Van néhány úticél, ahová egy ideje el szeretnék jutni, amelyek azon a listámon szerepelnek, hogy majd egyszer sort kerítek rá. 2021 nyár végén megtett lengyel és szlovák utam során főleg ilyen célpontokat kerestem fel. Hogy miért pont most? Annak is megvan a maga története. Szerettem volna, ha egy vasútbarát lengyel barátom eljön a nyáron valamelyik balatoni retró hétvégére, meg is hívtam rá. Sajnos nem tudott eljönni, ellenben megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem vele együtt vonatozni egyet a galíciai transzverzális vasútvonalon Nowy Sacz és Chabówka között, még mielőtt a vasútvonal teljes átépítésre kerül. Nekem se kellett kétszer mondani, hogy menjek, különösen, hogy közforgalomban már nem használt vasútvonalról volt szó.

Innen jött az ötlet az útiterv többi részéhez. Ha már egyszer úgyis elutazom Lengyelországig, akkor be akartam járni a dél-keleti országrész számomra érdekes többi vasúti látnivalóját is. Ezek egyike volt a cisnai kisvasút (Bieszczadzka Kolejka Lesna), ahol aranyos, szerkocsis gőzmozdony is közlekedik. Utazni akartam a csak szezonálisan és akkor is csak heti 2-3 napon használt lupkówi és muszynai szlovák-lengyel határátmeneteken is. Először úgy nézett ki, hogy az utamhoz stoppolásra vagy kerékpárra is szükségem lesz. Aztán mégis sikerült kitalálnom olyan útitervet, hogy egyikre sem volt szükség, legfeljebb logikátlannak tűnt, hogy előbb megyek Lengyelországba, aztán utána Szlovákiába, majd megint vissza Lengyelországba. Szlovákiában ki akartam használni az idén nyáron ismét közlekedő kirándulóvonatokat is. A programba két, ritkán használt vasútvonal beutazását is be tudtam illeszteni, ráadásul lőcsei városnézéssel együtt.

Az utazás első napja elég érdektelen volt, célja csak az volt, hogy eljussak Sanokig. Dacára annak, hogy egy járatom lekéstem, ez sikerült is, bár így meglehetősen későn, ¼ 12-re értem csak a szállásomra, és másnap korán kellett indulnom. Reggel Sanok városából busszal mentem Cisna üdülőhelyre, ahol a kisvasút található. Örülhettem neki, hogy egyáltalán el tudtam jutni közösségi közlekedéssel, mivel Lengyelországban ez nem magától értetődő. Egy 20-25 üléses, nem éppen a legújabb Mercedes Sprinter volt az autóbusz, ami miatt kicsit Ukrajnában éreztem magam, amit fokoztak az útfelújítások. Itt-ott fel volt bontva az út, és murván lehetett csak menni. Az autóbusz útvonalára több turisztikai célpontot is felfűztek, így nem a legrövidebb útvonalon közlekedett Sanok és Cisna között. Néhány utassal indult a végállomásról, de aztán minden ülés elkelt.

Ilyen a menetrendszerinti autóbusz Cisna környékén

A cisnai buszmegállóból mintegy 3 km-t sétálnom kellett, a kisvasút központja ugyanis a Majdan elnevezésű külterületén van a településnek. Amikor odaértem, azonnal jegyet akartam váltani, ugyanis itthonról interneten keresztül nem jártam sikerrel. Közölték velem, hogy a következő járatra a jegy elfogyott, útitervembe pedig nem fért bele későbbi. Egy kis rábeszéléssel szerencsére megoldható volt, hogy kapjak mégis jegyet (messziről, Budapestről jöttem, csak egyetlen jegyet szeretnék). Így hamarosan helyet foglaltam a gőzvontatású szerelvény egyik nyitott kocsijában. Az később is látható volt, hogy turistákból nincs hiány, a koronavírus hatása nem nagyon mutatkozott e téren. A kisvasút bár hosszabb szakaszon erdőben haladt, igazán vadregényesnek nem volt mondható. Azonban nem minden nap utazhat az ember szerkocsis kisvasúti gőzössel, próbáltam az utat minél jobban kiélvezni. Sajnos a gőzös csak egy rövidebb szakaszon közlekedett.

Szerkocsis keskenynyomtávú gőzös a Kárpátok túloldalán

A jó oldala az volt ennek, hogy erre a napra még más is belefért a programomba. Ismét 3 km séta, majd buszozás várt rám vissza Sanokra. Innen mintegy egyórás várakozás után nagyvasútra szálltam. Lupkówon, Mezőlaborcon és Homonnán át Kassa volt az úti célom. Néhány kilométer után, Zagórz állomástól Homonnáig, sőt, valójában egészen Alsómihályiig (Michal’any) az Első Magyar Gácsországi Vasút történelmi vonalán utaztam. A Kárpátok gerincét a lupkówi alagútban szeltem át, ami a vasútvonal utolsóként megépült szakaszát jelentette. Első vonatom egy rövidke lengyel gyártmányú motorkocsi volt, ami a határ szlovák oldalán található Mezőlaborc állomásig közlekedett.

Mezőlaborc állomás, a Sanokról érkezett vonat szerelvényével

Mezőlaborcról mintegy egyórás várakozás után indult a következő vonatom Homonnára. Ez a Felvidéken sokfelé használt, háromrészes, Ruttkán készült motorvonatból állt. Homonnán néhány perces átszállási idő lett volna Kassa felé, azonban vonatom műszaki gondok miatt csak mintegy 20-25 perces késéssel tudott elindulni. Kassán egy kollégium vendégszobájában pihentem ki a nap fáradalmait.

Másnap reggel gyorsvonattal folytattam az utamat, amivel Igló állomásig utaztam. Innen szombati napokon közlekedő kirándulóvonattal mentem tovább Lőcsére, de az átszállási idő bősége miatt volt időm az állomáson megreggelizni. Lőcsére a nyári szezon kirándulóvonatai kivételével nem is jár már személyszállító vonat, így különleges volt ezen a szakaszon utazni. Ezen a napon modernizált, Hangya becenevű iker-Studenka motorvonat közlekedett a vonalon.

A személyszállító vonat ritka látvány Lőcsén

Lőcsén kisebb városnézést tartoztam, amiből nem maradhatott ki a gótikus Szent Jakab templom és a városháza megtekintése.  Itt érdekes módon észrevehető volt a turizmus visszaesése, szombati nap ellenére nem volt teli turistákkal a városközpont. A városnézés után praktikus okokból (rövidebb útvonal és menetidő) autóbusszal mentem át Eperjesre. A buszból megcsodálhattam a szepesi várromot, ahol már jártam, és ami a legnagyobb a maga nemében Közép-Európában. Eperjesre érkezve valamilyen büfét vagy gyrosost kerestem volna, de őszinte meglepetésemre szombat délután 3-kor mindegyik zárva volt mind a vasútállomáson, mind a közlei autóbusz-állomáson. Végül egy burgerezőt találtam, így nem maradtam meleg harapnivaló nélkül. Eperjesről újra kirándulóvonatra szálltam, ami háromrészes, modernnek számító ruttkai motorvonatból állt. A vonat végállomása Poprád volt. A villamosítatlan Palocsa(Plaveč)-Poprád szakasz volt a magyarázata, hogy a vonatban dízel jármű közlekedett, noha az Eperjes-Palocsa vonal végig villamosított. Ez is különleges utazás volt, hiszen a Héthárs(Lipany)-Palocsa szakaszon csak heti néhány vonat közlekedik. Palocsáról a már lengyel oldalon található Muszyna volt a következő célpont. A határon csak nyári hétvégéken van személyforgalom, ezt akartam feltétlenül kihasználni. Vonatomnak 40 perces késést írtak ki, de valójában csak 25 percet késett. A nem éppen optimális, alapesetben 50 perces muszynai átszállási idő miatt azonban nem kellett izgulnom. Ez a vonat is Hangya ikermotorvonatból állt. Sok utas nem volt rajta, számuk a két számjegyet sem érte el.

Muszyna állomás, a Poprádról érkezett Hangyával

Muszynáról már az aznapi utolsó vonatom következett, Tarnówba. Őszinte meglepetésemre évtizedes motorvonatok járnak arrafelé, miközben én azt képzeltem, hogy Krynica üdülőhely volta miatt már modernebb járműveket állítottak forgalomba, a hálózat más részeihez hasonlóan. Este fél kilenc körül érkeztem Tarnówba, ahol már csak a pihenés várt rám a vasútállomáshoz közeli szállásomon.

Az utolsó napon várt rám az utazásnak az a része, ami miatt tulajdonképpen elindultam. A különvonat előtt még menetrend szerinti vonattal utaztam Tarnówból Nowy Saczba. Reggel a teljes vonalrészt láttam világosban, amire előző nap már nem volt lehetőségem. Nowy Saczban már bent állt a különvonat az első vágányon, amikor odaértem. A vonaton rövid idő elteltével barátomat is megtaláltam. A különvonaton szinte csak vasútbarátok utaztak. Alig értünk be a dombok közé, a vonat egyszer csak megállt, majd hamarosan tolatni kezdett. Fogalmam sem volt róla hogy miért, hamarosan azonban kiderült, hogy ennek az volt az oka, hogy nem tudott felmenni az emelkedőn. Másodjára már sikerrel jártunk. Azt gondoltam, hogy akkor ennyi volt, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. A jelenség még vagy 5-6 alkalommal megismétlődött. Lassulás, megállás, visszatolás, majd új lendülettel próbálkozás. Az egyik helyen csak harmadik alkalommal sikerült felkapaszkodnunk. Barátommal minden egyes lassuláskor találgattuk, hogy vajon fel bír-e menni a vonat, vagy ismét vissza kell tolatnia. Hasonló élményben korábban még soha nem volt részem. Barátom a személyzettől megtudta, hogy a korábbi hetek különvonatain sem fordult elő hasonló, csak mi voltunk a szerencsések, pedig az eső sem esett. Attól is tartottam, hogy a mozdony túlerőltetése műszaki meghibásodáshoz fog vezetni, miközben lengyel barátom elmondása szerint ilyen esetben legalább fél napot várhattunk volna segélygépre. Szerencsére erre azonban nem került sor, végül sikerült az összes emelkedőn felerőlködnie magát a vonatunknak. Tetemes késéssel, de végül teljesítette az útvonalat a különvonat.

Limanowa állomás, rövid pihenő az emelkedőket követően

Mi ezután egy gőzvontatású másik vonattal akartunk utazni, ugyanezen a vasútvonalon. A késés miatt csak azért nem izgultunk, mert egyvágányú pályáról lévén szó a gőzösnek meg kellett várnia a késett dízelvontatású különvonatot. A peronon a gőzöst már sokan várták. Készítettem a könyököm, hogy felverekedjem magam, de erre végül nem volt szükség. Más korábbi különvonataimhoz hasonlóan ismét csak annyian akartak a gőzössel utazni, amennyien még felfértek a vonatra. Túlnyomó többségünknek még ülőhely is jutott. A gőzös Kasina Wielka állomásig közlekedett, majd visszament Chabówkába.

A gőzmozdony Kasina Wielkán

Érdekes módon a dízelmozdonnyal ellentétben egyszer sem éreztük azt, hogy erőlködne haladás közben, gyorsabbnak érződött, mint az előző vonatunk. Mi is megtettük vele a teljes oda-vissza utat, Chabówkában szálltunk le róla.Barátomtól itt elköszöntem, és sziléziai otthona felé vette az irányt. Én egy kicsit többet vártam, mielőtt a krakkói személyvonatom megérkezett. Bár Chabówka és Krakkó között közúton mindössze 70 km a távolság, vasúton személyvonattal 2,5 órába telik az utazás, aminek egyik oka a hosszabb vonalvezetés, másik pedig az alacsony pályasebesség. De nem volt okom rohanni, Krakkóba így is odaértem kényelmesen a budapesti járatom indulása előtt. Arról nem is beszélve, hogy ez is új vasúti vonalszakasz volt számomra, még ha teljes hosszában nem láttam ekkor sem, mivel útközben besötétedett. Krakkóban véget ért az utam érdemi része, már csak a hazautazás maradt hátra. Még biztosan visszatérek Lengyelországba, többek között azért is, hogy más kisvasutakat is felkeressek.

Mint mindig, utam során most is számos fényképet készítettem, dokumentációs célból, hogy az élményeimet később is fel tudjam idézni. Aki kíváncsi rájuk, az alábbi linken megtekintheti őket: https://photos.app.goo.gl/HbgambtVESqAvcer9