es sorozatú motorvonat volt. Késmárk állomáson még egy motorvonati egységet kapcsoltak a vonatunkhoz. A mellékvonal jelleg ellenére szép számmal voltak utasok, az ülőhelyek legalább kétharmada elkelt. Poprádon nem vártam meg a gyorsvonatot, hanem az előbb induló IC vonattal, a 3 eurós felárat bevállalva mentem vissza Kassára, ahol ismét a kollégiumi vendégszobában aludtam.

Másnap reggel elhagytam a szállásomat, mivel hétvégére sajnos már nem volt itt szabad hely. A kassai gyermekvasút végállomása mindössze 2 km-es távolságban volt, amit így gyalogosan közelítettem meg. Ezen a napon dízelvontatással közlekedtek a vonatok, Szlovákiában munkanap  volt, ennek ellenére olyan sok turista jelent meg a végállomáson, hogy egy többlet vagont is a szerelvény végére kellett akasztani. Azért nem hazudtoltam meg vasútbarát voltomat, a végállomáson lévő járművek fotózása mellett a gőzmozdonyok tárolására használt mozdonyszínbe is bekukkantottam.

A kassai gyermekvasút vonata a parkerdőben

A vasúton külföldi turisták is utaztak, beszédük alapján spanyolok, de maszkot rajtam kívül senki sem viselt. A kisvasút végig városi parkerdőben haladt, ami felüdülés a városi panelrengeteg után. Felső végállomásán néhány vasúti járművet is kiállítottak, illetve Búvár mozdonyok vezetőállásaiból többet is. Az utasok között nagyon sok volt a gyerek, akik szüleikkel a végállomáson lévő játszótéren maradtak, kevesen utaztak a körüljárás után visszainduló vonattal.

Búvár vezetőállás Alpinka állomáson

A kisvasutazás után a nagyállomásra vettem az irányt, és újabb vonatozás következett. Ezúttal már eljutottam végig vonattal Eperjesre. Innen a híres hanušovcei viadukton, majd Homonnán át utaztam egészen egy szárnyvonal végéig, Takcsányig (Stakčín). Sajnos a 861-es sorozatú, hernyó becenevű motorvonat ablakai nem voltak lehúzhatóak, így a viadukton nem tudtam fotózni.

Takcsány (Stakčín), végállomás

Homonnáról Kassára vissza más útvonalat választottam, és utazásomba a Tőketerebes-Alsómihályi (Trebisov-Michal’any) mellékvonalat is beiktattam. Ez a vonal bár villamosított, az utasforgalom nagyságának megfelelő Studenka motorvonat szolgálta ki. Titkon abban bíztam, hogy Alsómihályitól Pantográf motorvonattal utazhatok Kassáig, de kisebb csalódásomra egy Pershing által vontatott szerelvény érkezett az állomásra. Kassára visszaérve a szállásomra mentem, ami az utolsó két éjjel egy panzióban volt.

Szombaton utaztam először kirándulóvonattal, ami az egész út ötletét adta. Azt tudtam előre, hogy mozdonyvontatású szerelvényből fog állni, de azt nem gondoltam volna, hogy légkondicionált kocsikból. Emiatt az ablakok sem voltak lehúzhatóak, ezért a fotózást hanyagoltam. A vonaton kifejezetten sokan utaztak, az ülőhelyek többsége elkelt, pedig 3 kocsis volt a vonat. Nagyszaboshoz közeledve egy megállóhelyen az utasok 90%-a leszállt. Én nem tudtam ennek pontos okát, és végig akartam utazni a vonalon, ezért a vonaton maradtam. Mint utóbb kiderült, a megállóhely a gyalogosan bejárható alagúthoz volt közelebb, ezért szálltak le.

A kirándulóvonat szerelvénye Nagyszabos vasútállomáson

Néhányan azért voltak, akik a végállomásról indultak az alagút felé, így sikerült megtalálnom a megfelelő irányt nekem is. A nagyszabosi alagútnak külön története van, megépülését a bécsi döntést követő határmódosításoknak köszönheti. A szlovákok be akarták kötni a saját vasúthálózatukba a nagyszabosi papírgyárat, de a vasútvonal a háború alatt nem készült el, később pedig a trianoni határok visszaállítása miatt okafogyottá vált. Néhány műtárgyat ugyanakkor megépítettek, ezek közé tartozik a 2400 m hosszú nagyszabosi alagút, a kb. 200 méter hosszú korpási alagút és a korpási viadukt. Gömör-áttörés kifejezésre rákeresve lehet róla olvasni bővebben is. Létéről először ismerőstől hallottam, majd utánakerestem én is, így került fel a majd egyszer felkeresem bakancslistámra. Az alagúton áthaladni évekig szürke zónába tartozott, de miután elterjedt a híre, az illetékesek előre menekültek, és turista attrakciót hoztak létre belőle.

A nagyszabosi alagút nyugati bejárata

A 2400 m hosszú alagutat a leghosszabb kerékpáros alagútként reklámozzák, ugyanakkor kerékpárral való bejárása kényelmetlen, döcögős a vízelvezető bemélyedések miatt. Ezen a napon döntően gyalogos turisták keresték fel szép számmal, többségben, de nem kizárólag a kirándulóvonattal. Az alagútban nincsen világítás, így megfelelő lámpa elengedhetetlen, amit én az út előtt szereztem be direkt erre a célra. Természetesen nem hagytam ki a korpási alagutat és viaduktot sem, amiken szintén soha nem járt vonat.

A korpási viadukt

A félbehagyott vasútvonal a Kárpát-medencében igazi ritkaságnak számít, pedig Európában több példa is van rá, többet között Romániában és Spanyolországban. Az alagutak bejárása után a meleg miatt kissé kitikkadva érkeztem vissza Nagyszabos vasútállomására, és tudtam értékelni, hogy van légkondicionálás a vonaton. Kassára visszaérve a vasútállomáson nem igazán találtam éttermet, de még gyrosost se. Végül azért az állomási bevásárlóközpont sörözőjében sikerült meleg vacsorát is kapnom.

Vasárnap az utazásom utolsó napja volt, még egy kirándulóvonattal. Előző nap kedvet kaptam a barlangokhoz, így megnéztem, hogy hogyan tudnék elmenni a martonházi aragonitbralangba. Buszokkal utazva találtam is rá módot, ami így opciós lehetőség lett a murányi mellékvonal beutazása mellé.

A kirándulóvonat Murány vasútállomáson

Kirándulóvonatomba ezúttal lehúzható ablakú vagonokat soroztak be, így tudtam útközben fényképeket készíteni. Murány felé közeledve egyre inkább besötétült az ég, és dörgések is jelezték az eső közeledtét. Ezért úgy döntöttem, hogy a murányi várba való kirándulás helyett a barlangba fogok elmenni. Nem sokkal azután, hogy a murányi buszmegállóba értem leszakadt az ég. Szerencsére fedett helyen tudtam várakozni. Buszom azonban nem állt be a megállóba, 50 méterrel előrébb állt meg, így a zuhogó esőben lemaradtam róla, csak azt láttam, amikor már elmegy. Az esőben nem tudtam mit tenni, csak a fedett megállóban várakoztam. Mintegy órás várakozást követően az eső elkezdett csendesedni, majd hamarosan el is állt. Először egy apuka vágott neki a még szemerkélő esőben két kisfiával a várhoz vezető útnak, majd hamarosan én is követtem őket. A teljes úti csomagomat cipelve fárasztó volt az út felfelé, de a várból való kilátás kárpótolt érte.

A murányi várromok

És a kilátás a várból

Bár rosszul indult Murányban a nap, az eső elállásával mégis sikerült egy kellemes kirándulást tennem a születésnapomon. A várból gyalogosan érkeztem vissza a vasútállomásra, onnan kirándulóvonattal Kassára. Kassáról Budapestre az akkor még Rákóczi IC-nek nevezett vonattal jöttem, amin a 4 napos hétvége utolsó napján a szokottnál jóval több nemzetközi utas utazott. Hazaérve élményekkel gazdagabban kapcsolódtam be a Bajnokok Ligája döntőjének, majd az Indy 500-nak a megtekintésébe.

Az érdeklődők a szokásoknak megfelelően most is megtekinthetik valamennyi fényképem, mely ezúttal három albumban található meg: https://photos.app.goo.gl/uN3Ahmenkv6RosRu8 , https://photos.app.goo.gl/XFk2rPsgrLceUVyQ7 és itt https://photos.app.goo.gl/TwJpFAYRz4xAkFbM6