Ez az utam is úgy kezdődött, mint sok másik. Sorra vettem a hosszas bakancslistámat, hogy hová szeretnék eljutni, aztán a kiválasztott célpontokat elkezdtem útitervvé összekovácsolni. Ilyen hely volt többek között Dél-Tirol, ahol egyik kedvenc sorozatomat, az Alpesi őrjáratot forgatták, amit fel akartam keresni egy vonatozás keretében. Az utam előtt a Brenner-hágón se vonatoztam, az is a célpontok közé került. Utazni akartam a Centovalli vasúton is Locarno és Domodossola között, mivel olvastam róla, hogy az milyen szép tájakon vezet keresztül. Ezen kívül, mivel az utam télen akartam megtenni, egy hosszabb szánkópályát is ki akartam próbálni. Természetesen Franciaországot se szabad elfelejteni, Burgundiában ismerőseimmel akartam találkozni, illetve Párizs városát is meg akartam nézni. Miután ez a lista összeállt, megkezdődött az út konkrét tervezése.
Szánkópályából a 6 km hosszú Preda-Bergün pályára esett a választásom, tekintve azt, hogy ott a vonat jelenti a felvonót a két állomás között, ami egyrészt költséghatékony egy interrailes utazásnál, másrészt a felvonónál való sorakozás is elkerülhető vele. A tervezés időszakában lavinaveszély miatt egy ideig nem volt járható az Arlberg vasútvonal, így alternatív útvonalat és szánkópályát is kerestem, utóbbi Vipitenoban, Dél-Tirolban lett volna.
Az 1. nap tervezett és bejárt útvonala Soprontól Imst-Pitzalig
Útitervem első változatában a gyönyörű, de általam egy nyáron már megismert Bernina vasútvonalon is utaztam volna. Ehhez már majdnem lefoglaltam a szállásokat, csak technikai nehézség hátráltatott, amikor is észrevettem, hogy a Mont Blanc Express útvonala is elérhetővé vált Interrail bérlettel. Tekintve, hogy arra még nem jártam, beemeltem az útitervbe a Bernina kárára, hiszen az ismeretlen vasútvonalak mindig is vonzóbbak számomra az ismerteknél.
A tervezett és végigjárt útvonal az Arlbergtől Annecyig (kékkel jelölve, nagyítás ajánlott)
Ezúttal a meglehetősen rövidre előirányozott párizsi tartózkodásom miatt a városnézést is előre megszerveztem, amennyire tudtam, melynek része volt a Sainte-Chapellebe és az Eiffel toronyba előre, interneten megváltott belépőjegy.
Egy keddi napon, munka után indultam Budapestről Sopronba, ahol az első szállásom volt. Miután másnap hosszú utazás várt rám, fontos volt, hogy már korán Bécsújhelyben legyek, amihez Sopron tűnt célszerű városnak az éjszaka eltöltéséhez. Sopronból jól ismert, 5047-es sorozatú motorvonattal utaztam Bécsújhelyig. A vonatra az osztrák határőrök meglepetésemre csak első, már Ausztria területén fekvő állomáson szálltak fel, Sopronban nem volt ellenőrzés. Bécsújhelyből a napi 2-ből az egyik Bécs-Lienz járattal utaztam Kelet-Tirol székhelyére. A Semmeringen korábban már többször is megfordultam, de egyszer sem télen. Sajnos a meleg időjárás miatt igen kevés volt a hó, ami kisebb csalódás volt számomra.
Semmeringi vasútvonal télen, csekély mennyiségű hóval
A nagy távolság miatt a reggeli indulás ellenére csak kora délután értem Lienzbe, ahol egy rövid ebédszünetre is volt időm. Lienzből olasz magánvasút társaság FLIRT motorvonatával jutottam el Fortezza vasúti csomópontig.
FLIRT motorvonat várakozik indulásra Lienz vasútállomáson
San Candido vasútállomása
A Dolomitok bércei
Útközben érintettem az Alpesi őrjáratból ismert San Candido vasútállomást is. Dél-Tirolban végre már havas volt a táj, látszott, hogy tél van. Érdekes volt megfigyelni, hogy egy rövid szakaszon síelők valósággal megrohanták a vonatot. Fortezzába már jóval kevesebb utassal érkezett be a vonatom, és a hó mennyisége is lényegesen kevesebb volt, már csak mutatóba akadt belőle. Sajnos egyre jobban kezdett sötétedni, így a Fortezza-Brennero szakaszt már szürkületben, a Brennero-Innsbruck szakaszt pedig már sötétben tettem meg. Így bár fizikailag sikerült a Brenner-hágó beutazása, mégis vissza kell mennem, hogy lássak is belőle valamit. Innsbruckba érkezvén élelmiszerboltot kerestem, hogy feltöltsem a készleteim, mivel másnap nem akartam a jóval drágább Svájcban vásárolni. Ezen a napon már csak egy további vonattal utaztam Tirol központjából Imst-Pitzal vasútállomásra. Szállásom a vasútállomástól mintegy 1 km-re, gyalogosan megközelíthető távolságban volt. Hálóterembe foglaltam, de a hétköznapi alacsony forgalomnak hála rajtam kívül csak egy vendég volt a 8 ágyas szobában. Késői érkezésem miatt a szállásadó megadta a kódot, amivel be tudtam jutni a házba. A szállásom meglepetésemre névre szóló üzenet fogadott a szobámban, hogy dobjam be a szállásdíjat a postaládába. Ilyen szintű bizalommal vélhetően nem sok helyen lehet találkozni.
A vonatozás fáradalmait kipihenve másnap folytattam az utamat, amikor a fő attrakció a betervezett szánkózás volt. Nemzetközi railjet vonattal mentem előbb Sargansig, majd onnan már svájci belföldi vonattal Churig. Churból az RhB keskeny nyomközű vonatával utaztam Bergün falucskába.
A híres Landwasser viadukt Filisur közelében
A szánkózás lehetőségeiről előzetesen tájékozódtam, így tudtam, hogy itt tudok bérelni szánkót, és csak itt van csomagmegőrző automata, a szánkópálya felső végén, Predában nincsen. Az időmbe 3 menet lecsúszás fért bele a 6 km-es pályán. A szánkózás egyszerre volt élvezetes és egyben egy kissé csalódást keltő, ugyanis a pálya lejtése miatt a sebesség végig alacsony maradt. A táj azonban csodálatos volt, a kanyargó vasútvonal viaduktjai között-alatt szánkózni nem mindennapi élmény. A pálya egyáltalán nem tűnt túl hosszúnak, úgy jöttem el, hogy szívesen kipróbálnék még hosszabbat is máshol. A szánkópálya különlegessége, hogy az órás alapütemet befelezve Bergün és Preda között további, kizárólag a szánkósok kedvéért közlekedő vonatok is járnak. A vonatban lehúzható ablakú kocsi közlekedtek, így volt lehetőségem fotók készítésére is.
A Bergün-Preda szakasz a szánkópályáról...
... és a vasútról fényképezve
Apropó fotózás: nemrég tudtam meg, hogy a fényképezés tiltott Bergün falujában, mondván, hogy irigység fogná el a képek nézőit a gyönyörű tájak láttán. A tilalomról mit sem tudva néhány képet a faluban is készítettem.
Bergün, a falu, ahol tilos fényképezni
Bergünből az Interrail bérlettel végigjárható leggyorsabb, de nem épp legrövidebb útvonalon mentem tovább Locarnóba, ahol az aznapi szállásomra kellett odaérnem. Ezt azt jelentette, hogy Churon át az északi országrészben található Zürichbe vonatoztam, majd onnan az új Gotthárd vonalon át újra délre, Bellinzonába. Útközben áthaladtam a világ leghosszabb közlekedési alagútján, a 2016-ban átadott 57 km-es Gotthard bázisalagúton. Odakint már sötét volt, így az alagút sötétsége nem tűnt fel, de a tudat akkor is elképesztő volt, hogy egy ilyen hosszú alagútban utazom. Bellinzonából már csak egy regionális vonatra kellett felszállnom, és máris Locarnoba értem. A városban egy bár vendégszobájában foglaltam magamnak szállást, ami jó döntésnek bizonyult. Elméletileg ötágyas, közösségi hálótermet választottam, ennek megfelelő áron, gyakorlatilag viszont én voltam az egyetlen szállóvendég, enyém volt az egész szoba. A pihenés rám is fért, mert másnap reggel már pirkadatkor folytattam tovább a vonatozásom.
Reggel még napfelkelte előtt mentem ki a föld alatt található Locarno, San Antonio vasúti megállóba, ahonnan a FART vonatával Domodossola felé vettem az irányt. Indulhattam volna 1 órával később is, de több néhány perces átszállást Svájcban és Franciaországban nem mertem bevállalni. A Centovalli expressz az azonos nevű völgyben halad, néhol szédítő viaduktokon át. Ezen a vonalon sokkal inkább érezhető volt, hogy keskeny nyomközű vasútvonal, mint pl. az RhB vasútvonalain. A reggeli szürkület és a nem lehúzható ablakok miatt itt nem készítettem fényképeket. A vasútvonalat képekkel is illusztrálva szépen bemutatja a https://www.albertbahn.hu/magyar/vasutfotok/svajc/centovalli-vasut oldal. Domodossolából egy történelmi vasútvonalon mentem vissza Svájcba, a Simplon alagúton át, ami évtizedekig a leghosszabb vasúti alagútnak számított a maga 19,8 km-es hosszával. Brigben elhagytam az EC vonatomat, és Martigny felé tartó vonatra szálltam át.
A Mont Blanc Express rövidke szerelvénye Martignyben
Martignyben volt egy kis időm, mielőtt a Mont Blanc Express névre hallgató rövidke, keskeny nyomközű vonatom beérkezett az állomásra. A vonatom hamarosan meredek emelkedőn kapaszkodott fel. A vonatablakból életemben először egy vadon élő zergét is megpillantottam. Bár a vonat neve kissé fellengzős, a Mont Blanchoz megy egy közelebbi vasútvonal is, de az ablakból gyönyörű hegyek így is láthatóak voltak. Sajnos fényképezni csak ablakon keresztül tudtam őket.
Az Alpok a Mont Blanc tágabb környezetében
A határállomástól, Vallorcinetól más vonatszámban ugyanaz a szerelvény folytatta útját tovább, felsővezeték helyett immár harmadik sínből szedve az áramot. A vonat végállomása Saint-Gervais-les-Bains városkában volt, ahonnan már nagyvasúttal folytattam az utamat Annecy felé. Saint-Gervaisből indul fogaskerekű vasút a Mont Blanc hegycsoportja felé, de ez kimaradt az utamból, az Interrail bérlet nem érvényes rá. Annecyben volt egy bő órám, amit városnézéssel töltöttem el. A folyó által átszelt belváros el is nyerte a tetszésemet.
Annecy városát folyó szeli át
A tó partjára is kisétáltam. Annecyből még két vonattal és egy busszal értem el aznapi burgundiai úticélomat. Útközben a Lac du Bourget tó partján is vonatoztam, egészen közel a víztükörhöz.
Burgundiában egy hétvégét töltöttem, és sikerült is találkoznom ismerősökkel. Vasárnap délután már indultam tovább Párizsba. Akárhogy próbáltam eljutási lehetőséget keresni, egyedül a TGV tűnt elfogadhatónak, amire felárat kellett váltanom. Meglepetésemre az SNCF internetes oldalán minden további nélkül lehetett Interrail bérlet mellé kiegészítő pót-és helyjegyet venni a TGV-re. Ez a rövidke út Mâcontól Párizsig is különleges volt számomra, mivel ez volt az első alkalom, amikor nagysebességű szakaszon utaztam TGV vonattal. Korábban csak 250 km-val haladó ICE vonattal utaztam Németországban, mint nagysebességű vasút.
Őrült útitervemben párizsi városnézésre mindössze másfél napot hagytam. Vasárnap délután egyedül a Notre-Dame székesegyházat néztem meg még teljes épségében, ami kevésbé volt lenyűgöző méretű, mint amire számítottam.
A Notre Dame teljes épségében, nem sokkal a tűzeset előtt
Miután a történelem jobban érdekel, mint a művészetek, így elsősorban a történelmi látnivalókat kerestem fel. Másnap igen intenzív városnézés során jártam az üvegablakairól híres Sainte-Chapelle-ben, a Conciergerieben, kívülről megcsodáltam a Panthéont és a luxembourgi palota kertjét, felmentem az Eiffel-torony első szintjére, végigrohantam az Invalidusok házán, körbejártam a diadalív terét, és este még egy régi barátommal is együtt vacsoráztam, akivel együtt bemenetünk a Sacre Coeur bazilikába.
A Sainte-Chapelle gyönyörű üvegablakai
Bár így leírva őrült rohanásnak tűnik, de én kifejezetten élveztem. Egyedül azt sajnáltam, hogy az Invalidusok házában lévő hadtörténeti kiállításon nem volt több időm. A városban mindig metróval és gyalogosan közlekedtem, ami jó választás volt, egy kis sétával a gyönyörű napsütésben minden helyre könnyen eljutottam.
Az Invalidusok háza
A metró szolgáltatásával maximálisan meg voltam elégedve, egyedül az volt számomra szokatlan, hogy a metróállomások nagy többségén nem volt mozgólépcső, normál lépcsőn lehetett megközelíteni. Másnap a Sacra Coeur dombjából még egy utolsó pillantást vetettem a városra, aztán metróval a repülőtérre indultam. Utamról sok élménnyel gazdagabban tértem haza.
Paris, Charles de Gaulle repülőtér, végállomás
Bár utamról most is számos képet készítettem, ezek többsége nem a vonatokról és nem a vasútvonalakról készült. Aki így is kíváncsi rájuk, az alábbi két albumban megtekintheti őket: https://photos.app.goo.gl/mt9YDa78ZXLrFnyL6 és itt: https://photos.app.goo.gl/2DXMe26jheHL7gmp6
