Balti körút - részben vonattal

2023. július 20. - Ferrovia88

Idén nyárra több lehetőség közül végül egy olyan útra eset a választásom, amerre még egyáltalán nem jártam. A Baltikum fent volt a hosszas bakancslistámon, és bár remélhetőleg sokáig béke lesz ezekben az országokban, de ez sajnos nem biztos, így jónak láttam még az idén felkeresni őket. Annál is inkább, mert hamarosan egyre jobban visszaszorulnak a Rigában gyártott, vasútbarátok számára érdekes Elektricska és DR1A dízel motorvonatok a napi forgalomban. Előbbi már csak Lettországban jár, utóbbival Lettországban és Litvániában is találkozni még.

Az útiterv elkészítésénél több szempontot kellett összehangolni. Ahol elfogadható vasúti kapcsolat van, ott igyekeztem vonatos utazást tervezni. Ugyanakkor minél több látnivalót is érinteni akartam, ezért néha akkor is buszra esett a választásom, ha a vonat jóval kedvezőtlenebb lett volna. A kiemelt látnivalóknak utánanézve hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mindhárom fővárosba (Tallinn, Riga, Vilnius) érdemes ellátogatnom. Szerettem volna kisvasutazni is, amiből végül a balti országok leghosszabb vonalára esett a választásom, ami Lettországban van, vonattal is megközelíthető, és kéthetenként szombaton gőzmozdony is közlekedik rajta. A gőzös közlekedési napja a logikusnak tűnő útitervet is felülírta. A nagy távolság miatt egyik irányba repülést, a költségek és a heti 3 repülőjárat miatt másik irányban szárazföldi utazást terveztem.

Július 1-jén, kora délután indultam repülővel Rigába. Szép, napsütéses idő volt, amikor odaértem, azonban nem volt meleg, 20°C körüli volt a hőmérséklet. A repülőtérről autóbusszal jutottam el a városközpontba. Örömömre szolgált, hogy egy régi, 13 éve nem látott rigai ismerősömmel sikerült találkozót megbeszélnem. A városba beérve autóval várt, és elvitt a Daugava folyó torkolatához. Itt kisétáltunk a torkolatnál a tengerbe vezető egy kilométeres mólóra. A szél által keltett hullámok számos alkalommal vízzel lepték el a móló egyes részeit. Ismerősöm cipője hamarosan csuromvizes lett. Nekem azonban sikerült ugrálva, futva, a hullámok ritmusát figyelve és kicsit vastagabb cipőtalpamat kihasználva száraz lábbal megtennem az oda-vissza való utat. Az arra járó turisták ezt meg sem próbálták, mind levették a cipőjüket. Ismerősöm aztán autóval elvitt a szállásomra is, ami egy airbnb keretében kiadott külvárosi szoba volt. Közös sétánk és az autóút során volt alkalmunk beszélgetni, ami jó kezdete volt az országgal való ismerkedésemnek.

Másnapra a Rundale palota megtekintése volt a kitűzött programom, amit a Baltikum Versailles-ának neveznek. Szállásomról vonattal mentem Riga főpályaudvarára, ukrajnai utazásom után először Elektricskára szállva. A vasútállomáson fotóztam néhányat, Elektricskák mellett szintén rigai gyártású DR1A dízel motorvonatot is. A palotához kisebb kerülővel mentem, hogy vonatozhassak Riga és Jelgava között. Határozottan élveztem az utazást az Elektricskán, aminek az üléselrendezése eredeti volt.

Elektricska Jelgava állomáson

Az Elektricska belső tere

Jelgaváról busszal tudtam a Rundale palotához eljutni. Itt először ebédeltem, majd megtekintettem a híres kastélyt. Őszintén szólva a belső tere, kisebb csalódást okozott, valószínűleg azért, mert az utóbbi időben több palotát is láttam. A kertje viszont csodálatos volt, kár, hogy a szakadó eső miatt fedél alá kellett húzódnom hosszabb időre a látogatása során.

A Rundale palota kívülről...

... és belülről

Részlet a francia kertből

Az eső miatt a kerti látogatásom hosszabbra nyúlt, és csak 8 perccel a buszom kiírt indulási ideje előtt értem a megállóba. Ami csak nem akart megérkezni. Végül beláttam, hogy nem is fog, más megoldás híján stoppolnom kell, hogy a 12 km-re lévő városból induló nemzetközi buszomat elérjem, amire 50 percem maradt, ami teljesíthetőnek tűnt. Próbálkoztam hagyományos stoppolással az út szélén, illetve a kastély parkolójába visszatérő látogatókat is leszólítottam, hogy hova mennek. Végül utóbbival sikerrel jártam, egy kisgyerekkel Riga felé tartó két nő elvitt az autójával a nekik útba eső Bauskára. Kedvességüknek köszönhetően estére az eredeti tervek szerint Vilniusba értem, ahol egy belvárosi airbnb szobában szálltam meg. Utóbb megtudtam, hogy a buszom nem kimaradt, hanem az utolsó pillanatban megváltozott a menetrendje, amit még a megállóba sem raktak ki.

Másnap reggel a Vilnius közelében található Trakai lovagvárát tekintettem meg, ami a Baltikum egyik leghíresebb erődje. Trakai volt a Litván Fejedelemség első központja. A városkába Škoda gyártású emeletes vonattal mentem, amin fedélzeti vendéglátás is rendelkezésre állt.

Trakai lovagvára egy szigeten található

Vilniusba visszatérve megtekintettem a szabadtéri vasúti gyűjteményt. Érdekes volt, hogy a gyártási helyként a Szovjetunió tagállamait tüntették fel, és ’70-es, ’80-as években készült járművekhez simán odaírták, hogy Ukrajnában vagy épp Lettországban készült. Engem persze legjobban a Budapesten készült D1-es motorvonat érdekelt, ezért is ebbe a vasúti múzeumba mentem.

A vilniusi vasúti gyűjtemény Ganz D1-es motorvonata

A más időzóna miatt nagyon álmos voltam, ezért visszatértem a szállásomra, és aludtam pár órát délután, hogy utána újult erővel járjam be Vilnius belvárosát. A késői sötétedésnek köszönhetően erre este is elegendő időm maradt. A belváros kétségkívül szép, ugyanakkor nekem nem a barokk a kedvenc stílusom. Minden várost szeretek felülről is megcsodálni, amire a középkori Gediminas torony és vár dombja remek helyszínt biztosított. A város magyar vonatkozása, hogy egyetemét Báthory István alapította. Vilniusban meglepetésemre villamos nincsen, viszont kiterjedt trolibuszhálózattal rendelkezik, amin öreg Škoda trolibuszok is járnak.

A vilniusi Szent Anna templom

A város fölé magasodó Gediminas torony

Vilnius egyetemét Báthory István alapította

Öreg Škoda trolibuszok máig a vilniusi városkép részét képezik

A következő napon hosszú utazás várt rám, Litvániából egy nap akartam Észtországba eljutni. Délelőtt indultam a luxepress járatával Vilniusból, amivel Rigáig utaztam. A vadonatúj buszokkal szolgáltató észt cég nem okozott csalódást, az ülések kényelmesek voltak, és a menetidőt is tartottuk. Rigában a ma piacnak használt egykori Zeppelin hangárokban szakítottam időt egy gyors ebédre. Nem volt sok időm, mert meg akartam tekinteni a Motormúzeumot, amit az interneten nagyon ajánlottak, és a veterán járművek rajongójaként nem hagyhattam ki. A városközpontból önjáró, dízelmotoros trolibusszal jutottam ki a múzeumhoz. Ami nem okozott csalódást, valóban gyönyörű az oldtimer gyűjteményük. A második világháború előttről főleg nyugati gyártású autók vannak kiállítva. 1945 utáni időszakból pedig többségben szocialista autók képezik a kiállítás anyagát, de néhány klasszikus nyugati autó is látható (Volkswagen Bogár, Mini Morris). Külön szinten kerültek elhelyezésre a Lettország területén gyártott járművek.

Tátra T87 autó nem sok helyen látható

A Zaporozsec 1965-ös gyártású modellje kevésbé ismert, mint az utódja

Rigai gyártású RAF mikrobusz

A múzeum megtekintése után a Rigában található Zemitani vasútállomására mentem, a főpályaudvarra ugyanis nem lett volna időm eljutni, hogy az észt határváros, Valga felé induló vonatomat elérjem. A vasútállomásom néhány fotó készítése után felszálltam a DR1A típusú dízel motorvonatra, amivel feltétlenül utazni akartam.

DR1AM dízel motorvonat Valga állomáson

Legalább egyik irányban szerettem volna Lettország és Észtország között vonattal közlekedni, ami lehetséges, bár a menetrend nem túl kedvező hozzá. Útközben a vonatablakból erdőtűz nyoma is látható volt. Valgába pontosan érkezve elfoglaltam az aznapi szállásom.

Másnap eredetileg vonattal terveztem Valgát elhagyni. Azonban úgy döntöttem, hogy inkább pihenek kicsit többet, és Rakvere várát mégsem látogatom meg. Így Valgából Tartuba autóbusszal utaztam. Tartu, a régi észt főváros vasútállomása műemlék épület. Az erre járó személyszállító vonatok mindegyike dízel, 3+2 üléselrendezésű, széles nyomtávú FLIRT motorvonatból van kiállítva.

Dízel, széles nyomtávú FLIRT Tartuban

Tapa elágazóállomáson szálltam le az expresszről, hogy átszállják az orosz határ, Narva felé tartó következő vonatomra. Narva városa többek között Nagy Péter cár és XII. Károly svéd király csatáiról nevezetes, ezért is akartam felkeresni. A városba megérkezve megebédeltem, majd a vár felé vettem az irányt. A folyó túloldala, Ivangorod ma Oroszországhoz tartozik, ott is található egy régi erőd.

A narvai vár az észt oldalon,

az ivangorodi erőd pedig az orosz oldalon található

A vármúzeumban megismertem a város történelmét, többet között azt, hogy a második világháborúban a régi óváros szinte teljesen elpusztult. A várból jól kivehető volt, hogy a folyó túloldalán is turisták látogatták az ottani erődöt. Nem sok jele volt, hogy Oroszország háborúban áll – állításuk szerint a teljes Nyugattal – , legfeljebb a határátkelő békeidőnél lényegesen alacsonyabb forgalma mutatta, hogy eltér valami a megszokottól. A várat megtekintve lementem egy rövid sétára a folyópartra. A NATO határ ellenére ezt az észt oldalon minden akadály nélkül meg lehet tenni, ellenben az orosz oldalon szögesdrótos kerítés akadályozza a folyópartra történő lejutást.

A folyó jobb partja Oroszországhoz, bal partja Észtországhoz tartozik

Narvából vonattal érkeztem meg Tallinnba, ahol szállásom egy külvárosi vasútállomás közelében található panelház 9. emeletén volt. A magas fekvésnek köszönhetően a tengerre is ráláttam, sőt, szobámból a tengeri naplemente is látható volt.

A következő napra terveztem Tallinn óvárosának megtekintését. Először a buszállomásra mentem, hogy a csomagom elhelyezzem a megőrzőben. Kellemes meglepetésemre egy faros Ikarus és egy öreg Setra autóbuszt is láttam, nem beszélve az Ikarust bemutató tablókról.

Faros Ikarus Tallinn autóbusz-állomáson

A buszállomásról a központ felé vettem az irányt. A buszmegállóban egy magyar katonával találkoztam, akivel váltottam pár szót, de sajnos csak pár napja volt ott, így a magyar-észt viszonyról nem tudtam kikérdezni. Az óváros peremén hatalmas közműmunkák zajlottak, jelentősen korlátozva a közúti forgalmat. Az időjárás nem a legszebb arcát mutatta, mivel a hűvös mellett (19°C volt) egyre jobban esni kezdett az eső. Az óvárost ugyanakkor gyönyörűnek találtam.

Tallinn ősi Hanza város

Az óvárost bástyákkal ellátott városfal öleli körül

Számos templomot és néhány múzeumot is meglátogattam, és besétáltam a régi épületekben bővelkedő óvárost, de kevés volt az időm, hogy minden látnivalót megnézzek, a tallinni városnézés határozottan több időt igényelt volna, pl. a városháza kiállítására már nem jutottam be.

Részlet az ukrán templomból

A három nővér háza

A tallinni középkori városháza

Szerencsére a városnézés második felére elállt az eső. A sok látnivaló miatt gyorsan telt az idő, sietnem kellett vissza az autóbuszállomásra. Tallinnból a luxexpress járatával Rigába utaztam, ahová este fél 10-kor érkeztem meg.

Magyarként ahhoz vagyok szokva, hogy a házszámok lépcsőházanként növekednek. Emiatt azt hittem, hogy a 13-as után az épület következő száma a 15-ös lesz. Az airbnb-n megadott kapunyitó kód nem működött, de jött valaki, aki beengedett, és becsöngettem a megfelelő számú lakásba 22:20-kor. Egy nem túl boldog fiatal hölgy nyitott ajtót, és közölte, hogy nem lakik itt, akit keresek, és a szállásadóm lenne. Ekkor esett le, hogy rossz lépcsőházban vagyok. Ezután megtaláltam a helyes házszámot, ahol vendéglátóm különös kedvességgel, teával és süteménnyel fogadott. A késő esti óra ellenére beszélgetett is velem, röviden mindketten meséltünk a saját országunkról, aktuális helyzetéről.

Másnap délelőtt a Kemeri Nemzeti Park lápját tekintettem meg. Egy északi lápot meg akartam nézni, és erre esett a választásom, mert ez vonattal is jól megközelíthető volt. Végül a hosszabb reggeli pihenés érdekében odaútban busszal utaztam. A park lápos részén fapalló vezetett.

A Kemeri Nemzeti Park lápvidéke

Szerencsém volt, mert szépen sütött a nap, de nem volt túl meleg. A táj számomra érdekes volt, korábban még nem jártam hasonló helyen. Vonattal tértem vissza Rigába, ami az utazásom során az utolsó elektricskás út volt. Rigában először megebédeltem, majd nekivágtam a város villámgyors megtekintésének, ugyanis még helyi ismerősömmel is találkozót beszéltem meg. A szűkös idő ellenére nem csak az óvárost, hanem a szecessziós negyed legszebb részét is sikerült besétálnom.

Riga szecessziós palotái a Monarchia hasonló épületeinél is díszesebbek

A Szabadság emlékmű, az előtérben fesztiválra érkező lett néptáncosokkal

Érdekesség, hogy a rigai dómban található Európa egyik legnagyobb orgonája. Természetesen a kilátópont felkeresése sem maradt el, felmentem a Szent Péter templom tornyába. A rigai óváros is igen szép, különösen a város jelképének számító Feketefejűek háza, de nekem Tallinn mégis jobban tetszett.

A rigai dóm

Az egykori Zeppelin hangárok, a Szent Péter templom tornyából, háttérben a Daugava folyóval

Riga jelképe a Feketefejűek háza

Városnézésem után ismét találkoztam ismerősömmel. Eredetileg ezen a napon is Rigában aludtam volna, de megváltoztattam az útitervem, hogy jobban ki tudjam pihenni magam, és este 7-kor felszálltam a Gulbene felé induló vonatra, ahol a másnapi kisvasutazás várt, és ahol sikerült szállást szereznem. A vonat egy felújított DR1AC egységből állt, és péntek este tömve volt utasokkal, csak a lépcsőnél tudtam leülni a padlóra. Talán nem csak heti 3 alkalommal lenne igény erre a vonatra. Gulbenébe pontosan érkeztünk, ahol a közös nyelvismeret ellenére gond nélkül elfoglaltam a szállásomat a kisvasúti mozdonyszín épületének vendégszobájában.

Gulbenére csak heti három vonat jár, leszámítva a kisvasutat

Az utolsó érdemi Baltikumban töltött napomon reggel sokáig aludtam, ki akartam pihenni magam, tudván, hogy a következő éjszakát autóbuszon fogom tölteni. Erre a napra volt beütemezve a kisvasutazás. Déltől elkezdtek a turisták gyülekezni, de nem voltak annyian, hogy attól kellett volna tartanom, hogy nem férek fel majd a vonatra. A gőzvontatású kisvonat 13:00 órakor indult.

A gőzvontatású kisvonat indulásra vár Gulbene állomáson

Széles és keskeny nyomtávú vonat együttállása

Sikerült az egyetlen nyitható ablakú Pafawag személykocsiban helyet találnom. Az út során megálltunk vizet is venni, ami különleges volt számomra, mivel működő vízdaruból történt, amivel nem sok helyen találkoztam.

Vízvételezés vízdaruból Paparde állomáson

A végállomáson, Aluksnében 1 órám volt. Szerettem volna megebédelni, de két vendéglátóhelyen is annyian voltak, hogy nem fért bele az időmbe. A kisvasút valamikor jóval hosszabb volt, egészen az észtországi Valgáig vezetett. Visszaútban a vízvételezés elmaradt, de pontosan érkeztünk meg Gulbene állomásra.

A fatüzelésű, szerkocsis gőzmozdony 1951-es gyártású

Innen Rigába örömömre nem az előző esti, korszerűsített DR1AC motorvonat közlekedett, hanem egy hagyományos festésű DR1A egység. Sajnos az utasterében az üléseket már kicserélték. Ezen a napon már jóval kevesebb utas volt a vonaton, akadt bőven szabad ülőhely. Rigába megérkezve egy gyorsétterem felé vettem az irányt, hogy a kimaradt ebéd helyett legalább valami kevés meleget ehessek, ami jobb híján három hamburger volt. Ezután átsétáltam a vasútállomás közelében található autóbuszállomásra. A Tallinn – Berlin viszonylaton közlekedő Flixbus járaton Riga és Varsó között utaztam. Az autóbusz magas kihasználtsággal közlekedett, a nem túl kényelmes helyemet így nem tudtam elcserélni. Szerencsére ennek ellenére viszonylat jól tudtam aludni.

Varsóba 30 perces késéssel érkeztünk, de az időmbe bőven belefért. Miután a Báthory lengyel vágányzár miatt módosított útvonalon közlekedett a városban, ezért a varsói metróval is utaztam két megállót, hogy eljussak Warszawa Gdańska állomásra. Vonatomra 10 perc késést írtak ki. Ennyivel meg is érkezett Terespolból egy lengyel kocsikból álló szerelvény, amiről mindenkit leszállítottak. További tájékoztatást nem kaptunk, de 30 perces késéssel megérkezett a szomszédos vágányra a Báthory rendes szerelvénye. Mint utóbb az étkezőkocsi magyar személyzetétől megtudtam, áramszedőtörés miatt nem jutott ki a Báthory előző nap Terespolba. A vonatra felszállva hamarosan az étkezőkocsiba mentem egy villásreggelire. Szerencsére jól haladtunk, és a bohumíni stokkozást a ČD olyan gyorsan megoldotta, hogy a 30 perces késésünk 10 percre csökkent. A vonat kihasználtsága már a kötelező helybiztosításos lengyel szakaszon is magas volt Varsótól Katowicéig, de igazán Ostrava és Hodonín között voltak sokan, ahol a folyosón alig lehetett elmenni az álló utasoktól. Azért eljutottam az étkezőkocsiba, ahol finom ebédet ettem. Valójában részben ezért is választottam az éjjeli busz és nappali vonat kombinációt a fordítottja helyett, hogy a hosszú nappali úton tudjak meleg ételt fogyasztani. A laza menetrendnek köszönhetően a Nyugatiban mindössze 2 perc késéssel állt meg a vonat. Elégedetten, és sok élménnyel gazdagabban szálltam le.

Szokásom szerint most is elérhetővé teszem az úton készült valamennyi képemet, ezúttal tematikus albumokba rendezve:

Rundale palota és kertje, Lettország:

https://photos.app.goo.gl/1Fjd3xDGjS65BjF86

Trakai, Litvánia:

https://photos.app.goo.gl/2miGcdN46Qe19iX36

Vilnius, vasúti gyűjtemény:

https://photos.app.goo.gl/hrrkEUkBSCyHMZwD6

Vilnius, város:

https://photos.app.goo.gl/Wk5SeszsjRaUaKtLA

Riga, Motormúzeum

https://photos.app.goo.gl/SzWpqdkncEyQ7mAR9

Narva és észt vonatok: